A bajnok legyőzésével bent maradt a Diósgyőr!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.06.02. 18:45
null
Hatalmas csatában nyert a Diósgyőr. Élvonalbeli tagságot is... (Fotó: Török Attila)
Hatalmas csatában nyert odahaza a Diósgyőr 2–1-re a már bajnok Videoton ellen, és mivel sem a Vasas, sem a Balmazújváros nem győzött a labdarúgó NB I 33., azaz utolsó fordulójában, élvonalbeli maradt a DVTK – ugyanakkor kiesett a Vasas és a Balmazújváros.

 

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
DIÓSGYŐR–VIDEOTON 2–1
(Brkovics 64., Makrai 85., ill. Sz. Scsepovics 75.)
Miskolc, DVTK Stadion, 10 143 néző. V: Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Félidőben még kieső volt a Diósgyőr.

Aztán jött Dusan Brkovics gólja, tomboltak a helyi szurkolók, hogy aztán négy perccel a mérkőzés vége előtt magukba roskadva üljenek, hiszen csapatuk újra búcsúzásra állt.

S aztán újra tombolás: jött ugyanis a csereként pályára küldött Makrai Gábor és góljával az élvonalban tartotta együttesét.

No de haladjunk sorjában.

Azzal már a mérkőzést megelőzően tisztában volt mindenki, hogy a DVTK kizárólag győzelem esetén kapaszkodhat meg az NB I-ben, azonban a három pont megszerzése önmagában még nem elegendő számára, arra is szüksége van, hogy a Balmazújváros, Haladás, Vasas trióból kettő ne nyerje meg a saját bajnokiját. Volt némi előjele, hogy a bajnoki címet az előző fordulóban elhódító Videoton nem a legjobb tizenegyével áll majd fel Diósgyőrben, ám a fehérváriak meccskeretét látva sokaknak tágra nyílt a szeme. A rendre a kezdőben szóhoz jutó futballisták közül Loic Nego, Pátkai Máté és Sztefan Scsepovics ezúttal is kezdett, Kovács István sem nevezhető peremembernek, azonban a többiek…

Tomás Tujvel, Mocsi Attila és Bolla Bendegúz először kapott szerepet tavasszal, Réti Patrik egy, Tóth Bence három, Tamás Krisztán tizenhárom, Elvir Hadzic pedig tizennégy percet töltött a pályán 2018-ban az élvonalban. Azóta már kiderült, hogy a a DVTK riválisai mit mondanak a fehérváriak összeállítását látva, s valljuk meg, ennek volt is alapja.

Nyilván nem egyenlőek a feltételek, amikor valaki ellen a legerősebb gárdájával áll fel a Videoton, egy másik ellenféllel szemben pedig nagy vonalakban a „fakót” küldi pályára. Ugyanakkor Marko Nikolics húzásában is volt logika: a következő idény minden korábbinál előbb kezdődik, a szombati döntéssel pedig több alapember kapott extra pihenőt, bár a magyar bajnokság színvonala kapcsán azért elgondolkodtató, hogy mit kell pluszban kipihenni, úgyhogy ennél nyomósabb indok lehet, hogy a szerb szakember legalább képet kaphatott arról, a klub tehetséges fiataljai mire képesek nyomás alatt.

A DVTK labdarúgói sorfalat álltak a kivonuláskor a bajnokcsapatnak, majd elkezdődött a találkozó. Ahogy arra számítani lehetett, a Diósgyőr kezdeményezett, több veszélyes támadást is vezetett, ennek ellenére a Videoton juthatott volna előnyhöz, ha egy kontratámadás végén Elvir Hadzic észreveszi, hogy középen Loic Nego üresen érkezik. Mivel az első félidő nem hozott gólt, a hazai alakulat kiesőként ment az öltözőbe A szünet után közel járt a Videoton ahhoz, hogy egy jobb oldali támadás végén előnybe kerüljön, majd érkezett a hír, hogy a Honvéd vezet a Vasas ellen, vagyis a Diósgyőr abban a pillanatban egy gólra volt a bennmaradástól. Csakhogy… Lehetőségek sokkal inkább a vendégek előtt adódtak, játékban a DVTK egy pillanatig sem tudott riválisa fölé kerekedni.

S jött a 66. perc, a stadion pedig szinte felrobbant a hangorkántól. Florent Hasani szabadrúgása után Dusan Brkovics a bal sarokba csúsztatta a labdát, azaz megvolt a diósgyőriek által annyira áhított gól! A vezetés megszerzését követően a hazai csapat nagyon könnyen megduplázhatta volna az előnyét, de három kecsegtető helyzetet is elrontott, Sztepan Scsepovics pedig (Ivan Rados hibája után) egyenlített.

Fogyott az idő, a házigazda elkeseredett rohamokat indított az újabb gólért, s az Makrai Gábor révén össze is jött! A 90. percben aztán Pátkai Máté még a frászt hozta a diósgyőriekre, hiszen a lécet találta el, ám az eredmény nem változott.

Amikor Iványi Zoltán lefújta a mérkőzést, a diósgyőriek még nem tudták, hogy mi a végeredmény Balmazújvárosban, így a pályán összekapaszkodva várták a híreket.

Idegőrlő percek voltak, mígnem a szurkolók elkezdtek tombolni: kedvenc csapatuk az NB I-ben maradt.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37 68
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38 66
3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3 49
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3 47
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53–47 +6 44
6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5 42
8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7 36
12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23 34
NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSzabó Zsolt
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Felcsút,Pancho ArénaErdős József
Balmazújváros–Ferencváros 3–3
Balmazújváros, Városi StadionSzőts Gergely
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionIványi Zoltán
Haladás–Mezőkövesd 1–0
Szombathely,Haladás Stadion Farkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik