NB I: Bódog Tamás távozik a Honvéd éléről – hivatalos

CS. M.CS. M.
2020.12.06. 18:59
null
Bódog Tamást menesztette a Budapest Honvéd (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal meneszti Bódog Tamást a klub vezetőedzői pozíciójából. Mint ismert, a kispestiek vasárnap 2–2-es döntetlent játszottak az MTK ellen, és a tabella utolsó helyén állnak.

 

A Budapest Honvéd 13 forduló elteltével az élvonal utolsó helyén áll 10 szerzett ponttal, és immár hét bajnoki óta nyeretlen – legutóbb október 4-én tudott győzni. A múlt heti, Puskás Akadémia elleni 1–0-s vereséget követően a vezetőedző, Bódog Tamás elmondta, hogy az utolsó helyen képtelenség élvezni a vezetőség bizalmát.

Ezt követően a kispestiek ügyvezető igazgatója, Kun Gábor megerősítette, hogy az MTK elleni, vasárnapi bajnoki meccs előtt biztosan nem történik változás az edzői stábban, de kizárólag a győzelem az elfogadható eredmény, és ezt Bódog Tamás is tudja.

A siker nem jött össze: a Honvéd kétgólos előnyről játszott döntetlent az MTK ellen, Bódog pedig így fogalmazott a mérkőzést követően az M4 Sport riporterének: „Azok alapján, amit a meccs előtt mondtak nekem a héten, abból indulok ki, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem a Honvéd élén. Ha adnának lehetőséget, az meglepetés lenne. Szívesen dolgoztam a klubnál. Ha úgy alakul, akkor sok sikert nekik.”

Nem sokkal később a Budapest Honvéd hivatalos honlapja közleményt adott ki, melyben az áll, hogy a klub azonnali hatállyal felbontja Bódog Tamás szerződését, aki így távozik a csapat éléről. Az indoklás természetesen a gyenge bajnoki szereplés, de a kispestiek sok sikert kívántak a menesztett tréner további pályafutásához.

LABARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Budapest Honvéd–MTK Budapest 2–2 (Tamás K. 20., Hidi 27., ill. Miovszki 55., Cseke 85. – 11-esből)

A találkozó összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

 

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNYBEN
2020. december 6.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett ?
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22.
Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György
2020. július 12.
ZTE
Márton Gábor helyett Boér Gábor
2020. július 8.
FehérvárJoan Carrillo helyett Márton Gábor
2020. július 8.Kisvárda
Bódog Tamás helyett Supka Attila
2020. július 1.
Honvéd
Pisont István helyett Bódog Tamás
Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Vignjevics folytatta a sort – idény közben érkező edző még nem kezdett vereséggel

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 15:00
Ezek is érdekelhetik