Hatalmas pofonba szaladt bele a Mezőkövesd a Zalaegerszeg ellen

DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 19:49
null
Jogos volt a gratuláció a három gólt fejelő Ikobának (Fotó: Kovács Péter)
A Zalaegerszeg idegenben fölényes, ötgólos győzelmet aratott a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5 (Ikoba 40., 49., 70., Gergényi 74., Szalay Sz. 89.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1200 néző. Vezette: Erdős
Kiállítva: Bobál Dávid (35., Mezőkövesd)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Szűkös a keret Mezőkövesden: Nagy Dániellel már nem számolhat Supka Attila, a közelmúltban Szaúd-Arábiába szerződött Marin Jurina, s ha ehhez hozzátesszük, hogy a hét közepén újabb két labdarúgó távozott (Cseke Benjámin és Kotula Máté egyaránt a második vonalban szereplő DVTK-hoz került kölcsönbe), érthető, miért panaszkodik a vezetőedző. Ráadásul több sérülés is sújtotta a csapatot, kulcsemberek dőltek ki a sorból, akiknek a pótlása egyelőre gondot jelent. A kérdés így a következő volt: mire lehet képes a sok sebből vérző Mezőkövesd a ZTE FC ellen?

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a Mezőkövesd volt aktívabb, mégis a zalaegerszegieket erősítő Meshack Ubochioma lövése jelentette az első eseményt, a labda a bal sarok mellett hagyta el a pályát. A zalaiak hosszú előreívelésekkel kísérleteztek, kevés eredménnyel, ugyanakkor mindkét csapat felvállalta a nyílt játékot. A 26. percben nagy lehetőséghez jutott a Mezőkövesd, ugyanis Tajti Mátyás kezezése után tizenegyes következett, ám Dino Besirovic jobb sarokra tartó lövését Demjén Patrik szögletre tenyerelte.

Demjén Patrik Besirovic tizenegyesének kivédésével tette emlékezetessé 100. bajnoki mérkőzését (Fotó: Kovács Péter)
Demjén Patrik Besirovic tizenegyesének kivédésével tette emlékezetessé 100. bajnoki mérkőzését (Fotó: Kovács Péter)

 

A hazaiak a 34. percben kerültek igazán nagy gondba: Bobál Dávid a zalai térfélen durván (és feleslegesen) csúszott rá Bojan Szankovics lábára, és a mozdulat piros lapot érdemelt...

Átvették az irányítást a vendégek, akiket erősíthetett a kimaradt tizenegyes és a kiállítás egyaránt, és amikor a 40. percben Tajti Mátyás balról ívelt középre, Eduvia Ikoba pedig nyolc méterről a kapu bal oldalába csúsztatta a labdát, sejteni lehetett, hogy a vendégek fölénye egyre inkább kidomborodik majd.

A második félidőben aztán a zalaiak sok adogatásból építkeztek, igyekeztek ellenfelüket kihúzni saját kapuja előteréből. A Mezőkövesdnek tíz emberrel is támadnia kellett volna, ám ezek a próbálkozások erőtleneknek bizonyultak. Négy perc sem telt el, amikor Gergényi Bence jobb oldali szöglete után ismét Eduvie Ikoba érkezett a legjobb ütemben, és öt méterről fejelt a hálóba.

Ez már sok volt a Mezőkövesdnek, teljesen szétesett a játéka, az történt a pályán, amit a zalaiak akartak. Supka Attila frissített, de nem lett hatékonyabb a borsodi csapat futballja, a vendégek uralták a mérkőzést, semmi sem veszélyeztette magabiztos vezetésüket. A 71. perctől (ekkor már Eduvie Ikoba mesterhármasnál tartott) a zalai csapat játékosai szinte teljesen beszorították a hazaiakat, szereztek még két szép gólt, úgyhogy a vége 0–5 lett. Stílusos, taktikus játékkal gond nélkül szerezte meg a ZTE FC a három pontot.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–23, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 2., péntek
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5
Mezőkövesd, Városi stadion
Erdős József
1200
Szeptember 3., szombat
Kecskeméti TE–Paks 3–1
Kecskemét, Széktói StadionCsonka Bence
2124
Vasas FC–Puskás Akadémia 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stdion
Bogár Gergő
1778
Debrecen–Mol Fehérvár 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
5014
Szeptember 4., vasárnap
14.45: Kisvárda–Honvéd (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Az állás
1. Kisvárda 6 4 2 16– 8 +8 14
2. Ferencvárosi TC 4 4 9– 1 +8 12
3. Kecskeméti TE 7 3 3 1 10– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE 6 3 1 2 13– 9 +4 10
5. Puskás Akadémia 7 2 4 1 7– 5 +2 10
6. Paksi FC 6 2 2 2 12–13 –1 8
7. Debreceni VSC 7 1 4 2 10–13 –3 7
8. Mol Fehérvár 6 2 4 7–11 –4 6
9. Budapest Honvéd 6 1 2 3 6–12 –6 5
10. Mezőkövesd 7 1 2 4 8–15 –7 5
11. Vasas FC 7 5 2 6– 8 –2 5
12. Újpest FC 5 3 2 4– 7 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik