Gyász: elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgónk

2022.07.28. 09:45
null
Kardos József (balra) a Vasas-Újpesti Dózsa NB I-es mérkőzésen a Népstadionban (Fotó: Petrovits László/MTI)
Életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgónk, lapunk korábbi munkatársa, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület utánpótlás edzője – közölte honlapján a csepeli klub.

 

Ott fent vigyáznak rá – búcsú Kardos Józseftől
„Zseniális futballista volt” – Mezey György Kardos Józsefről
„Az egyik gyerekkori bálványom volt” – Mészöly Géza Kardos Józsefről

Kardos József 1960. március 29-én született Nagybátonyban, ahonnan játékosként az NB II-ben szereplő Salgótarjáni Bányászon keresztül került 1978 nyarán az Újpesti Dózsához, amelynél egyből bajnoki címet ünnepelhetett (1978–1979), később két bajnoki ezüstérmet szerzett, valamint háromszor nyert Magyar Népköztársaság-kupát az egyesülettel, az 1987-es MNK-döntőben a Pécsi MSC elleni, 3–2-re megnyert meccsen gólt szerzett. Tagja volt a KEK 1983–1984-es sorozatában a negyeddöntőig eljutó Újpestnek, az AEK Athén elleni visszavágón két góllal vette ki a részét a lila-fehérek 4–1-es sikeréből, s játszott az 1. FC Köln és az Aberdeen elleni mérkőzéseken is.

Az Újpestben összesen 229 bajnoki és 37 gól fűződik a nevéhez, 1983-ban „Az év labdarúgója” címet is kiérdemelte. Az NB I-ben még a Vasas (1987–1988) és a Váci Izzó (1990) labdarúgójaként szerepelt, és légióskodott Görögországban az Apollon Kalamariaszban.

A magyar válogatottban 33 alkalommal szerepelt és három gólt szerzett, valamint tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon résztvevő keretnek.

1991-ben induló edzői karrierje során több felnőtt és utánpótlás csapatot irányított, MLSZ ellenőri tevékenysége mellett legutóbb a CSUSE-nál az U7-U9 korosztályoknál edzősködött.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
3 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
3 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
16 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56