MK: Egy-két ember nem úgy áll hozzá a Vidihez, mint kellene – Huszti

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 07:13
null
Huszti Szabolcs több helyen is változást ígért csapatán annak szombati, Paks elleni bajnokijára (Fotó: Török Attila)
Amint arról már korábban beszámoltunk, a Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Mol Fehérvár vendégeként, és ezzel továbbjutott a labdarúgó Mol Magyar Kupa a legjobb 16 csapata közé. A mérkőzést követően így értékeltek a vezetőedzők.


A hazaiak debütáló mestere, Huszti Szabolcs elmondta, nem ilyen bemutatkozásra számított.

„Csalódott vagyok, mert egy-két ember nem úgy áll hozzá a Mol Fehérvárhoz, mint kellene. Szeretném azokat a játékosokat megtalálni, akik élnek-halnak a csapatért, a klubért. Nem érdekel, kinek mi a neve! Amíg lehetőségem van itt dolgozni, addig azokat fogom játszatni, akik hajtanak!”– jelentette ki a Vidihétfőn kinevezettvezetőedzője.

Huszti sajnálkozott csapata kihagyott helyzetei miatt, emellett elárulta, megfigyelt jó pár olyan dolgot, amely a csapat jelenlegi rossz teljesítménye mögött áll.

„Lesznek személycserék” – tekintett előre a tréner, kiemelte ugyanakkor Schön Szabolcs játékát, aki véleménye szerint„jól tette a dolgát”a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen.

A vendégeket irányító Hornyák Zsolt úgy véli, csapata a lehető legnehezebb ellenféllel kellett megbirkózzon ebben a fordulóban.

„Igyekeztem többeknek megadni a lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak és élni tudtak a bizalommal. Versenyhelyzetet tudtam teremteni ezzel a keretben és ha ez így megy tovább az idény során, akkor nagyon jó eredményekre leszünk még képesek”– mondta el a felcsútiak mestere, aki a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, bátran fel kellett vállalnia a rotációval járó kockázatot.

Hornyák kritizálta azonban a 66. percben csereként beállt Lamin Colley játékát, akit végül le is váltott a 88. percben Urblík Józsefre.

„Nem hajtotta végre azokat a taktikai utasításokat, amikkel idejöttünk Fehérvárra. Magas presszinget akartunk alkalmazni”– jelentette ki.

„Nagyon nagy örömet jelent számomra a győzelem és Nagy Zsolt visszatérése is. Azonban megyünk tovább, szerények kell maradjunk, ez a legfontosabb dolog, amit mondok a játékosaimnak is. Köszönöm a csapatomnak a mérkőzést!”

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
MOL FEHÉRVÁR FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1 (0–1)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó,1425néző.Vezette:Andó-Szabó Sándor (Bornemissza Norbert, Garai Péter)
FEHÉRVÁR:Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Houri, Makarenko (Lednev, 70.) – Funsho, Bumba (Pokorny, 59.), Schön – Kodro.Vezetőedző:Huszti Szabolcs
PAFC:Markek – Favorov, Spandler, Stronati, Nagy Zs. – Van Nieff, Corbu – Komáromi Gy. (Skribek, 88.), Gruber (Baluta, 77.), Slagveer (Kiss T., 66.) – Puljic (Colley, 66.; Urblik 88.).Vezetőedző:Hornyák Zsolt
Gólszerző:Puljic(0–1)a 24. percben

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

MAGYAR KUPA 4. FORDULÓ
október 18., kedd:

Nyíregyháza Spartacus (NB II)–Vasas 1–2
ETO FC Győr (NB II)–Kecskeméti TE 1–0

október 19., szerda:
Iváncsa KSE (NB III)–Ferencvárosi TC 3–2 – hosszabbítás után
Debreceni EAC (NB III)–Debreceni VSC 0–4
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)–Kisvárda Master Good 0–3
Balatonfüredi FC (NB III)–Paksi FC 0–3
Nyergesújfalui SE (megyei I.)–Mezőkövesd Zsóry 1–4
BTE Felsőzsolca (megyei I.)–MTK Budapest (NB II) 0–6
FC Nagykanizsa (NB III)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 1–4
Budafoki MTE (NB II)–Szeged-Csanád GA (NB II) 1–0 – hosszabbítás után
ESMTK (NB III)–BFC Siófok (NB II) 3–1 – hosszabbítás után
Nagyatádi FC (megyei I.)–Monor (NB III) 0–3

Ajka (NB II)–Újpest 1–3
Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd 1–2

Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–Zalagerszegi TE 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik