WTA-vb: Arina Szabalenka lesz Jelena Ribakina ellenfele az egyes döntőjében

V. J.V. J.
2025.11.07. 21:40
null
Jelena Ribakina 2 óra 5 perc alatt verte meg Jessica Pegulát (Fotó: Getty Images)
A kazah Jelena Ribakina és a fehérorosz Arina Szabalenka jutott be pénteken a döntőbe egyesben a női teniszezők Rijádban zajló WTA-világbajnokságán.

Ribakina jutott be elsőként a döntőbe

Az elsőnek rendezett mérkőzés előtt Jessica Pegula megnyerte a pénzfeldobást, majd az amerikai fogadással kezdett. Jelena Ribakina gyorsan két ászt ütött, és két perc alatt hozta az első gémet.

Pegula a harmadik gémben brékelt, majd ugyan rögtön visszaadta az előnyt, de az ötödik gémben ismét elvette riválisa adogatását, ami a szett végéig kitartott. Ribakina öt ászt ütött, ám sokat hibázott, főként hosszú tenyeresei miatt. Pegula 5:4-nél egy ászt ütve zárta le a játszmát.

A második szettben Ribakina 4:1-re ellépett, de 5:4-nél kettős hibával visszaengedte Pegulát a meccsbe. Az amerikai azonban nem tudott egyenlíteni: egy hosszú, ötszörös egyenlőt hozó gém végén Ribakina fonákkal értékesítette második szettlabdáját.

A döntő játszmában Ribakina a hatodik gémben brékelt, 4:2-re vezetett, és előnyét már nem engedte ki. A találkozó 2 óra 5 percig tartott.

Szabalenka kemény csatában ért a fináléba

Arina Szabelenka hosszú labdameneteket és játékot hozó meccsen, 2 óra 20 perc alatt győzte le Amanda Anisimovát, akit a US Open szeptemberi fináléjában is megvert. Az első, egyórás játszma sok hosszú gémet hozott, de Szabalenka a kulcspillanatokban jobban koncentrált, kétszer is brékelt, és megszerezte a vezetést. Anisimova azonban nem adta fel: gyorsan dupla brékelőnyre tett szert, és bár Szabalenka visszazárkózott, az amerikai kiegyenlített.

A döntő szettben mindketten világklasszis teniszt mutattak be, de Szabalenka a legfontosabb pillanatokban ismét higgadtabbnak bizonyult. 4:3-as vezetésnél brékelt, majd újabb adogatáselvétellel lezárta a mérkőzést.

TENISZ
WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, RIJÁD
Egyes, elődöntő
Jelena Ribakina (kazah, 6.)–Jessica Pegula (amerikai, 5.) 6:4, 4:6, 6:3
Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Amanda Anisimova (amerikai, 4.) 6:3, 3:6, 6:3
Páros, elődöntő
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 7.)–Hszie Su-vej, Jelena Ostapenko (tajvani, lett, 6.) 6:4, 7:6 (7–5)
Veronyika Kugyermetova, Elise Mertens (orosz, belga, 4.)–Katerina Siniaková, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 2.) 4:6, 7:6 (8–6), 10–6

 

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

US Open: Ribakina büszke arra, hogy Kazahsztánt képviselheti

Tenisz
2026.09.10. 19:13

Ribakina elődöntős a US Openen, hétfőtől világelső lesz

Tenisz
2026.09.09. 22:45

US Open: Szabalenka a könnyeivel küzdött, de a végén nevetett

Tenisz
2026.09.08. 22:23