Markek Tamás lett a hős, a Puskás Akadémia legyőzte az Újpestet

Vágólapra másolva!
2021.11.06. 19:17
null
Beridze (17) csak az utolsó pillanatokban tudta bevenni Markek Tamás kapuját, ez pedig a szépítésen túl semmit sem ért az Újpestnek (Fotó: Török Attila)
A Puskás Akadémia 2–1-re legyőzte a mérkőzés jelentős részében mezőnyfölényben játszó, ám a bravúrosan védő Markek Tamáson a kulcspillanatokban túl nem jutó Újpestet a labdarúgó NB I 12. fordulójában. Ezzel biztos, hogy a felcsúti együttes legalább az éjszakát a tabella élén tölti.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Újpest FC 2–1 (Baluta 50., Kozák 90. – 11-esből, ill. Beridze 90+8. – 11-esből)
Felcsút,
Pancho Aréna, 500 néző. Vezette: Berke B.

PERCRŐL PERCRE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

425 perc után kapott gólt az előző fordulóban a Puskás Akadémia, de az őszi jó teljesítménye a Bp. Honvéd elleni mérkőzésen (3–1) sem szakadt meg, és sorozatban öt bajnoki óta tartó veretlenséggel várta az Újpest elleni összecsapást. A sorozat egy döntetlen mellett négy győzelemből áll, s a felcsútiak önbizalmát az is növelhette, hogy a lila-fehérek ellen a legutóbbi öt bajnokijukat egyaránt megnyerték.

Az Újpest teljesítménye továbbra sem méltó a klub múltjához és történelméhez, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a bajnokság első körében elszenvedett öt veresége közül csupán a Ferencváros (1–3) és a Gyirmót (1–3) ellen kapott ki két góllal, további háromszor „csak” 2–1-re, vagyis nincs reménytelen helyzetben. Igaz, döntetlenekkel képtelen tartani a lépést az ugyancsak a kiesőzóna közelében szerénykedő riválisokkal szemben, márpedig a szombat esti bajnoki előtt a fordulóban a Gyirmót és a Debrecen is nyert. Ezért aztán a lila-fehérek számára kizárólag a győzelem volt elfogadható, de a remélt három pont megszerzése ellenére is sereghajtók maradtak volna.

Hogy az Újpest nem játszik alárendelt szerepet, azt az előző fordulóban Mezőkövesden is megmutatta, igaz, szintén csak egy pontot szerzett (2–2), mert a hosszabbításban Junior Tallo büntetőt rontott. Ha az eredménnyel nem, a mutatott teljesítménnyel Michael Oenning elégedett lehetett, mert a német vezetőedző a Pancho Arénában is ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára. S bizony a vendégek kezdtek aktívabban, az első pár percben Mory Koné és Giorgi Beridze is helyzetbe került, a gól azonban elmaradt, és a másik oldalon Gera Dániel ugyan sokkal nagyobb helyzetet hagyott ki, az újpestiek enyhe mezőnyfölényben futballoztak. A biztató kezdést követően aztán jobbára a középpályán gyűrték egymást a felek, a tizenhatoson belülre csak hazaadáskor került a labda, illetve néhány szögletet követően. A hazaiak meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtottak, de az első félidő második felében aktivizálták magukat, s ekkor csak Banai Dávid védéseinek következtében maradt a gól nélküli döntetlen.

A szünetben – csapata játékát látva – vélhetően Hornyák Zsolt vezetőedző is elégedetlen lehetett, mert a második félidő elején a Puskás Akadémia magához ragadta a kezdeményezést, sőt megszerezte a vezetést is. A gól mindenképpen jót tett a mérkőzésnek, de nem a hazaiaknak, hanem a vendégeknek adott lendületet. Nyolc percen belül ugyanis Markek Tamás, a hazaiak kapusa is megmutatta tudását, Csongvai Áron szabadrúgásánál, az azt követő szögletnél Giorgi Beridze próbálkozásánál, illetve Lirim Kastrati két közeli lövésénél is magabiztosan védett, sőt a csereként pályára lépő Junior Tallo is betalálhatott volna, de a harmincesztendős kapus ujjheggyel a kapufára ütötte a labdát.

A második félidő elején megszerzett vezetés után a Puskás Akadémia továbbra sem jött lendületbe, a játék áttevődött a térfelére, s egyáltalán nem érződött a két csapat között lévő pontszám- és helyezésbeli különbség. A hajrához érkezve Oenning támadókat küldött a pályára, így viszont a védekező zónában több területet hagyott ellenfelének, s ekkor a hazaiak vezettek néhány veszélyes ellentámadást.

A mérkőzést aztán a Luca Mack szabálytalanságát követően megítélt, s Libor Kozák által értékesített büntető döntötte el. Győzelmével a Puskás Akadémia a tabella élére ugrott, az Újpest pedig idénybeli hatodik vereségével továbbra is nyolc ponttal áll az utolsó helyen. 2–1

PERCRŐL PERCRE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24–9 +15 25
2. Puskás Akadémia 11 8 1 2 18–11 +7 25
3. Kisvárda 12 7 2 3 20–14 +6 23
4. Mol Fehérvár 12 5 5 2 16–11 +5 20
5. Mezőkövesd 12 5 3 4 17–20 –3 18
6. Paksi FC 12 4 2 6 28–26 +2 14
7. Zalaegerszegi TE 12 4 2 6 17–28 –11 14
8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 –4 13
9. Debreceni VSC 12 3 4 5 25–23 +2 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 3 6 14–20 –6 12
11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 –6 12
12. Újpest FC1215614–21–78
NB I, 2021–2022, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
November 5., péntek
MTK Budapest–Gyirmót FC Győr 0–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
1545Pillók Ádám
November 6., szombat
Mezőkövesd–Paks 2–1
Mezőkövesd, Városi Stadion1300Antal Péter
DVSC–Budapest Honvéd 5–3 Debrecen, Nagyerdei Stadion3170Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Újpest 2–1Felcsút, Pancho Aréna500Berke Balázs
November 7., vasárnap
Kisvárda–Ferencváros 0–4 Kisvárda, Várkerti Stadion3250 Farkas Ádám
Mol Fehérvár FC–ZTE 3–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó2147Bogár Gergő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik