ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre) 2021.02.27 16:48 Frissítve: 2021.02.28 20:02

Gazdag-duplával sikerült fordítania a Honvédnak a Puskás Akadémia ellen

Bár megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia a Honvéd ellen az NB I 23. fordulójában, Gazdag Dániel előbb egy fejessel kiegyenlített, majd büntetőből rúgott góllal megszerezte a második, győzelmet jelentő gólt is csapatának (1–2).

Gólöröm a Honvédnál: az egyenlítő és győztes találatot is Gazdag rúgta be (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 1–2 (1–1)
Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Berke
Gólszerző: Knezevic (18.), ill. Gazdag (33., 73. – a másodikat 11-esből)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Több mint két esztendő telt el azóta, hogy Horváth Ferenc vezetőedzőként csapatával legutóbb a Pancho Arénában járt. A 2018. november 24-én lejátszott találkozó aligha szép emlék, ugyanis a Haladás már a 17. percben kétgólos hátrányban volt (Kiss Tamás és Josip Knezevic szerezték a gólokat), és 2–0-ra elveszítette a párharcot. Érdekes párhuzam, hogy Horváth Ferenc az akkori felcsúti meccset megelőző fordulóban éppúgy a Ferencváros ellen vezette a szombathelyi csapatot, mint most, a Budapest Honvéd élén, ám jelentős eltérés, hogy a Halival 1–0-s győzelmet aratott, a kispesti együttessel viszont a jó játék ellenére is 1–0-s vereséget volt kénytelen elkönyvelni. Noha a Honvéd labdarúgói közül többen is elmondták, a szakemberrel a kispadon jó irányba indult el a csapat, mindenki tisztában van vele, ezt eredménnyel kell megerősíteni.

A hétközi 120 perces Magyar Kupa-mérkőzés Zalaegerszegen már csak azért is vett el sok energiát Gazdag Dánieléktől, mert végül kilenc emberrel fejezték be a párharcot, ugyanakkor a Puskás Akadémia elleni presztízsmeccsre hangolva nyilván nem kellett külön motivációs beszédet tartani. Némi meglepetésre a házigazdánál nem Antonio Mance és nem is Géresi Krisztián kezdett támadóként, hanem az alapvetően középpályás Alexandru Baluta.

Jó iramban indult a mérkőzés, Nagy Dominik passza után Gazdag Dániel került helyzetbe, ám éles szögből leadott lövésére Tóth Balázs le tudott érni. Szó sem volt langyos játszadozásról, mindkét oldalon motiváltan vetették küzdelembe magukat a játékosok, hogy aztán még a huszadik perc előtt szerencsés találattal (Josip Knezevic szabadrúgásánál a labda megpattant a sorfalban álló Hidi Patrikon, és irányt változtatva becsapta a kapust) a Puskás Akadémia szerezze meg a vezetést. Nem kérdés, járt a hazai csapatnak a szabadrúgás, ám nekünk úgy tűnt, előtte Nagy Zsolt kezezett, vagyis a játékvezetőnek kifelé kellett volna szabadrúgást ítélnie…

Félórányi futballt követően jöhetett volna az egyenlítés – kapitális hiba után. A hazaiak kapusa, Tóth Balázs a tizenhatoson belülről lapos passzal próbálta megjátszani a labdát, ám a vendégek kapitánya, Hidi Patrik lefülelte az átadást, s bár a jobbik lábával lőhetett, nem tudott az üres kapuba emelni. Még fellélegezni sem volt idejük a hazaiaknak, jött Tamás Krisztián beadása, Gazdag Dániel pedig Deutsch Lászlót megelőzve eltüntette a hátrányt.

A két vezetőedző közül a szünetben Hornyák Zsolt érezte úgy, hogy változtatnia kell (bár nem zárható ki, hogy kényszerből): a jobbhátvéd Szolnoki Roland helyett Luciano Slagveer jött ki a folytatásra. Majd negyedórai játékot követően Deutsch László bal oldali beadása után középen Kiss Tamás csúsztatott a labdába, ha nem teszi, a mögötte érkező Alexandru Baluta kerülhetett volna ziccerbe. Hamar jött a válasz, Tamás Krisztián bal oldalról remekül tekert középre, Gazdag Dániel úgy fejelte meg a labdát, ahogy kell, Tóth Balázs azonban földöntúli bravúrral védett. Jakub Plsek lövésénél a házigazda közel járt a vezetés megszerzéséhez, ám ez végül a Honvédnak sikerült. Urblík József a büntetőterületen belül szabálytalankodott, Gazdag Dániel pedig gólra váltotta a jogosan megítélt tizenegyest. Ez az összecsapás nem hozott olyan drámát, mint a csapatok előző két mérkőzése az idényben (az elsőn Thomas Meissner a 90. percben, a másodikon David Vanecek a 92. percben szerzett győztes találatot): az előny a Puskás Akadémiánál volt, a Honvéd azonban fordított, és első három pontját szerezte meg Horváth Ferenc irányításával. 1–2

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 23. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 26., PÉNTEK
DVTK–Mezőkövesd 2–2
Miskolc, DVTK StadionPintér Csaba
FEBRUÁR 27., SZOMBAT
Budafoki MTE–Kisvárda 2–0
Budapest, Budafoki MTE SporttelepKáprály Mihály
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 1–2
Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
19.30: MTK Budapest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBogár Gergő
FEBRUÁR 28., VASÁRNAP
14.30: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion 
17.30: ZTE–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45–12 +33  53
  2. Puskás Akadémia 23 12 3 8 33–30 +3  39
  3. Mol Fehérvár 22 9 6 7 44–28 +16  33
  4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 +3  33
  5. Paksi FC 22 9 5 8 45–40 +5  32
  6. Mezőkövesd 23 8 7 8 25–29 –4  31
  7. Kisvárda 23 8 7 8 22–30 –8  31
  8. Budafoki MTE 23 7 5 11 29–42 –13  26
  9. Zalaegerszegi TE 22 7 4 11 40–41 –1  25
10. Újpest FC 22 7 4 11 26–48 –22  25
11. Budapest Honvéd 23 6 7 10 34–34 0 25
12. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 28–40 –12  21
2021.04.18 13:14:16

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A Fehérvár két tizenegyest is belőtt, az utolsó percben született meg a vendégek győztes gólja.

2021.04.18 13:14:16

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

A felcsútiak győzelme után a Ferencváros még nem bajnok, az Újpest ellen biztosíthatja be az elsőségét.

2021.04.17 23:05:41

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A magyar futballban szokás pocskondiázni a talajt, pedig a göröngynél nincs jobb tanítómester, mármint hogy egy játékos igenis legyen képes a nyakáig felpattanó labdát is megszelídíteni.

2021.04.17 13:43:46

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

A zalaiak sorozatban elbukott négy meccs után szerezték újra pontot vendégként.