A Budafok két góllal legyőzte a Kisvárdát, és bejutott a Magyar Kupában a négy közé!

Vágólapra másolva!
2023.03.01. 16:50
A Mol Magyar Kupa negyeddöntőjében a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafok nagy meglepetésre 2–0-ra legyőzte az élvonalban harmadik helyen álló Kisvárdát, ezzel bejutott a legjobb négy közé! Beke II Péter gólt lőtt és gólpasszt is adott, este pedig gírosszal ünnepelt csapattársaival.



 

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

BUDAFOKI MTE–KISVÁRDA MASTER GOOD 2
–0 (2–0)
Budafok, 528 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Horgosi, Jagodics M., Fótyik – Bíró M. (Margitics, a szünetben), Soltész I., Adorján, Kalmár O. (Bakti, 80.) – Németh Márió (Horváth O., 62.) – Beke II Péter (Györgyi, 80.), Nándori (Sós M., 66.). Vezetőedző: Mátyus János
KISVÁRDA: Petkovics – Kovacic, Vranjanin, Hej (Camaj, a szünetben) – Melnyik, Lucas – Vida K. (Mesanovic, szünetben), Navrátil (Karabeljov, a szünetben), Alic (Leoni, 63.) – Szpaszics (Ilievszki, 68.), Makowski. Vezetőedző: Török László
Gólszerző: Nándori (10.), Beke II Péter (45.)
MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – Nagy és fontos állomáshoz érkeztünk, hiszen először játszottunk magasabb osztályú ellenfél ellen a kupában. Tudtuk, hogy a Kisvárda nagyszerű erőkből áll, de nehéz estét akartunk okozni a vendégeknek. Ők kezdeményeztek, de nem találtak fogást rajtunk, mert nagyszerűen védekeztünk, elöl pedig néhány lehetőségünket jéghideg módon használtuk ki. Bátran, szenvedéllyel, harcosan játszottunk, és teljesen megérdemelten jutottunk tovább!
Török László: – Nagyon fásultan, enerváltan kezdtük a mérkőzést, és ez eltartott az első félidő végéig. Az 57. perctől kezdtünk el futballozni a mezőnyben, de az, hogy a 77. percben volt először gólszerzési lehetőségünk, mindent elárul. Nagyon szervezetten játszott a Budafok, szerzett két gólt, ami után végig fegyelmezett volt. Nagy csalódás és szégyen a mai teljesítményünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Ez Budafok! – zengett a Promontor utca környéke szerda este. Miközben Mátyus János vezetőedző lepacsizott mindenkivel, akivel néhány perccel korábban összeakaszkodott a várdai kispadnál, a hazai játékosok a kerítésnél sorakozó szurkolókkal csapták össze tenyerüket.

Hat év után újra a Magyar Kupa elődöntőjébe jutott a Budafok!

Nem akármilyen meglepetést okozva, és elnézve az első félidőt, alighanem maguk a vendégjátékosok sem számítottak ennyire harcias ellenfélre. Tíz perc sem telt el a mérkőzésből, a Promontor utca környékén az összes varjú a levegőbe reppent. Nándori Botond gyorsan jött gólját követően helyükön ugrálva kiabált a több száz budafoki, régen voltak ilyen sokan a BMTE stadionjában. A környező utcákban talpalatnyi hely sem maradt egyetlen autónak sem, ha a közelben posztoló rendőrök szigorúak lettek volna, szabálytalan parkolásért minden harmadik járgányt megbírságolhattak volna.

De ezúttal talán még azt sem bánták volna a budafokiak.

A Magyar Kupa szerdai negyeddöntőjében a kisvárdaiak letámadással próbálták meg tudatosítani erőbeli fölényüket, a gond csak az volt, hogy ez nagyjából három-négy percig tartott. A hátul eladott labda, az egyéni hiba alaposan átírta a számításaikat, a vezető gólt követően pedig még inkább rákapcsoltak Mátyus János játékosai. A várdai csapat első, majd második gólját kapta a jelenlegi kupakiírásban, ennyi elég is volt, hogy kiessen a sorozatból. A hazaiak lélektanilag is tökéletes pillanatban szerezték második góljukat, Beke Péter előbb kiosztott egy gólpasszt, majd maga is betalált a kapuba, méghozzá három másodperccel a szünet előtt, a labdát már le sem tették a középkezdéshez, a csapatok indultak is be az öltözőbe.

A Kisvárda szakmai stábja próbálta felrázni az enervált csapatot, sorra álltak be a cserék, ám csupán az utolsó fél órában futballoztak úgy, ahogy elvárható lett volna, csakhogy a hazaiak addigra foggal-körömmel őrizték kapujukat. A budafoki védők közül rendre volt valaki, aki belevetette magát a labda útjába, máskor Gundel-Takács Bence hárított magabiztosan a kapuban. A találkozó utolsó perceiben ment ugyan előre a várdai együttes, de úgy tűnt, akkor sem rúg gólt, ha másnap reggelig játszik. A kispadok előtt aztán némi feszültség támadt, Matheus Leoni az oldalvonalon kiguruló labda után igyekezve Mátyust is odébb lökte, aki természetesen nem ment el szó nélkül az eset mellett – a lefújás után azonban már mindenki sportszerűen átölelte a másikat.

A budafoki játékosok tiszteletkört mentek a stadionban, ünneplésük pedig egészen az utcáig hallatszott. 2–0

„Erre készültünk – mondta lapunknak fülig érő szájjal Beke Péter, a budafokiak legjobbja. – Olyan bravúrt szerettünk volna elérni, amiről az egész országban beszélhetnek majd. Tudtuk, hogy lesz helyzetünk, azokból muszáj lesz gólokat szerezni, szerencsére kettő is összejött. Ez az eddigi legjobb eredményem a karrierem során, óriási dolognak tartom, hogy ott vagyunk a Magyar Kupa elődöntőjében. A lefújást követően az öltözőben leírhatatlan volt a hangulat, senki és semmi sem maradt szárazon, de így van ez jól. Este utána már nem csaptunk nagy ünneplést, odafent az emeleti klubszobában megettük a kis gíroszunkat, amit kaptunk, aztán mindenki indult haza, hétvégén újabb mérkőzés vár ránk.”

 

PERCRŐL PERCRE

93. perc: vége a mérkőzésnek! A Budafok megérdemelten győzte le 2–0-ra hazai pályán a Kisvárdát, ezzel bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé!

Három perc a hosszabbítás.


90. perc
: kisebb dulakodás alakult ki a hazai kispadnál, mivel Mátyus János átengedte a pályáról kipattanó labdát a lábai között, ezt pedig a vendégektől Ilievszki nehezményezte. A csetepaté következében Mátyus János és Török László is sárga lapot kapott.

85. perc:
jobboldali szöglet után Kovacic fejelt Gundel-Takács kezébe, de a fejes pillanatában ütközött Adorjánnal és mindketten a földre kerültek.

80. perc: a mindkét gólban szerepet vállaló budafoki támadó, Beke II Péter hagyta el a pályát, Györgyi érkezett a helyére, míg Kalmár Olivért Bakti Balázs váltotta.

78. perc: Camaj kevergetett a tizenhatoson belül, 12 méteres csavarását azonban Gundel-Takács biztosan fogta.

74. perc: Leoni kapott sárga lapot, Fótyiknak rúgott oda

68. perc: elhagyta a pályát a Kisvárdából Szpaszics, Ilievszki váltotta a pályán.

66. perc: az első találat szerzője, Nándori hagyta el a pályát a Budafokban, helyére Sós Máté érkezett.

63. perc: cserélt a Kisvárda is, Alic helyére Leoni érkezett.

62. perc: budafoki csere, Németh Máriót Horváth Olivér váltja a pályán.

58. perc: gyors hazai kontra során Beke II Péter került szemtől szembe a kisvárdai kapussal, Petkovics viszont hárította a fiatal támadó 13 méteres lövését.

Hiába a hármas csere, a második félidő első 10 percében nem látszik, hogy a Kisvárda játéka feljavult volna.

46. perc: elkezdődött a második félidő, a Kisvárda kezdte a játékot.

A szünetben összesen négy csere történt. A Budafoknál Bíró helyett Margitics érkezett, míg a vendégeknél hármas csere volt, Hej, Vida és Navrátil helyett Camaj, Mesanovic és Karabeljov folytatja.


45. perc:
a második budafoki találat után a játékvezető le is fújta az első félidőt. A Budafok megérdemelten vezet az enerváltan, s pontatlanul játszó élvonalbeli riválisa ellen (2–0).

45. perc: GÓÓÓL!! MÁR KETTŐVEL VEZET AZ NB II-ES CSAPAT! Nándori adott be balról, középen Beke II Péter érkezett, aki 4 méterről a jobb alsó sarokba lőtt úgy, hogy Petkovics már csak beljebb tudta segíteni! 20

A Budafok vezető gólja óta átvette a kezdeményezést a Kisvárda, de gólhelyzetig még nem jutott el.

27. perc: Adorján is besárgult, mivel hátulról belerúgott Makowskiba.

A lendületes Németh Máriót csak becsúszva lehet megállítani (Fotó: Dömötör Csaba)
A lendületes Németh Máriót csak becsúszva lehet megállítani (Fotó: Dömötör Csaba)


15. perc: Soltész István kapott sárgát, mert alárúgott ellenfelének.

10. perc: GÓÓÓL, Beke II Péter szerzett labdát, az alapvonaltól visszagurított Nándorihoz, aki védője mellett, ballal az öt és felesről jobb alsó sarokba gurított! 1
0

9. perc:
Soltész lőtt 20 méterről, nem sokkal a jobb sarok mellé.

5. perc: az első kisebb lehetőség, Navratil lövését blokkolta Fótyik, a labda szögletre pattant.

1. perc: a Budafok kezdte a játékot.

A mai párharc nagy kérdése, hogy érvényesíteni tudja-e a papírformát a magasabb osztályú Kisvárda, vagy a Budafok képes lesz-e meglepetést okozni? Mindenesetre az tény, hogy az előző körben a szabolcsiak csak nagy nehézségek árán, egy 120+3. percben szerzett góllal tudták kiejteni az NB III-as ESMTK-t.

Nemes gesztust tett a budafoki klubvezetőség, hiszen úgy döntöttek, a mai találkozó teljes bevételét a Szíriát megrázó tragikus földrengés károsultjainak adományozza. Kozma Imre atya örömmel vette a felajánlást.

Út a negyeddöntőbe:

BUDAFOK

3. forduló:

Bölcske SE–Budafoki MTE 1–2

4. forduló:
Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA 1–0 (h.u)

5. forduló:
Iváncsa KSE–Budafoki MTE 1–2

KISVÁRDA

3. forduló:

BVSC–Kisvárda 0–2

4. forduló:
Mosonmagyaróvár–Kisvárda 0–3

5. forduló:
ESMTK–Kisvárda 0–1 (h.u.)

Köszöntjük Önöket! Hamarosan kezdődik a MOL Magyar Kupa harmadik negyeddöntője, melyen a Budafok és a Kisvárda csap össze egymással. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik