Honvéd: „Bódog tudja, az MTK ellen csak a győzelem elfogadható”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 13:52
null
Nincs jó formában a Honvéd (Fotó: Dömötör Csaba)
„Eljött a tettek ideje” – véli Kun Gábor, a labdarúgó NB I-ben az utolsó, 12. helyen álló Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója, aki a klub hivatalos honlapjának azt mondta, Bódog Tamás vezetőedzőnek győzelemre kell vezetnie a csapatot az MTK elleni találkozón.

„Természetesen rosszul aludtam, mint mindenki, akinek számít a Honvéd, de hadd kezdjem a legfontosabbal! A tabellán elfoglalt helyezésünk méltatlan a Honvéd hagyományaihoz, személy szerint számomra is elfogadhatatlan. Ehhez képest mellékes, hogy én miként alszom” – idézi a honvedfc.hu Kun Gábort.

A Honvéd 11 mérkőzést játszott az NB I mostani idényében, ebből csupán kettőt nyert meg, összesen 9 pontja van. A kispestiek a nyáron Bódog Tamást nevezték ki vezetőedzőnek, s a keretet alaposan megerősítették.

A fővárosi együttes vasárnap délután a 18 pontos MTK-val csap össze a Szusza Ferenc Stadionban – Bódog Tamással a kispadon.

„Nagyon egyszerű a képlet – folytatta Kun Gábor. – Hétvégén nyernünk kell, más eredmény esetén változtatásra van szükség. Bódog Tamás is tisztában van azzal, hogy hétvégén csak a győzelem az elfogadható. Tapasztalt szakember, pontosan érzi és érti, hogy milyen elvárások vannak a Honvéd mindenkori edzőjével szemben. Abszolút megértem, hogy mit éreznek a szurkolók, mert pontosan ugyanezeket érzem én is. Elégedetlen, dühös, kiábrándult vagyok – de azt hiszem, beszélhetek a teljes vezetőség nevében is –, szóval frusztráltak vagyunk egy-egy vereség után. Mondjuk ki, szégyenteljes a mostani teljesítmény! Az előző idényben a szurkolók buzdításának, kitartásának is köszönhettük a Magyar Kupa-győzelmünket, most is mellettünk álltak, és remélnek, állnak is a nehéz helyzetben. Miattuk is kötelező javítanunk!”

NB I, 2020–2021, 13. FORDULÓ

HELYSZÍN
DECEMBER 4., PÉNTEK
20.15: Budafoki MTE–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
DECEMBER 5., SZOMBAT
14.45: Zalaegerszegi TE FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
17.00: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)Miskolc, DVTK Stadion
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)Felcsút,Pancho Aréna
DECEMBER 6., VASÁRNAP
15.15: Budapest Honvéd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.30: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC108221– 4+1726
2. Mol Fehérvár1164127–14+1322
3. Kisvárda1162316–14 +220
4. Puskás Akadémia126617–21 –418
5. Paksi FC1253423–20 +318
6. MTK Budapest1253418–16 +218
7. Budafoki MTE1042413–16 –314
8. Zalaegerszegi TE1132618–22 –411
9. Mezőkövesd1232710–16 –611
10. Újpest FC1132612–25–1311
11. Diósgyőri VTK1131715–19 –410
12. Budapest Honvéd1123614–17 –3 9

Az 5. fordulóból elhalasztottKisvárda–Mol FehérvárésBudafoki MTE–Ferencvárosmeccset 2021. január 27-én játsszák. A 10. fordulóból elhalasztottBudafoki MTE–Bp. Honvédés a 11. fordulóból elhalasztottÚjpest FC–Zalaegerszegi TE FCtalálkozót december 23-án rendezik. A 2. fordulóból elhalasztottFerencváros–Diósgyőri VTKmérkőzés új időpontja még nem ismert.

ADiósgyőr–Újpest(10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik