NB I: A partjelzőt és a negyedik játékvezetőt szerintem kikészítettem – Dombi

Vágólapra másolva!
2022.09.04. 10:31
null
Dombi Tibor irányításával szerezte meg első győzelmét az új idényben a Debrecen (Fotó: Kovács Péter)
A menesztett Joao Janeiro távozása után a megbízott vezetőedzővel, Dombi Tiborral a kispadon szerezte meg első győzelmét az új idényben a DVSC, amely Dorian Babunszki góljával múlta felül hazai környezetben a negyedik vereségét elszenvedő Mol Fehérvárt, míg az újonc Kecskemét a Paks legyőzésével menetelt tovább – igaz, a tolnaiaknál Böde Dániel külön kérésre nem került a meccskeretbe. A mérkőzések után a vezetőedzők értékeltek.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Paksi FC 3–1

Böde Dániel külön kérésre maradt ki a meccskeretből

SZABÓ István, a KTE vezetőedzője

Banó-Szabó Bence az M4 Sportnak
„A hétközi, fehérvári vereség után összeszedtük magunkat, sikerült lezárnunk magunkban azt a meccset, fejben készen álltunk a Paks elleni összecsapásra. A szurkolóink vastapsa mindent elmond az atmoszféráról, ezért az érzésért jöttem haza Kecskemétre” – mondta a Kecskemét középpályása.

– Minden elismerést megérdemel a csapata, mert nagyszerűen futballozott a Paks ellen.
– Azt nem mondom, hogy elengedtük a hétközi mérkőzést, ez tiszteletlenség lenne a Mol Fehérvárral szemben, de olyan játékosoknak is lehetőséget adtunk, akik korábban kevesebbet jutottak szóhoz. A Paks ellen hét helyen változtattunk, ahogy mondani szokás, jól mentünk bele a mérkőzésbe. Volt olyan időszak, amikor az ellenfelünk mezőnyfölényt harcolt ki, de jól reagáltunk rá, és megérdemelt győzelmet arattunk.

– Milyen érzés ilyen meggyőző játékkal legyőzni a masszívnak tartott ellenfelet?
– Azért én több hibát is láttam. A Paks dinamikusan játszik, mi próbáltuk mélységből a gyors embereinkkel kihasználni, hogy fellazuljon a védelme. A szombat-szerda-szombat ritmusból egyértelműen jól jöttünk ki.

– A ZTE legyőzésekor azt mondta, tisztában vannak vele, hol a KTE helye – hol van?
– Szeretnénk hinni, sőt bízunk benne, hogy az NB I-ben. Van elképzelésünk, szenvedélyből, alázatból és jó hozzáállásból próbáljuk kiszolgálni a közönségünket.

WALTNER Róbert, a Paksi FC vezetőedzője

Hahn János az M4 Sportnak
„Sajnos ellenfelünk jobb volt a párharcokban, az első negyedórában több nagy helyzetet is kidolgozott. A rosszabb kezdés után tudtunk javulni, de a támadásokban sokszor nem jó döntéseket hoztunk. Még csak két edzésem volt a csapattal, amelynek szeretnék újra segíteni gólokkal, gólpasszokkal, bármilyen poszton szívesen játszom itt” – értékelt a Dunaszerdahelyről Paksra visszatérő csatár.

– Ezen a héten másodszor maradt pont nélkül a Paks, és megint gyenge futballal…
– Gratulálok a KTE-nek, megérdemelten győzött. Rosszul kezdtünk, Windecker Józsefet kényszerből le kellett cserélni, ám egy ilyen meccs után nem szabad kifogásokat keresni. A KTE hozzáállásban futásban fölénk nőtt.

– Valamin változtatni kell, nem kérdés, de min?
– A fegyelmen, a koncentráción, a hozzáálláson, de akad olyan labdarúgó, akinek az edzésmunkáján is. Van, aki nagyon jól edz, ugyanakkor ez nem köszön vissza a meccseken. Valamilyen szinten becsapottnak érzem magam.

– A Paks emblematikus játékosa, Böde Dániel a lelátóról nézte a meccset: lehet tudni, miért nem került be a keretbe?
– Az ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt csütörtökön azt mondta, hogy Böde Dániel ezúttal ne legyen bent a hétvégi meccsre készülő csapat keretében.

Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC 1–0

Akarattal és szívvel sok mindent el lehet érni

DOMBI Tibor, a DVSC megbízott vezetőedzője

– Ilyen mérkőzésről álmodott?
– Sokat gondoltam előző este a meccsre, természetesen igyekeztem csak a jó részletekkel foglalkozni, a rosszakat elhessegettem. Eszembe jutott, milyen jó lenne, ha nyernénk, mindenki örülne, a játékosok és a szurkolók ismét egymásra találnának. Megjegyzem, a partjelzőt és a negyedik játékvezetőt szerintem kikészítettem, annyit sétáltam a pálya szélén. Amikor valaki elveszítette a labdát, legszívesebben bementem volna, hogy visszaszerezzem.

– Nem sok ideje volt felkészíteni a csapatot: mivel teltek a napok?     
– Igyekeztem a tapasztalataimat, felismeréseimet megosztani a játékosmúltamból. Próbáltam összefogni a csapatot, megértetni mindenkivel, csak úgy érhetünk el eredményt, ha összefogunk. Örültem, hogy ezt viszontláttam a pályán, aki hibát követett el, azt támogatták a többiek, és ahogy telt az idő, egyre bátrabbak lettünk. Megmutattuk, hogy akarattal és szívvel mennyi mindent el lehet érni.

– Mit lehet tudni Horváth Krisztoferről?
– Nagyon megijedtünk a sérülése láttán, hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy a saját lábán jött le a pályáról. Sajnálom, hogy a pályán nem ünnepelhetett velünk. A vizsgálatok alapján agyrázkódása volt, viszont a CT-je szerencsére negatív.

Michael BORIS, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Az első félidőben sok helyzetet alakított ki a csapata, akár el is dönthette volna a mérkőzést?
– Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, edzőváltás után mindig kiszámíthatatlan a rivális csapat teljesítménye. Az első félidőben valóban több helyzetet alakítottunk ki, de nem találtunk a kapuba, és a lehető legrosszabbkor, a szünet előtt kaptunk gólt. Nagyon csalódottak vagyunk a vereség miatt.

– Mi hiányzott leginkább a Fehérvár játékából?     
– A második félidőben több kockázatot vállaltunk, mindent megtettünk az egyenlítésért, de hiába erőltettük a támadásokat, vagy a beadásaink, vagy az utolsó passzok nem sikerültek. Csereként pályára küldtem mindenkit, akiben lehetőséget láttam, hogy gólt szerezhet, sajnos, ennek ellenére sem jártunk sikerrel.

– Nagyon hullámzóan teljesítenek az idényben, mit gondol, mikorra állhat össze a csapat?     
– Jövő héten lesz az első alkalom, hogy a teljes keret együtt tud edzeni, visszatér Jevhen Makarenko és Lirim Kastratival is számolhatok. A kései átigazolások, ha beépülnek, remélhetőleg sokat lendítenek a játékunkon, most már csak a bajnokságra koncentrálunk, és igyekszünk minél jobb eredményeket elérni – mindjárt a következő fordulóban a Mezőkövesd ellen.

NB I, 2022–23, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 2., péntek
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5
Mezőkövesd, Városi stadion
Erdős József
1200
Szeptember 3., szombat
Kecskeméti TE–Paks 3–1
Kecskemét, Széktói StadionCsonka Bence
2124
Vasas FC–Puskás Akadémia 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stdion
Bogár Gergő
1778
Debrecen–Mol Fehérvár 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
5014
Szeptember 4., vasárnap
14.45: Kisvárda–Honvéd (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Az állás
1. Kisvárda 6 4 2 16– 8 +8 14
2. Ferencvárosi TC 4 4 9– 1 +8 12
3. Kecskeméti TE 7 3 3 1 10– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE 6 3 1 2 13– 9 +4 10
5. Puskás Akadémia 7 2 4 1 7– 5 +2 10
6. Paksi FC 6 2 2 2 12–13 –1 8
7. Debreceni VSC 7 1 4 2 10–13 –3 7
8. Mol Fehérvár 6 2 4 7–11 –4 6
9. Budapest Honvéd 6 1 2 3 6–12 –6 5
10. Mezőkövesd 7 1 2 4 8–15 –7 5
11. Vasas FC 7 5 2 6– 8 –2 5
12. Újpest FC 5 3 2 4– 7 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik