NB I: Lelkileg megviselte a csapatot a kupabúcsú – Supka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 06:41
null
Danilo tizenegyesgóljával győzte le a Honvéd a Paksot (Fotó: Földi Imre)
A Budapest Honvéd a Paks elleni 1–0-s bajnoki sikerrel vigasztalódott az Európa-ligától való búcsú után, amely vasárnapra nem tűnt el nyomtalanul Supka Attila és a játékosok fejéből sem. A kispestiek vezetőedzője a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy lelkileg mennyire megviselte őket a kiesés, továbbá nemtetszését fejezte ki, hogy a nyári melegben délután hat órakor kellett pályára lépniük. A paksiakat Csertői Aurél eltiltása alatt irányító Németh Zoltán a rossz bajnoki rajt okait boncolgatta. 

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője így értékelt, kitérve még a Niederkorn elleni csütörtöki Európa-liga-selejtező mérkőzésre, amely után csapata búcsúzott a nemzetközi kupától.

„A legfontosabb az volt, hogy meglegyen a három pont a csütörtöki Európa-liga-selejtező után. Arról beszélgettünk a kollégákkal, hogy nem tudom hová tenni a két mérkőzést... Ebben a szezonban vívtunk hét tétmeccset, s abból pont az a kettő lóg ki, amikor idegenbe mentünk. Futballoztunk Macedóniában, majd Luxemburgban, és mind a kétszer alulteljesítettünk minden szempontból. Arról beszélgettünk a játékosokkal, fontos a Paks elleni győzelem, hogy megnyugtassuk magunkat a nemzetközi kupából való kiesés után.

Benne volt a lábakban az a találkozó, és lehet, hogy most megint sokan kritizálni fognak, mint ahogy megjelentek különböző cikkekben, hogy fáradtabbak voltunk, nem tudtunk felfrissülni. Valóban nem tudtunk, mert vasárnap este 40 fokos melegben kellett játszanunk, csütörtökön a Niederkorn ellen léptünk pályára, és ha ma nincs az esővel szerencsénk, akkor megint 40 fokban kellett volna játszani, a kupa után ezen a bajnokin is. Nem igaz, hogy valaki már nem gondolja át, hogy nyáron, augusztusban nem öt vagy hat órakor, hanem nyolc-kilenc órakor kellene mérkőzést rendezni. Valószínűleg élvezetesebbek lennének a meccsek, mert a labdarúgók is frissebben, jobb állapotban tudnának játszani. Ezt át kellene gondolniuk azoknak, akik ezért felelősek.

Mi azért vagyunk felelősek, hogy a futballistákat jó állapotba hozzuk, ezért mindent megtettünk, olyan csapatot küldtünk ki a pályára, s időnként agresszíven, keményen játszottunk. A második félidőben volt egy kis problémánk, amikor kiállították az ellenfél játékosát, erre nem tudtunk reagálni. Persze megvoltak a lehetőségeink, hogy korábban eldöntsük a mérkőzést, sajnálom, hogy ez nem történt meg.”

Ezután elmondta, elsősorban lelkileg kellett felkészíteni a Paks ellen a gárdát, mert a csütörtöki kupakudarc mindenkit megviselt.

Nem gondoltunk arra, hogy a Niederkorn ellen kieshetünk az Európa-ligából. Nem akarok jelzőket használni a luxemburgi együttesre, magunknak okoztuk, hogy nem jutottunk tovább. Megvoltak a lehetőségeink, egyet kellett volna kihasználni, ám ez nem jött össze. Lelkileg és fizikailag is megviselte a csapatot, de mára összeszedték magukat a fiúk és mindent megtettek a három pont megszerzéséért.”

A Honvéd eddigi mindhárom bajnokiját megnyerte, és Supka elmondta, ilyen kezdésre nem nagyon számítottak. Úgy fogalmazott, az első négy felkészülési mérkőzés után liberót használt volna, mert nem úgy néztek ki, ahogy kell. Viszont az utolsó két felkészülési találkozó megmutatta, hogy tudnak jobban, eredményesebben játszani, és ezt bizonyították a tétmeccseken is.

Csertői Aurél eltiltása még mindig tart, így ezúttal is Németh Zoltán irányította a Paksot. Nem volt túl elégedett.

„Két egyenlő erősségű együttes találkozott ma. Mi azonban egyet hibáztunk védekezésben, amiből lett egy tizenegyes meg egy kiállítás, és ezt már nem tudtuk korrigálni, ezért vesztettünk. Tíz emberrel is mindent megpróbáltunk, nem játszottunk alárendelt szerepet, de a Honvédot azért tizeneggyel is nehéz legyőzni, hiszen stabil csapat. A győzelemhez sokkal bátrabb támadójáték kell, emellett hiányzik a játékosokból az az egészséges ösztön, ami ehhez szükséges. Elég rosszul kezdtük a bajnokságot, eddig csak egy pontot szereztünk, ennél azért több van a srácokban. Most nagyon fontos meccsek jönnek, stabilizálnunk kell a helyünket, azon fogunk dolgozni, hogy ez megvalósuljon.”

NB I

3. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–0
(Danilo 48. – 11-esből)
Budapest, Bozsik József Stadion,1740 néző.Vezette: Kassai
Kiállítva:
Papp K. (47., Paks)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

NB I, 2018–2019, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 4., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–2Felcsút, Pancho Aréna
Farkas Ádám
837
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
4028
Ferencváros–Haladás 3–1
Budapest, Groupama Aréna
Szőts Gergely
7504
AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP
Újpest FC–Kisvárda 1–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
2029
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
1704
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3311–3+89
2. Budapest Honvéd338–2+69
3. Debreceni VSC3214–1+37
4. MTK Budapest3215–506
5. Mol Vidi FC2115–1+44
6. Mezőkövesd Zsóry FC2114–2+24
7. Újpest FC31113–4–14
8. Puskás Akadémia FC3123–5–21
9. Szombathelyi Haladás3125–8–31
10. Paksi FC3122–5–31
11. Diósgyőri VTK3123–8–51
12. Kisvárda330–9–90
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik