NB I: Ádám és Bognár nélkül is szárnyal a Paks; távozók sora Újpesten

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.28. 16:15
null
Waltner Róbert irányításával még veretlen a Paks (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I 2022–2023-as rajtját felvezető sorozatunk 3. részében a Bognár György és Ádám Martin utáni időszakra készülő Pakssal, a jelentősen átalakuló Újpesttel és a kétfrontos menetelésre készülő Fehérvárral foglalkozunk.

 

 

PAKSI FC: SOK GÓL ÉS GYŐZELMEK BOGNÁR GYÖRGY ÉS ÁDÁM MARTIN NÉLKÜL IS

A tavasszal 6. helyen záró és kupadöntős Paksi FC-nél a nyár egyik fő kérdés az volt, hogyan alakul át a csapat játéka, miután az MTK-hoz távozó vezetőedzőt, Bognár Györgyöt a legutóbb Zalaegerszegen dolgozó Waltner Róbert váltotta,és hogyan sikerül pótolni az NB I-es gólkirályt, Ádám Martint.

A tolnaiak gólerős játéka az új szakvezetőnél is megmaradt. A megyei I. osztályú Ercsi Kinizsi elleni 17–0-s győzelemből persze nem érdemes messzemenő következtetéseke levonni, de egy kivétellel mindegyik edzőmeccsén legalább két gólt szerzett az együttes, a montenegrói Arszenal Tivat ellen ötöt is, de az Ekl-induló DAC ellen és a cseh első osztályú Sigma Olomouc ellen is hármat-hármat. Ráadásul a tíz nyári meccséből nyolcat megnyert a Paks, két döntetlen mellett, tehát veretlenül zárta a felkészülési időszakot.

Az edzőmeccsek tapasztalatai pedig azt mutatják, az időközben Dél-Koreába igazoló Ádám Martin pótlására is megvan a megoldás, egyrészt a Gyirmótról érkezett, nyáron három gólt szerző Varga Barnabás révén, másrészt a hatgólos Böde Dániel formája is bizakodásra adhat okot. Arról nem is beszélve, hogy a támadósorban a Honvédtól érkező Bőle Lukács is növeli a variációs lehetőségek sorát, miközben a védelemben az Újpestről érkező, 57-szeres válogatott Kádár Tamás jelenthet erősítést.

Kérdés, hogy nyári veretlenségét meddig tudja megőrizni a Paks, hiszen az 1. fordulóban a nemzetközi kupainduló Mol Fehérvár vár rá, majd a Vasas otthonában lép pályára – az angyalföldieknek az lesz az első hazai bajnoki mérkőzésük az élvonalban a 2018-as kiesésük óta. A Paks aztán a Honvédhoz utazik, majd a Ferencvárost fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Bőle Lukács (Budapest Honvéd),Debreceni Zalán (Szombathelyi Haladás), Dezamits Dominik (Szombathelyi Haladás), Kádár Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Varga Barnabás (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérnek: Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia), Lorentz Márton (BFC Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Ribár Milán, Volter Patrik
Kiszemeltek:
Távozók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Bognár Dávid (kazincbarcikai kölcsön után Kozármisleny),Bognár István (MTK Budapest, legutóbb kölcsönben Arisz Limassol – Ciprus), Medgyes Sinan (MTK Budapest), Pethő Bence (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (diósgyőri kölcsön után Dorog), Debreceni Ákos (szegedi kölcsön után BFC Siófok), Dezamits Dominik (Mosonmagyaróvár), Nyári Patrik (III. Kerületi TVE-kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSE
Felkészülés kezdése:
június 13.
Edzőtábor: Zrece (Szlovénia), július 10–16.
Felkészülési mérkőzések
Június 22.:
Ercsi Kinizsi (megyei I.)–Paksi FC 0–17 (Windecker 2, Böde 2, Pethő 2, Pesti 2, Kocsis B. 2, Haraszti, Szabó B., Zuigeber, Sajbán Máté, Kosznovszky, Volter P., Gyurkits)
Június 25.:Paksi FC–BFC Siófok (NB II) 3–2 (Osváth A., Volter P., Vas G.)
Június 30.: DAC 1904 (szlovákiai)–Paksi FC 1–3 (Szabó J., Böde, Szabó B.)
Július 6.: Paksi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 2–2 (Balogh B., Windecker)
Július 9.: Paksi FC–III. Kerületi TVE (NB III) 3–1 (Böde, Vas G., Varga B.)
Július 11.: Paksi FC–Arszenal Tivat (montenegrói) 5–2 (Sajbán Máté 2, Böde, Nagy R., Papp K.)
Július 13.: Paksi FC–Sparta Praha (cseh) 1–1 (Böde)
Július 16.: Paksi FC–Sigma Olomouc (cseh) 3–2 (Varga B. 2, Kocsis B.)
Július 23.: Paksi FC–Pécsi MFC (NB II) 2–0
(Bőle, Haraszti)
Július 23.: Paksi FC–Kozármisleny (NB II) 2–1
(Nagy R. – 11-esből, Kocsis B.)

Az újpestiek bal oldali védője, Antonov (jobbra) egy gólt szerzett a nyári felkészülési meccseken (Fotó: Facebook/Újpest FC)
Az újpestiek bal oldali védője, Antonov (jobbra) egy gólt szerzett a nyári felkészülési meccseken (Fotó: Facebook/Újpest FC)

 

ÚJPEST FC: TÁVOZÓ KULCSEMBEREK, ÚJ GÓLFELELŐS

Az Újpest FC remek tavaszi szereplésével, a télen érkezett új szakvezető, Milos Kruscsics irányításával az 5. helyen fejezte be az előző idényt. A nyáron azonban a csapatról szóló futballszakmai híreket háttérbe szorították egyéb történések. Egyrészről az elmaradt tulajdonosváltás: nyáron lezárult a hónapok óta tartó folyamat, a Kovács Zoltán nevével fémjelzett lehetséges befektetői kör a korábban bejelentett szándéknyilatkozat ellenére mégsem vásárolta meg a klubot Roderick Duchatelet-től. Viszont lezárult az évek óta húzódó címervita is, az Újpest FC a jogerős bírósági döntés után ezentúl az UTE történeti címerét használja.

Ennek örülhetnek a lila-fehérek szurkolói, akiknek egyébként nagyon szomorú nyaruk van, két klublegenda is elhunyt a napokban, előbb Törőcsik András, majd Kardos József.

A kerettel kapcsolatos lényeges nyári változások, hogy négy meghatározó játékos is távozott: a tavasszal 12 bajnoki mérkőzésen 11-szer eredményes Budu Zivzivadze, az előző idényben 27 bajnoki meccsen nyolc gólt szerző és hat gólpasszt adó Giorgi Beridze, a 32 NB I-es mérkőzésen 11 gólt előkészítő Nikola Mitrovics,és a legutóbbi évadban 30 NB I-es meccsen játszó görög védő,Jorgosz Kutrumbisz. Ráadásul a csapat legértékesebb játékosának tartott francia Yohan Croizet (650 ezer euróra becsüli a piaci értékét a Transfermarkt) az egyik edzőmeccsen keresztszalag-sérülést szenvedett, ami miatt több hónapos kihagyás vár rá

Ezzel szemben csütörtökig csak három új játékost jelentett be a klub, de például a Nyíregyházáról érkező, 20 éves, eddig csak az NB II-ben szereplőSzabó Bálinttól aligha lehet elvárni, hogy rögtön kulcsemberré váljon. Az is kérdéses, hogy a szintén 20 éves, a francia Amiens SC-től a héten kölcsönbe érkező, svéd U20-as válogatott csatár, Jack Lahne mire lesz képes az NB I-ben azok után, hogy legutóbb – szintén kölcsönjátékosként – a bolgár Botev Plovdivban tíz bajnoki meccsen két gólt szerzett. A középpályán Mitrovics helyét a szerb Matija Ljujics veheti át, aki legutóbb Izraelben futballozott.

Hogy a többi távozót kik pótolják majd, az egyelőre kérdéses (szélső támadó posztra Csoboth Kevin érkezhet Fehérvárról), de például a legutóbbi, az NB II-es Szentlőrinc elleni 1–1-es meccs azt mutatja, lesz még dolga bőven a csapat átalakításával Kruscsics mesternek. Ugyanakkor összességében nem rossz a lilák nyári mérlege, hiszen csak egyszer kaptak ki, két győzelem és három döntetlen mellett. Az MTK ellen hat, az osztrák Ried ellen négy gólt szereztek, és úgy tűnik, Miroszlav Bjelos személyében megvan a csapat új gólfelelőse, ugyanis az Újpest 12 nyári góljából ötöt a szerb középpályás szerzett.

Az Újpest az első fordulókban hazai pályán papíron könnyebb ellenfelekkel játszik, előbb a Mezőkövesd, majd a 3. fordulóban a ZTE FC ellen, idegenben viszont nemzetközi kupaindulók várnak rá, a 2. körben a Puskás Akadémia, a negyedikben a Mol Fehérvár.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Jack Lahne (svéd, Amiens SC – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csoboth Kevin
(Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovics Marko (BVSC-kölcsön után Szentlőrinc), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként),Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma EC – Brazília,szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor (Kazincbarcika), Máté Zsolt (Tiszakécske, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

AZ ÚJPEST FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
Ausztria, július 5–17.
Felkészülési mérkőzések
Június 25. Újpest–FC STK 1914 Samorín (Somorja, szlovák II.) 1–1
(Bjelos)
Július 2.:
MTK Budapest (NB II)–Újpest 2–6 (Tallo 2 – egyet 11-esből, Bjelos 2, Croizet, Antonov)
Július 8.: Újpest–SV Ried (osztrák) 4–2
(Bjelos 2, Yahaya, Diaby)
Július 12.: Újpest–Bohemians Praha (cseh) 0–1
Július 16.: Újpest–Slovan Liberec (cseh) 0–0
Július 23.: Újpest–Szentlőrinc (NB II) 1–1 (Katona M.)

 

MOL FEHÉRVÁR: AZERBAJDZSÁN UTÁN PAKS – INDUL A KETTŐS TERHELÉS

A Mol Fehérvár esetében az egyik fő kérdés, hogyan bírja majd a kettős terhelést a csapat, hiszen csütörtökön még a Qabalával játszik az Európa-konferencialiga selejtezőjében, majd vasárnap Paksra látogat az NB I-ben. A Qabala elleni első, 4–1-re megnyert selejtezős meccs azonban azt mutatja, jó formában kezdte az idényt a vfehérvári együttes.

Az NB I-ben 4. helyen végzett Mol Fehérvár annak köszönhetően indulhatott az Európa-konferencialigában, hogy a bajnok Ferencváros megnyerte a Magyar Kupát is. A fehérváriak elmúlt fél éve a fokozatos építkezésről szólt. Amikor tavasszal zsinórban hat tétmeccset is elveszített a csapat, úgy tűnt, hogy minden romba dől, és még a nemzetközi szereplést sem tudja kiharcolni a Fehérvár. A hatból öt vesztes találkozón már a februárban Szabics Imrét váltó új vezetőedző, Michael Boris ült a kispadon, akivel a tavaszi szezon második felére kezdett kimászni a gárda a szakadékból.

A Fehérvár a tavaszi szezon utolsó kilenc bajnokiján veretlen maradt, ebből ötöt meg is nyert, s ez elegendő volt ahhoz, hogy Michael Borisszal szerződést hosszabbítson a klub, és folytatódhasson a tavasszal meginduló építkezés. Ennek részeként először is távoztak azok, akikkel már nem számolt a szakmai stáb: ide tartozik a klub 34 éves gólrekordere, Nikolics Nemanja (a csatár távozása után Fiola Attila lett az új csapatkapitány), a télen érkezett, de kilenc bajnokin csak bő négyszáz percet játszó Bese Barnabás, a saját nevelésű Géresi Krisztián, a szintén a több lehetőség reményében Zalaegerszegre igazoló Szendrei Norbertés a Győrbe kölcsönadott, egyszeres válogatott kapus, Kovácsik Ádám is. Említhetjük továbbá a legutóbbi, zalaegerszegi kölcsönjátéka után végleg távozó Zsóri Dánielt,vagy a Fehérváron kölcsönben szerepelt, ám nem marasztalt Lamin Jallow-t és Peter Zuljt is.

A jövőt Fehérváron már olyan futballisták jelenthetik, mint a Kisvárdáról ingyen megszerzett román támadó középpályás, Claudiu Bumba, a zalaegerszegi szerződéséből kivásárolt északmacedón védő, Nikola Szerafimov,a Real Sociedadtól kölcsönvett védekező középpályás, a szlovák U-válogatott Peter Pokorny, vagy éppena napokban szerződtetett, 18 éves bosnyák Faruk Hodzic.

Viszont az még kérdéses, hogy a tavasszal kölcsönben szerepelt, de nyáron visszatérő játékosok, például Budu Zivzivadze (az Ekl-ben góllal kezdett), Csoboth Kevin (Újpestre tart), Lyes Houri vagy a kapus Emil Rockov milyen szerepet tölthet be a jövőben Fehérváron (a felsorolt négyesből Zivzivadze és Rockov került be az Ekl-keretbe).

A nyári tapasztalatok összességében azt mutatják, Fehérváron valóban fejlődik a csapat, jó ütemben folyik az építkezés. A BL-induló Fenerbahcétól ugyan 3–0-ra kikapott a Vidi, viszont a másik négy edzőmeccsét megnyerte. A Dunaújváros és az Ajka mellett az Ekl-induló ciprusi Arisz Limassolt és a török Galatasarayt is legyőzték Kenan Kodróék. A szurkolók számára az is jó hír lehet, hogy az együttes első számú gólfelelőse, Kodro a két utóbbi összecsapáson háromszor is a kapuba talált, majd a nemzetközi kupában a Qabala ellen is duplázott az első meccsen.

A Fehérvárra az Ekl-ben a Petrocub Hincesti (moldovai)–KF Laci (albán) párharc továbbjutója várhat a következő fordulóban, míg az NB I-ben a paksi kezdés után a Honvéddal otthon, majd a Ferencvárossal idegenben játszhat (ha nem lesz halasztás a nemzetközi kupameccsek miatt).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható),
Nikola Szerafimov (északmacedón, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők:
Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – Spanyolország)
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Nikolics Nemanja (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Anorthoszisz – Ciprus, Topolyai SC – Szerbia), Elek Ákos (visszavonul), Bese Barnabás (szabadon igazolható), Géresi Krisztián (Vasas FC), Halmai Ádám (zalaegerszegi kölcsön után Soroksár), Szendrei Norbert (ZTE FC), Zsóri Dániel (zalaegerszegi kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók:
Gundel-Takács Bence (Budafok, legutóbb NK Jarun Zagreb – Horvátország), Szabó Levente (Kecskeméti TE), Zeke Márió (gyirmóti kölcsön után Kecskeméti TE), Kovácsik Ádám (ETO FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Csoboth Kevin
(Újpest FC), Armin Hodzic (bosnyák, lejárt a szerződése), Kovács István (ETO FC Győr), Adrian Rus (román, Pisa – Olaszország)

A MOL FEHÉRVÁR FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSE
Felkészülés kezdése:
június 11.
Edzőtábor: Ausztria, július 3–15.
Felkészülési mérkőzések
Június 24.: Dunaújváros FC (NB III)–Mol Fehérvár FC 0–5 (Petrjak, Babos B., Dárdai P., Hangya, Papp M.)
Június 29.: Mol Fehérvár–FC Ajka (NB II) 2–0 (Lednev, Heister)
Július 5.: Mol Fehérvár FC–Fenerbahce (török) 0–3
Július 10.:
Mol Fehérvár FC–Arisz Limassol (ciprusi) 2–1 (Kodro 2 – egyet 11-esből)
Július 13.:
Mol Fehérvár FC–Galatasaray (török) 1–0 (Kodro)

A MOL FEHÉRVÁR FC AZ EURÓPA-KONFERENCIALIGÁBAN
Júlus 21.: Mol Fehérvár–Qabala (azeri) 4–1
(Kodro 30., 74., Rus 66., Zivzivadze 90.)
Július 28., 18.00: Qabala (azeri)–Mol Fehérvár FC


NB I, AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Július 29., péntek
20.00 óra:
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Július 30., szombat
17.45: Kecskeméti TE–Vasas FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Újpest FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Július 31., vasárnap
15.45:
Kisvárda–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00:
Paksi FC–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik