Lépéselőnyben: a Mol Fehérvár nem kapott ki Mezőkövesden

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.05.23. 17:50
Lépéselőnybe került a Mol Fehérvár FC a Magyar Kupa elődöntőjében, a címvédő ugyanis 1–1-et játszott a Mezőkövesd otthonában.
Nem kímélték egymást a felek (Fotó: Koncz György)
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Nem kímélték egymást a felek (Fotó: Koncz György) A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

MAGYAR KUPA,ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Mezőkövesd Zsóry FC–Mol Fehérvár FC 1–1
(0–1)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette:Farkas Á.
Mezőkövesd:Szappanos – Farkas D., Karnyicki, Pillár, Vadnai – Cseri (Vajda, 81.), Neszterov, Berecz Zs., Besirovic (Nagy D., 62.) – Zivzivadze (Takács T., 92.), Jurina (Pekár, 62.).Vezetőedző:Kuttor Attila
Mol Fehérvár:Kovácsik – Fiola, Muszliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Houri (Elek Á., 92.) – Bamgboye (Nego, 69.), Kovács I. (Hodzic, 77.), Petrjak (Nikolov, 77.) – Nikolics (Futács, 92.).Vezetőedző:Joan Carrillo
Gólszerző:Pillár (80.), ill. Pátkai (11.)

KÉSŐBB
20.05: MTK Budapest (NB II)–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Az a mérkőzés, amelyen a bajnokság harmadik helyezettje a másodikat fogadja, minden körülmények között rangadónak számít, ugyanakkor biztosak vagyunk abban, hogy akadt olyan szurkoló, akinek a Mezőkövesd Zsóry–Mol Fehérvár FC Magyar Kupa-elődöntő első összecsapásának esélyeit latolgatva a Tátrai Band legendás száma jutott az eszébe: Utazás az ismeretlenbe...

Május 23-án alapesetben az jelenthetne témát, hogy a Fehérvár együttese ismét eljutott a Magyar Kupa fináléjába, esetleg meg is védte a címét, vagy az, hogy a Mezőkövesd klubtörténetet írva mire jutott az első döntőjében, a koronavírus-járvány azonbanmindent felülírt, és sohasem látott helyzetbe hozta a csapatokat. A labdarúgók március 14-én játszottak legutóbb tétmeccset (akkor is zárt kapusat), így még csak megtippelni sem lehetett, hetven nappal később milyen formában térnek vissza. Azzal mindenki tisztában lehetett, ha nem megy a futball, kulcsszerep juthat a szabad-és szögletrúgásoknak, és ez már a 12. percben bebizonyosodott. Lyes Houri bal oldalról elvégzett szabadrúgása után Pátkai Máté rendkívül látványos mozdulattal, gyönyörűen csúsztatta a labdát a hazai kapu bal oldalába. Szinte azonnal jöhetett volna a válasz, csakhogy Aljakszandr Karnyicki fejesét Kovácsik Ádám védeni tudta – írni sem kell tán, a helyzetet hazai szöglet előzte meg.

A Mezőkövesdet, mint mindig, ezúttal is a pálya minden pontján feltűnő Cseri Tamás mozgatta, és bár Dino Desirovicék többször is próbálkoztak, jó ideig nem igazán tették próbára a vendégek kapusát. Ami a Mol Fehérvárt illeti, előnyben volt, megszerezte az oly fontos idegenbeli találatot, ugyanakkor nem igazán tudott olyan támadásokat vezetni, amelyek esélyt kínáltak volna a vezetés megduplázására. A játékrész hajrájában Budu Zivzivadze került kétszer is lövőhelyzetbe, de első próbálkozását Kovácsik Ádám hárította, másodjára pedig nem találta el a kaput, később Berecz Zsombor kapufája jelezte, a házigazda mindent megtesz, hogy eltüntesse a hátrányát.

A szünetben egyik szakvezető sem cserélt, de ezért aligha kellett magyarázkodniuk: Kuttor Attila alighanem abban bízott, csapata ott folytatja, ahol az első játékrészben abbahagyta, Joan Carrillo pedig bízott azokban, akik előnyt harcoltak ki az első negyvenöt percben.

Stopira szöglet utáni fejesével már a 46. percben veszélyeztetett a Mol Fehérvár, a hazai együttes ugyanakkor jó ideig nem jutott el olyan pozícióig, hogy esetleg egy kulcspasszal helyzetet teremtsen. Persze mindezt a hazaiak szakmai stábja is érzékelte, bő negyedórai futballt követően Nagy Dániel és Pekár László is pályára lépett, nem sokkal később pedig Karnyicki kecsegtető lövőhelyzetig jutott el– más kérdés, hogy gyengén találta el a labdát. A hazaiak mestere okkal bosszankodott, amikor a játékvezető Zivzivadze megmozdulását szabálytalannak ítélte Fiola Attilával szemben (a támadó jó helyzetben húzhatott volna kapura), majd Loic Nego került helyzetbe Lyes Houri remek bejátszása után, ám kapásból kapu fölé lőtt. És ha már azt mondtuk, fontosak a szabadrúgások és szögletek... Pekár sarokrúgásánál nem volt meg a kellő egyetértés a vendégek között, amit Robert Pillár kihasznált.

A hosszabbításban látványos bal oldali támadás végén még Futács Márkó előtt adódott lehetőség, az amúgy lesre lépő támadó azonban a jobb sarok mellé lőtt.

A Mol Fehérvár közel járt ahhoz, hogy előnyből várja a keddi visszavágót, a Mezőkövesd Zsóry azonban nagyot küzdött, és nem érdemtelenül mentette döntetlenre a párharcot.1–1

A MEZŐKÖVESDBŐL PEKÁR LÁSZLÓ NYILATKOZOTT AZ NSO TV-NEK VIDEÓ CHATEN

PERCRŐL PERCRE

94. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

94. PERC KIMARAD! Hodzic bal oldali beadását Futács a jobb sarok elől, jobbal két méterről a rövid sarok mellé pörgeti!

93. perc Takács háton rúgja Fiolát Pekár beadása után jobb lábbal, véletlenül, mert nagy a magasságbeli különbség kettejük között.

92. perc Zivzivadzét pedig Takács Tamás váltja, ékcsere.

92. perc Elek Ákos és Futács Márkó is pályára lép, Houri és Nikolics jön le.

90. perc
A pályán töredezett mezőnyjáték.

Négy perc a ráadás.

E párharc legjobb góllövői
Danko Lazovics 4
Marko Scsepovics 3
Ezekiel Henty 2
Lyes Houri 1
Haraszti Zsolt 1
Pátkai Máté 1

84. perc Lyes Houri kap sárga lapot műesésért. Joan Carrillo meg reklamálásért kap sárga lapot. Kuttor szomorúan kukucskál egy ajtón kifelé a pályára.

82. perc Andrij Neszterov
kap sárga lapot Hodzic lekönyökléséért, Kuttor Attila reklamál, mehet a lelátóra piros lappal. Nem is oda, a székházba.

81. perc Vajda Sándor
be, Cseri le. Szélsőcsere.



80. PERC AMI NEM FÉL GÓL, EGY EGY, RÓBERT PILLÁR EGYENLÍT! Pekár ad be jobbról jobbal, a vendégvédelem leáll, a hazai védő pedig ballal három méterről a jobb alsó sarokba lő, középről. 1–1!

79. perc
Nikolov ment Cseri elől becsúszva, szöglet.

77. perc Boban Nikolov és Armin Hodzic
be, Petrjak, ill. Kovács helyére.

76. perc
Agyonvariál egy támadást a Kövesd, a 16-oson elfogy a lendület.

74. perc
Kovács és Nikolics hoz össze egy lövőhelyzetet Pátkai labdaszerzése után Petrjaknak, aki kissé balról jobbal a bal alsó mellé lő, 12-ről, Farkast megelőzve.

Az előbb kisütött a nap, de visszabújt már felhőtakarói mögé.

72. perc
Zivzivadze beadása Kovácsiké, Nagy pedig belefut a kapusba, ápolás. Cseri cselezget a balon, beadását kifejeli Fiola.

71. perc
Nego váratlanul középen bukkan fel, Houri passzát ballal 11-ről a kapu fölé pazarolja. ZICCER!

69. perc
Az ivószünet után beáll Loic Nego, a lesérült Bamgboye helyére.

63. perc
Pekár ad be ballal laposan Cseri bedobása után, Karnyicki jobbal 12-ről a jobb alsó sarok mellé gurít. Róbert Pillár kap aztán késleltetett sárgát Nikolics meggyötréséért.

62. perc Pekár László és Nagy Dániel
be a hazaiaknál, Jurina és Besirovic megy le.

61. perc Berecz Zsombor
kap sárga lapot, ellökte Hourit a felezőnél. A francia jó passzát aztán Nikolics jobbal 17-ről a léc fölé vágja.

60. perc Majdnem!
Houri emel a felezőtől Petrjak elé, aki majdnem kapura tör, de csak majdnem, éppen csak nem éri el a löbbölést az ukrán.

58. perc
Kovács jobb oldali, jobblábas beívelése magas kicsit középen Nikolicsnak.

57. perc
Houri futtatja a balon Petrjakot, de a beadás pontatlan. Az ukrán szélső nagyot csap mérgében egy reklámtáblára, de akkor is rossz a beadás, ez a helyzeten nem változtat.

56. perc
Stopira fut fel szépen a bal oldalon, ballábas beadását Szappanos elüti vetődve a túlsó sarok elől.

Ma délután a Fradi megverte odahaza a DVSC-t, a Mol Fehérvár lemaradása nőtt az NB I éllovasától.

53. perc
Houri eltűnt a mezőnyben, szabadrúgását most Stopira elfejeli Vinícius elől. Érdekes jelenet volt.

49. perc Érdekes, Cseri rossz passzát Fiola kivezeti az oldalvonalon túlra, a Vadnai-bedobást Berecz jobbal 19-ről a jobb alsó mellé rúgja.

47. perc
Kovács elad, majd visszaszerez egy labdát, de rosszul adja be jobbról jobbal. Nikolics megismétli ezt a mutatványt, balról.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

Videó: amikor Disztl Péter bravúrja és Májer bombagólja a Real vereségét jelentette.

♦ Ez a második alkalom, hogy a Mezőkövesd eljutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, először ez 2016–2017-ben sikerült a matyóföldieknek, akiket akkor 7–0-s összesítéssel búcsúztatott a Vasas. A Fehérvár kétszeres kupagyőztes (2005–2006, 2018–2019).

♦ A Vidi eddig csak egyszer – 2017. augusztus 6-án, 2–0-ra – tudott tétmérkőzést nyerni a Mezőkövesd otthonában. Összességében viszont pozitív (7 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség) a mérlege a kövesdiekkel szemben.

♦ A Mezőkövesd még veretlen ebben az MK-kiírásban. A főtábla 1. fordulójában a Hévízt, a 2. körben a Sényőt, a 3.-ban a Győrt múlta felül, a 4.-ben oda-vissza megverte a Kaposvárt, a negyeddöntőben pedig 1–0, 1–1-gyel búcsúztatta a Puskás Akadémiát. A címvédő Fehérvár nehezebben jutott el az elődöntőig: az Egert és a Tiszaújvárost még simán „kipipálta”, de a Szeged-GA ellen csak hosszabbításban csikarta ki a győzelmet, minimális különbséggel búcsúztatta az Újpestet, a ZTE ellen pedig veretlensége is odalett, igaz, a 2–0-s zalaegerszegi vereségért 5–0-val vágott vissza.

♦ A Vidi még harcban áll a címvédésért, ez legutóbb a Ferencvárosnak sikerült a Magyar Kupában, a zöld-fehérek 2014–2015-ben, 2015–2016-ban és 2016–2017-ben is megnyerték a sorozatot. Az MK történetében két vidéki csapat tudta eddig megvédeni címét: a triplázó (1965, 1966, 1967) Győr, illetve a DVSC (2011–2012, 2012–2013).



45. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS ELSŐ FÉLIDEJE!

Két perc a ráadás.

44. perc
Jurina kapura törne Karnyicki passzával, Vinícius odalép, jön a kapus, a támadó nagyot esik jobb híján.

Fiola kifordult, de kinyújtotta a jobb könyökét.

42. perc KAPUFA!
Farkas passzát Berecz jobbal a jobb oldali kapufa tövére rúgja kissé jobbról, 13 méterről. Cseri ismétel jobbal 16-ról, az ötös előtt Fiola blokkol, a hazaiak szerint kézzel... de tovább!

Zivzivadze ebben az idényben 29 meccsen lépett pályára, 10 gól és 6 assziszt a termése.

41. perc ZICCER!
Besirovic jobb oldali szöglete Zivzivadze elé kerül az ötösön felugrók fejéről, az ék ballal a jobb sarok mellé lő négy méterről, estében, kissé kisodródott helyzetből. De hatalmas helyzetből.

40. perc
Hosszas mezőnyjáték után helyzet, Cseri lódul meg egy labdaszerzés után középen, jobbra passzol Zivzivadzének, aki jobbal lő is az ötös jobb sarka elől, de éppen a kapust találja el.

35. perc Stopira bal oldali beadása Neszterov fején csattan.

33. perc Helyzet, Zivzivadze felcsap jobbszellőnek, lapos beadását tízről ballal a jobb alsó sarok mellé vágja Besirovic, futtából. A légiós idénybeli 16 meccsén 9 kanadai pontnál tart.

32. perc
Vinícius a levegőbe fejel egy kósza ívelést, Karnyicki jobbal 26-ról kapásból a léc fölé lő, méterekkel. Nagyon leszidják a bekket, ez a kapusé lett volna.

30. perc
Vadnai beadása méterekre elpattan Zivzivadzétől, Farkas ível a kapu elé jobbról jobbal, Besirovic hétről a jobb alsó mellé fejel.

29. perc Fiola Attila
lerántja a jobbon Jurinát, előtte fel is rúgja, majd kakaskodik vele egy picit. Sárga lap, megdolgozott érte becsülettel a bekk.

28. perc
Ez sem rossz, Kovácsot szereli becsúszva a 16-oson a középre húzódó Vadnai, szintén hátulról.

27. perc DE NAGY MENTÉS! Cseri emel jobbról ballal Besirovic elé, aki kapura tör, de a becsúszó Fiola elrúgja előle a labdát az ötösön! Kicsit les volt, de nincs ma itt VAR.

24. perc
Zivzivadze megindul Berecz passzával, azonnal szereli Stopira, ráadásul kirúgás. Berecz az MFFC játékosa, kölcsönben szerepel Kövesden. A fehérváriak eladnák őt, a két klub meg is egyezett, a középpályás azonban még nem bólintott rá új szerződésére.

20. perc Vadnai Dániel
kap sárga lapot, ellökte az őt már kicselező Bamgboyét. Előtte Petrjak hatalmasat esett a bal szélen, Farkas mellett. Kuttor jelzi, a Besirovicot felrúgó Vinícius is megérdemelt volna egy lapot az imént.

15. perc
Bamgboye hiába érkezik középen üresen, Nikolics jobbról pontatlanul ad középre.

Besirovicot nemrégiben 150 ezer euróért megvette a Kövesd a Hajduk Splittől, eddig kölcsönben szerepelt itt.

13. perc
Pátkai blokkolja Besirovic 16-os előtti próbálkozását, Besirovic szögletét Karnyicki majdnem a bal sarokba csúsztatja, de figyel Kovácsik. Kontra, a végén majdnem a jobb alsóba lő 15-ről jobbal Bamgboye, Szappanos vetődve elcsípi a labdát. Houri ismét szépen indított, a gyors kapuskidobást követően.



11. perc Petrjak elmegy a labdától, így Houri ad be balról egy szabadrúgást, jobbal, PÁTKAI MÁTÉ pedig a bal alsó sarokba csúsztatja a labdát 10 méterről, estében, fejjel. Az ötös bal, azaz rövid sarka elől: 0–1!

9. perc
Átvette az irányítást a vendégcsapat.

6. perc
Petrjak megvillan, két csel után balról ballal bead, a gólra éhes Nikolics elől az utolsó pillanatban ment a bevetődő Pillár.

4. perc Besirovic szabadrúgását rosszul találja el fejjel középen Vinícius, a berepülő Jurina éppen csak lemarad a labdáról a kapu előtt!

2. perc Jurina kétszer is eladja, Stopira beadását menti Pillár. Houri kornerét rosszul találja el a 16-os elől Petrjak, majd Houri a 16-osról valósággal eltöri a labdát. Jobbal.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!


A hazaiak tiszta feketében, a vendégek tiszta fehérben.

Egy kis örökmérleg: 13 bajnoki, 7 fehérvári és 2 kövesdi sikerrel, 18, ill. 7 rúgott góllal.


JÖTTEK-MENTEK!
A Viditől a Mezőkövesdhez:
2019, Berecz Zsombor, kölcsönbe
2017, Varjas László, ingyen
2017, Varjas Zoltán, i.
2017, Horváth Tamás, i.
2016, Tomás Tujvel, i.
2015, Horváth Tamás, k.
2014, Baracskai Roland, i.
2011, Olasz Dénes, i.
A Mezőkövesdtől a Vidihez:
2017, Tomás Tujvel, i.
2014, Horváth Tamás
2009, Olasz Dénes, i.


„Múlt hétvégén a tavalyi bajnokkal játszottunk, azért, hogy az erőnket felmérjük. A felkészülésünkbe abszolút beleillett, hogy egy olyan erős csapattal mértük össze a tudásunkat, mint a Ferencváros. A két találkozó elérte a célját, ugyan ilyenkor az eredmény másodlagos, de örülünk annak, hogy jó teljesítményt nyújtottunk. Azt gondolom, hogy amit elterveztünk, azt be tudtuk mutatni mindkét összecsapáson. Most már csak az előttünk álló feladattal, a MOL Fehérvár elleni kupacsatával foglalkozunk. Nagyon szeretnénk olyan eredményt elérni az első mérkőzésen, amivel esélyünk lehet a továbbjutás kiharcolására. Azt gondolom, hogy ellenfelünk egy nagyon komoly háttérrel rendelkező klub, a Fehérvár Magyarország egyik kiemelkedő csapata, de nem foglalkozunk ezzel, nem számít, hogy ki jön velünk szembe. Saját magunknak szeretnénk megfelelni és fontos, hogy úgy készüljünk fel, hogy bárki ellen helyt tudjunk állni. Mint minden párharc előtt, most is az a véleményem, hogy mindkét csapatnak ötven-ötven százalék esélye van a továbbjutásra″ – mondta a mezőkövesdiek vezetőedzője, Kuttor Attila a mezokovesdzsory.hu-n.

„Jó hozzáállással folytatta a felkészülést a csapat a két, múlt heti edzőmérkőzést követően is. Nem kellett külön részletezni a párharc fontosságát senkinek az öltözőben, hiszen egy kupa-elődöntőről beszélünk. Teljesen más egy ilyen oda-visszavágós sorozatban meccselni, mint egy bajnokin, a Mezőkövesd egy jó együttes, minőségi, erős játékosok alkotják a keretet. Harcolnunk kell, meg kell mutatni, hogy milyen karakteres csapat vagyunk és könnyen lehet, hogy majd meg kell szenvedni a továbbjutásért, de az nem kérdés, hogy az a célunk, hogy ott legyünk a döntőben. Örülök, hogy hivatalosan is újraindul a futballidény, szerintem ez egy jelképe annak, hogy a társdalom jó úton jár a járvány legyőzése felé. Elsősorban persze a Vidi-szurkolók és magunk miatt szeretnénk jó teljesítményt nyújtani, de bízunk benne, hogy minden futballszerető jól szórakozik majd a magyar meccsek alatt. Szerintem a módosítások bevezetése pozitív és jó döntés. Megnőtt a sérülésveszély, a Bundesliga múlt heti fordulójában, ha jól tudom nyolc játékos is kidőlt, így mindenképpen üdvözlöm az extra változtatási lehetőségeket. Amúgy is úgy gondolom, hogy ezeken az első mérkőzéseken a cserék döntő többsége nem taktikai változtatás, hanem egyszerűen frissítés lesz majd. Én esetleg annyit változtattam volna, hogy ha az egyik csapatnak cseréje van még, de játékmegszakítása már nincs, akkor a kihasználatlan cserelehetőséget engedném nekik akkor, amikor az ellenfél cserél, hiszen így-is, úgy-is megáll a játék. Ezzel együtt is, örülök az extra lehetőségeknek, szerintem ebben a helyzetben jót tesz majd a színvonalnak” – nyilatkozta a hazaiak mestere, Joan Carrillo a molfehervarfc.hu-nak.

Harmincöt évvel Madrid után most Mezőkövesdre készül a csapat – a Vidi korábbi védője, Kuttor Attila vezette együttes ellen –, és ahogy fogalmaztunk, a cél a címvédés! „Sok szempontból furcsa lesz a szombat esti kupamérkőzésünk – mondta a klub honlapjánakKovácsik Ádám, a Mol Fehérvár FC kapusa. – Mindannyian tudjuk, ilyen helyzetben egyetlen csapat sem volt korábban: a szezon közepén két hónapra abba kellett hagyni a futballt. Nyilván a célunk nem lehet más, mint hogy előnyt szerezzünk Mezőkövesden, a párharc első összecsapásán. Arra viszonylag kevés esélyt látok, hogy a továbbjutás kérdését az első találkozón eldöntsük, hiszen ellenfelünk nagyon jó, egységes csapat. A győzelem megszerzése viszont mindenképp fontos lenne, és ehhez tudásunk legjavát kell nyújtanunk. Sok kihagyás után, kevés felkészüléssel a hátunk mögött nézők nélküli meccset játszani sajnos nem ideális, de most ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnunk, és a sikerhez mindenképpen szükség van arra, hogy minden külső körülményt ki tudjunk zárni.”

Ha már a klubról és a kupadöntőről beszélünk, tegyünk egy kis kitérőt a dicsőséges múltban. Pénteken volt 35 esztendeje, hogy a Videoton 1–0-ra nyert a madridi Bernabéu-stadionban a Real Madrid vendégeként az UEFA-kupa döntőjének visszavágóján, és bár a fehérvári 0–3 után a kupát a spanyolok vehették át, a győzelem örök emlék maradt minden fehérvári szurkolónak. (Az akkori csapat tagjai is emlékeznek a rendkívüli diadalra, az ezüstéremre: a népszerű közösségi oldalon a Madridban Jorge Valdano tizenegyesét hárító Disztl Péter posztolt a nemzetközi kupadöntőről, az akkori csapat másik sztárja, Szabó József hozzászólásban ugratta egykori klubtársát – a hangulat, miként 1985-ben, most is nagyszerű a futballisták között.)

Tavaly elhódította a kupaserleget, és ezúttal sem lehet más terve a Mol Fehérvár FC-nek, amelynek a bajnoki elsőségre talán már csak matematikai esélye maradt – az aranyérem sorsa ugyanis a Ferencváros kezében van. Így a Magyar Kupa megszerzése menthetné meg a fehérváriak idényét, akik egy évvel ezelőtt a Honvéd elleni 2–1-es győzelem után tehették a vitrinbe a trófeát. A klub ezt megelőzően 2015-ben szerepelt a fináléban, akkor 4–0-ra kikapott az FTC-től. 2016-ban a legjobb nyolc között a Ferencváros, egy idénnyel később a 32 között a Budafok, a 2017–2018-as kiírásban a Vác ugyancsak a 32 között ejtette ki a Mol Fehérvárt – ezt követte a 2019-es kupagyőzelem.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MEZŐKÖVESD–MOL FEHÉRVÁR MK-ELŐDÖNTŐ ELSŐ FELVONÁSÁNAK ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik