Megint kiállítás a Honvédnál, újabb vereség és MTK-siker a fővárosi rangadón

Vágólapra másolva!
2021.08.07. 19:47
null
A Diósgyőrből érkező Gheorghe Grozav gólja döntött a fővárosi rangadón (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I második fordulójában az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a vendég Budapest Honvédet. Baráth Botond kiállítása miatt a kispesti csapat ezúttal is tíz játékossal fejezte be a találkozót, amelyet Grozav fejes gólja döntött el. Az MTK március közepe után tudott újra meccset nyerni hazai pályán.

 

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0 (Grozav 18.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2831 néző. Vezette: Karakó
Kiállítva: Baráth (67., Bp. Honvéd)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

VASTAPS! Még a kispesti szurkolók is elismerőn köszöntötték a mérkőzés előtt kitüntetett korábbi MTK-játékosokat – a legnagyobb ünneplést a nemrégiben búcsúzó Kanta József kapta, de a klub örökös bajnokaként Halmai Gábor (igaz, ő volt a Honvéd játékosa is) és Kenesei Krisztián előtt tisztelegtek a jelenlévők.

Aztán elkezdődött a meccs, és igencsak feszültnek volt a hangulat. A két csapat az első fordulóban összesen egy pontot szerzett, de talán mondhatjuk, hogy az MTK az újonc Gyirmót otthonában többet várt a döntetlennél – a Honvéd pedig hazai pályán kapott ki 4–1-re a Lokitól. Mindkét gárda javítani akart, és a légkört jól jellemezte, hogy alig telt el néhány perc a mérkőzésből, az MTK-ból két játékos és a vezetőedző is sárga lapot kapott.

Érdekes volt megfigyelni a megfegyelmezett olasz edző, Giovanni Costantino elképzelését: három belső védő mellett két szélső hátvéd kapott szerepet (a bal oldalon az újonc Nagy Barnabás), a belső középpályások közül ketten kimondottan védekező feladatot láttak el, míg a négy fedezet közül Gheorghe Grozav vagy a Csákvárról megszerzett Kocsis Bence rendre fellépett az egyetlen ék, Bojan Miovszki mellé. Úgy tűnt tehát kívülről, rugalmas az MTK hadrendje, míg a kispestieknél Zsótér Donát szűrőpozícióban kapott szerepet, onnan kellett szerveznie a vendégek akcióit. Kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, amikor szögletet követően a kék-fehérek megszerezték a vezetést, a hazai szurkolók előtt most bemutatkozó Kocsis Bence beadása nyomán a másik nyári szerzemény, Gheorghe Grozav bólintott a kapuba. 1–0

A gól megnyugtatta az MTK játékosait, de érezni lehetett, fokozódik a kispestiek harci kedve, más kérdés, hogy a mérkőzés első szakaszában a kispestiek nem tudtak veszélyes akciót kialakítani a hazaiak kapuja előtt. Olyannyira nem, hogy fél óra elteltével a szurkolók hangos zúgolódásba kezdtek, rendkívül gyengének minősítették a piros-feketék játékát, és kórusban azt kérdezték: „Hol a Kispest?”

Érdekes módon a kispestiek szögletből voltak a legveszélyesebbek: Zsótér Donát jobbról ballal élesen csavart a rövid sarok felé, nem sokon múlt, hogy érintés nélkül gólt szerezzen – éppen ezért volt érthetetlen, hogy a következő, ugyanonnan elvégzett vendégszögletet Nono végezte el. Az első félidő végén a játék már inkább az MTK térfelén zajlott, de a házigazda szervezetten, fegyelmezetten védekezett, így ziccert továbbra sem tudtak kialakítani a vendégek.

A fiatal Kocsis maradt az öltözőben, aki a gólpasszát követően könnyen gólt rúghatott volna még a szünet előtt, de nem járt szerencsével – mindenesetre azt lehet tudni, hogy sokat várnak tőle a Hidegkuti-stadionban. A másik oldalon Horváth Ferenc még nagyjából tíz percet adott a csapatának, aztán ő is cserére szánta el magát, és bár a Honvéd egyre többször adogatta körbe a labdát az MTK-tizenhatos előterében, helyzetet továbbra sem tudott kialakítani – hiányzott az ötlet, a fantázia a vendégek játékából. Ezzel együtt egy óra elteltével Zsótér egyenlíthetett volna, de nagy helyzetben nem találta el a kaput, a kihagyott helyzet néhány perccel később már hiányzott a Honvédnak. Baráth Botond ugyanis megkapta második sárga lapját, így aztán a kispestiek – akárcsak az első fordulóban a DVSC ellen – ezúttal is emberhátrányba kerültek, tíz emberrel kellett tehát tovább harcolni az egyenlítésért. A vezetőedző a kiállított középső védő helyére Batik Bencét küldte be, elöl pedig Nenad Lukics váltotta Eppel Mártont.

Baráth (takarva) itt is lemaradt Miovszkiról, majd a második sárga lapja miatt a kiállítás sorsára jutott (Fotó: Török Attila)
Baráth (takarva) itt is lemaradt Miovszkiról, majd a második sárga lapja miatt a kiállítás sorsára jutott (Fotó: Török Attila)

Bőle Lukács és Nono kísérelte megszerezni a labdát és támadást kezdeményezni, de az MTK rendkívül zártan védekezett az utolsó percekben, és ha tehette, kontratámadásból próbált veszélyeztetni. A Honvéd akart, ment előre, de ezen az estén egyszerűen nem volt elég ötletes a futballja ahhoz, hogy esélye legyen megszerezni az egyenlítő gólt – a kispestiek így két forduló után pont nélkül állnak.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd 2 2 6–4 +2 6
2. Kisvárda 2 2 4–2 +2 6
3. MTK Budapest 2 1 1 2–1 +1 4
4. Debreceni VSC 1 1 4–1 +3 3
5. Puskás Akadémia 1 1 2–1 +1 3
6. Mol Fehérvár 1 1 1–1 0 1
7. Zalaegerszegi TE 2 1 1 3–4 –1 1
8. Gyirmót FC Győr 2 1 1 2–3 –1 1
9. Paksi FC 1 1 2–3 –1 0
10. Újpest FC 1 1 1–2 –1 0
10. Ferencvárosi TC 1 1 1–2 –1 0
12. Budapest Honvéd221–5–40
NB I, 2021–2022, 2. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
AUGUSZTUS 6. (péntek)
Kisvárda–Gyirmót FC Győr 2–1
Kisvárda, Várkerti StadionPintér Csaba
2022
AUGUSZTUS 7. (szombat)
Mezőkövesd–ZTE FC 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionPillók Ádám
1455
MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2831
AUGUSZTUS 8. (vasárnap)
17.45: DVSC–Újpest FC
Debrecen, Nagyerdei Stadion
20.00: Puskás Akadémia FC–Paksi FC
Felcsút, Pancho Aréna
SZEPTEMBER 22. (szerda)
20.00: Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik