A Kisvárda felejthetetlenné tette a 100. NB I-es meccsét – a Fradi ellen

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 00:23
null
A kisvárdaiak győzelmet ünnepelhettek az üllői úton (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 2021–2022-es idényében is folytatjuk az aktuális fordulók utáni „leges” gyűjtésünket. Az 1. kör után fókuszban a legnagyobb meglepetés, a Kisvárda ferencvárosi győzelme, az újpesti Katona Mátyás és a debreceni Bárány Donát legelső NB I-es találata és a zalaegerszegi Babati Benjamin Fehérvár elleni sorozata.

A FORDULÓ MEGLEPETÉSE – KISVÁRDA

Emlékezetes lett a századik meccs! A Kisvárda a hétvégén mérföldkőhöz érkezett a magyar élvonalban, a csapat nem akármilyen sikerrel ünnepelte századik élvonalbeli mérkőzését: idegenben győzte le 2–1-re a bajnoki címvédő Ferencvárost.

„A rajt előtti napokban a szurkolói ankéton levetítettek az első kilencvenkilenc mérkőzésünkből egy rövid összefoglalót, kiemelve a legfontosabb eseményeket, a legszebb gólokat – mondta Dombó Dávid, a várdaiak kapusa. – Peregtek a mérkőzések, az első NB I-es találkozótól egészen a legutóbbi idény utolsó találkozójáig, a Paks elleni győzelemig. Tudtuk, hogy jubileumi mérkőzés lesz a Ferencváros elleni, de a legvadabb álmunkban sem gondoltuk, hogy mi győzünk!”

Az első kilencvenkilenc mérkőzés közé nem kerülhetett be FTC elleni siker, a győzelem értékét az is emelte, hogy a várdaiak az NB I-ben most először verték meg a zöld-fehéreket. A 28 esztendős kapus elárulta, örült, amikor kiderült, hogy az első fordulóban a Ferencváros vendégei lesznek, hiszen így mindenképpen jó hangulatú kilencven perccel indíthatták az idényt.

„Annyiból még előnyben is voltunk, hogy az elmúlt hetekben többször is láttuk a Fradit a Bajnokok Ligája selejtezőjében – folytatta Dombó Dávid. – A szakmai stáb többször megmutatta a videofelvételeket, hol lehet őket esetleg megfogni. A maximalista énem azt mondja, jobb lett volna kapott gól nélkül zárni a találkozót, de így is nagyon boldog vagyok, főleg, hogy a Ferencváros csak büntetőből talált a kapunkba. Ez is mutatja a csapat erejét.”

A Ferencváros–Kisvárda összecsapáson is bemutatkozott a VAR-rendszer, Káprály Mihály játékvezető a videobíró segítségével ítélte meg a Ryan Mmaee buktatásáért járó büntetőt. Dombó Dávid a közelben állt, szerinte természetes reakció, hogy a játékos ilyenkor azonnal reklamál.

„Hozzáért a védőnk a csatárhoz, lehet, hogy büntetőt ért az eset – mondta a kapus. – Az ember persze ilyenkor azonnal tiltakozik, de nincs más lehetőség, el kell fogadni a döntést. Ryan Mmaee érdekesen rúgta a büntetőt, számítottam rá, hogy kivár, én sem vetődtem el idő előtt, de túljárt az eszemen. A lényeg azonban, hogy jól sikerült a rajt, szeretnénk minél előkelőbb helyezést elérni a bajnokságban, de most, egy ilyen győzelem után sem szeretnék helyezést mondani.”

A lefújást követően Peter Stöger meglehetősen idegesnek tűnt, játékosait némileg arrogánsnak nevezte, mondván, talán lebecsülték az ellenfelet, Dombó Dávid viszont nem érezte így a pályán.

„Franck Bolin vagy éppen Olekszandr Zubkovon inkább frusztráltságot láttam. Nem találták a védekezésünk ellenszerét, és ez idegesítette őket. Nem gondolom, hogy lebecsültek volna bennünket, hiszen az elmúlt idényben az ötödik helyen végeztünk. Semlegesítettük a játékukat, ennek köszönhető, hogy nyertünk a Groupama Arénában.”
BORBOLA BENCE

A FORDULÓ MÉRFÖLDKÖVE – KATONA MÁTYÁS

Vereséggel kezdte az OTP Bank Liga 2021–2022-es idényét az Újpest FC, mivel hazai pályán 2–1-re kikapott a Puskás Akadémiától. Az előző bajnokság ezüstérmese a 61. percben már két góllal vezetett, amikor Michael Oenning pályára küldte Simon Krisztiánt és Katona Mátyást. A lila-fehérek játéka azonnal lendületesebbé vált, alig telt el néhány perc, amikor Simon Krisztián passzából Katona Mátyás megszerezte a szépítő gólt – a 21 éves középpályás tizedik élvonalbeli mérkőzésén először talált a kapuba.

„Edzőnk azt kérte, bátran futballozzunk, érjünk oda a kapu elé, és igyekezzünk gólt lőni – nyilatkozta lapunknak a lefújást követően Katona Mátyás. – Nem érdemeltünk vereséget, úgy éreztem, inkább a mi akaratunk érvényesült, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Jobb lett volna győzelemmel készülni a Basel ellen, de így is nagyon izgatottan várjuk az Európa-konferencialigában a párharcot, szeretnénk továbbjutni.” N. ZS.

A FORDULÓ EGYENLÍTÉSE – BABATI BENJAMIN

Hiába vezetett a Mol Fehérvár FC Zalaegerszegen, már-már menetrendszerűen érkezett Babati Benjamin és egyenlített. A ZTE saját nevelésű, huszonöt éves támadója remekül kezdte az idényt, s úgy érzi, megérdemelték a döntetlent.

„Abszolút jogosan szereztünk egy pontot – mondta lapunknak Babati Benjamin. – Nehéz mérkőzés volt, többnyire védekeztünk, ám érződött a Fehérvár játékosain, hogy a hatvanötödik perc után kicsit elfáradtak. Az egyenlítés megfogta az ellenfelet, azt éreztem, hogy az utána lévő percekben meg is fordíthatjuk a találkozót. Ha megszerezzük a második gólt, akkor szerintem megtartottuk volna az előnyünket, ám nem lehetünk elégedetlenek, igazságos az iksz.”

A támadónak hazai pályán nagyon megy a fehérvári csapat ellen, ugyanis a két klub legutóbbi négy, Egerszegen lejátszott összecsapásán négy gólt szerzett.

„Való igaz, nem rossz arány, úgy néz ki, a fehérváriak ellen tényleg remekül megy. Örülnék, ha a többi csapat ellen is hasonlóan eredményes lennék, azért dolgozom, hogy minél több góllal segítsem a ZTE-t.” J. Á.

A FORDULÓ DEBÜTÁLÁSA ÉS VISSZATÉRÉSE – BÁRÁNY DONÁT, DVSC, DZSUDZSÁK BALÁZS

Ennél szebb meccsről álmodni sem lehet – Bárány Donát, a Debreceni VSC csatára szombat este, a Bp. Honvéd ellen (4–1) lépett pályára először az NB I-ben.

„Bíztam benne, hogy góllal mutatkozhatok be az élvonalban, szerencsére sikerült – mondta lapunknak a debreceniek húszesztendős támadója. – Amikor másfél éve az NB III-as DEAC színeiben a Tállya vagy a Putnok ellen léptem pályára, eszembe sem jutott, hogy a felkészülés során a Roma ellen bizonyíthatok és az NB I-ben játszhatok, a Honvéd ellen pedig fontos gólt szerzek, hiszen így vezettünk kettő egyre. Álomszerű!”

Huszti Szabolcs vezetőedző a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, begyakorolt figura előzte meg a gólt: a jobb oldali szöglet után Dzsudzsák Balázs passzolt Bódi Ádámnak, aki középre adott, Bárány Donát pedig érkezett.

„Inkább sípcsonttal találtam el a labdát. Csak beleérni szerettem volna, hiszen ha megrúgom, biztosan a kapu fölé száll. A gólom után felszabadultabban játszhattunk, így a végén fölényesen, négy egyre nyertünk. Nekem nem lehet más célom, mint hogy benn ragadjak a debreceni kezdőben!”

A DVSC egy év NB II-es szereplés után tért vissza győzelemmel az élvonalba, míg a debreceniek csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs több mint 13 év után játszott ismét NB I-es mérkőzést, legutóbb 2007 novemberében, az Újpest–DVSC (1–1) meccsen szerepelt, mielőtt a holland PSV-hez szerződött, most góllal tért vissza, hiszen a Honvéd ellen ő szerezte 11-esből a debreceniek első gólját. CS. A.

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NB I, 2021–2022, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
JÚLIUS 30. (péntek)
Paks–Mezőkövesd 2–3
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
1311
Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–1
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Zierkelbach Péter
1200
JÚLIUS 31. (szombat)
Ferencvárosi TC–Kisvárda 1–2Budapest, Groupama Aréna
Káprály Mihály
6139
Budapest Honvéd–DVSC 1–4
Budapest, Bozsik ArénaBognár Tamás
3257
AUGUSZTUS 1. (vasárnap)
ZTE FC–Mol Fehérvár 1–1
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi StadionAndó-Szabó Sándor
1965
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
1553
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik