Négy gól, egy kiállítás és döntetlen a Budafok és az MTK összecsapásán

BORBOLA BENCE (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)BORBOLA BENCE (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)
2021.01.24. 13:20
null
Dimitrov (balra) és Medgyes harca a labdáért (Fotó: Tumbász Hédi)
Budafokon találkozott egymással a két újonc a labdarúgó NB I 17. fordulójában, de amíg az MTK az élbolyban tartózkodik, a Budafok a tabella alján. A remek első félidőben az MTK szerzett előnyt, de megtartani nem tudta, így döntetlennel ért véget a találkozó.

 

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Budafoki MTE–MTK Budapest 2–2(Skribek 6., Csonka 52., ill. Schön 2., Varga R. 27.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

A Promontor utca környéke vasárnap délután olyan kihalt volt, mintha már akkor életbe lépett volna a kijárási tilalom. A környékbeliek a húsleves után alighanem szunyókáltak egyet, a futball iránt érdeklődők pedig a televízió előtt elhelyezkedve várták a találkozót. Néhány lelkes helyi drukker aztán megjelent a kezdésre, a kerítésen túlról pipiskedtek, hátha látnak valamit a meccsből.

Megérte lábujjhegyre állni, a két újonc lendületes futballal, gyors gólváltással kezdett. Egy perc tíz másodpercet mutatott az óra, amikor Schön Szabolcs kilőtte a budafoki kapu bal oldalát, három perccel és ötvennyolc másodperccel később viszont már 1–1 volt az állás. A vendégeknél a középpálya jobb oldalán kapott szerepet a télen a Ferencvárostól érkező Varga Roland, a szélső gólpasszal kezdte MTK-s időszakát, a hazaiaknál pedig Zsóri Dániel villant, a remekül sikerült felkészülés után (három meccs, három gól) a kapufát találta telibe, a kipattanóból született meg az egyenlítés. Érdekes volt látni, hogy a kapott gyors gól egyik felet sem zavarta meg, ugyanolyan elánnal mentek előre tovább. A budafokiak próbálták átvenni a játék irányítását, néhányszor kézilabdások módjára adogatták körbe a vendégeket saját tizenhatosuk előterében, ám a labdavesztések többször bajba sodorták őket. Az első gól előtt Csonka András adta el a labdát, a második MTK-s gólnál pedig Skribek Alen, a kék-fehérek átrobogtak rajtuk, kontratámadásból verték meg a hazaiakat. Varga Roland gólpassza után gólt is lőtt, két lépésről az üres kapuba passzolta a labdát, nem véletlenül ugráltak társai a nyakába.

A gyors gól a szünet után sem maradt el.

A labda jobbára az MTK térfelén pattogott, és hamar jött is az (újabb) egyenlítés. Lendületben maradt a Budafok, a piros mezesek rövid idő alatt három-négy lehetőséget is kialakítottak, ám a kezdeti lendület alábbhagyott, és kiegyenlítettebb lett a játék. Hektikus volt a találkozó, hol a hazaiaknak, hol a vendégeknek akadtak jobb periódusai, és az idő előrehaladtával a két vezetőedző próbált belenyúlni a mérkőzésbe. Csizmadia Csaba és Michael Boris egyaránt frissített együttesén, abban bízva, hogy a pályára küldöttek között lesz olyan, aki villanásával eldönti a meccset. Nos, nem így történt.

A mérkőzés még véletlenül sem fulladt unalomba, a csapatok bátran mentek előre, csak időnként kerültek hullámvölgybe. Íveléssel, átlövéssel, laposan középre lőtt labdával is próbálkoztak a csapatok, ám ahogy fogyott az idő, a szufla is… A találkozó utolsó negyedórájában érezhető volt, egyik együttes sem akarja vereséggel kezdeni a tavaszt, így ekkor már kevésbé nyíltak ki hátul, nehogy átrobogjanak rajtuk, Marko Nikolics támadás megakadályozásáért piros lapot is kapott. Sok szabálytalanság és számos csere tördelte a játékot, így amilyen élvezetesen kezdődött az összecsapás, olyan langyosan ért véget.

Akét újonc nem bírt egymással, és összességében élvezetes, jó mérkőzést játszott egymással. 2–2

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 17. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
JANUÁR 23., SZOMBAT
Kisvárda–Mezőkövesd 0–0Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1 Felcsút,Pancho ArénaAntal Péter
Újpest FC–Mol Fehérvár 0–5
Budapest,Szusza Ferenc StadionKáprály Mihály
JANUÁR 24., VASÁRNAP
Budafoki MTE–MTK Budapest 2–2
Budapest, Budafoki MTE SporttelepBogár Gergő
Paks–DVTK 2–1
Paks, Paksi FC StadionKarakó Ferenc
Budapest Honvéd–ZTE 2–2 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 12 3 1 32–9 +23 39
2. Mol Fehérvár 16 9 5 2 40–17 +23 32
3. MTK Budapest 17 7 5 5 26–23 +3 26
4. Paksi FC 17 7 3 7 31–31 0 24
5. Puskás Akadémia 17 7 3 7 21–25 –4 24
6. Kisvárda 16 6 6 4 17–18 –1 24
7. Zalaegerszegi TE 17 6 3 8 30–30 0 21
8. Mezőkövesd 17 6 3 8 16–22 –6 21
9. Újpest FC 17 5 4 8 20–37 –17 19
10. Budapest Honvéd 17 4 6 7 26–25 +1 18
11. Budafoki MTE 16 4 4 8 19–28 –9 16
12. Diósgyőri VTK17411220–33–1313
Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottKisvárda–Mol FehérvárésBudafoki MTE–Ferencvárosmeccset 2021. január 27-én játsszák le.
Legfrissebb hírek

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
17 órája

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
21 órája

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:10

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötte be a pontokat a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Klubhűség felsőfokon: Kovács Dávid és Fekete Máté az állandóságot képviselik Budafokon

Képes Sport
2026.04.03. 11:01

Szemetet szedtek a Duna-parton a budafoki utánpótláscsapatok labdarúgói

Labdarúgó NB II
2026.03.26. 12:26
Ezek is érdekelhetik