Pintér Dániel megsérült az Inter Miami edzésén, könyökműtét vár rá

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2025.11.07. 21:45
Fotó: Getty Images
Az Inter Miami 18 esztendős magyar támadója a szerdai edzésen szenvedett sérülést, kedden helyi specialista műti meg a kezét, ami után várhatóan két hónapos kihagyás vár rá.

Súlyos sérülést szenvedett az Inter Miami edzésén Pintér Dániel. A tréningen gyakorlás közben Jordi Alba szélről jövő beadására érkezett a kapu elé, és olyan szerencsétlenül ütközött a kapujából kirontó kapussal, hogy az gyakorlatilag letarolta. Az orvosi stáb ellátta a fiatal magyar kezét, majd azonnal a helyi kórházba szállították, ahol a vizsgálatokat követően kiderült, az operáció elkerülhetetlen. Pintér Dániel egyelőre elhagyhatta a kórházat, a műtétre kedden kerül sor, addig felkötött kézzel kell lennie.

Az egyedüli jó hír az esetben, hogy a 18 esztendős támadónak nem a lába sérült meg, hanem a keze, ami a labdarúgóknál sokkal könnyebb felépüléssel jár. A keddi operáció után megkezdheti a rehabilitációt, a tervek szerint januárban már ismét a pályán lehet. Pintér lapunknak elmondta, megpróbál pozitívan állni a dolgokhoz, első súlyosabb sérülése ez pályafutása során, januárban erősebben tér vissza a pályára. A játékos szombaton repült volna a korosztályos amerikai válogatottal Walesbe, ahol a házigazdák mellett Németországgal és Japánnal játszik felkészülési találkozót a csapata.

 

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28