Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

P. Gy., R. Z.P. Gy., R. Z.
2026.05.17. 19:00
null
NB II-es bajnokként került az első osztályba a Vasas (Fotó: Árvai Károly)
Mind a nyolc mérkőzést vasárnap játszottak a labdarúgó NB II 30., záró fordulójában. Előbb 16.30-tól a bajnoki címre esélyes két csapat, a Vasas és a Bp. Honvéd lépett pályára, az angyalföldi gárda Horváth Rajmund duplájával 2–1-re legyőzte az Ajkát, és bajnok lett, míg a másodikként záró kispesti együttes korai vezetés után 4–1-re alulmaradt a BVSC otthonában. A folytatásban 17 órától hat mérkőzést rendeztek, amelyekből négy is vendéggyőzelmet hozott. A Csákvár Szegeden, a Szentlőrinc Tiszakécskén tudott nyerni, és meglepetésre a két kieső, a Budafok és a Békéscsaba is idegenben szerzett három pontot: előbbi hátrányból kerekedett felül a Videotonon, utóbbi Mezőkövesden diadalmaskodott. A Soroksár három góllal verte meg a vendég Kecskemétet, a Kozármisleny pedig hazai pályán fordított a közel 70 percet emberhátrányban játszó Karcag ellen.

LABDARÚGÓ NB II
30. (UTOLSÓ) FORDULÓ

VASAS FC–FC AJKA 2–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2940 néző. Vezette: Kovács Imre (Horváth Zoltán, Ring Kevin)
VASAS: Uram – Girsik A., Hej, Iyinbor, Balogh Á. (Pávkovics, 85.) – Hidi M., Rab B. (Cseke, 65.) – Horváth R. (Barkóczi, 77.), Urblík J. (Banó-Szabó, 77.), Tóth M. – Pethő (Radó, 65.). Vezetőedző: Erős Gábor
FC AJKA: Horváth D. (Németh H., 91.) – Kovács N., Kenderes Z. (Nagy N., 91.), Tar, Garai (Papp M., a szünetben) – Kopácsi (Csörnyei, 60.), Csizmadia Z. – Doncsecz (Csanádi, 82.), Sejben, Mohos – Cipf. Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
Gólszerző: Horváth R. (1–0) a 32., Horváth R. (2–0) az 55., Cipf (2–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Erős Gábor: – Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített minket a bajnoki címhez, egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Néhány igazolásra szükségünk lesz az NB I-re, de nem szeretnénk jelentős változásokat. Maradunk a magyar vonalnál, és építjük tovább a fiatalokat.
Gaál Bálint: – Gratulálok ellenfelünknek a bajnoki címhez. Örülök, hogy helytálltunk, de a Vasas jobb csapat, ezt tudjuk.

BVSC-ZUGLÓ–BUDAPEST HONVÉD FC 4–1 (2–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 1878 néző. Vezette: Derdák Marcell (Ország Péter, Tóth Csaba János)
BVSC: Petroff – Katona M., Vinícius, Lehoczky, Benkő-Bíró – Ominger G. (Bacsa P., 80.), Csernik – Vérten (Horváth Sz., a szünetben), Törőcsik P. (Pekár L., 64.), Dénes A. – Farkas B. Vezetőedző: Dragan Vukmir
HONVÉD: Tujvel –  Pauljevics (Kállai K., 58.), Szabó A., Csontos D. – Schön B., Szamosi Á., Pekár I., Varga B. (Hangya, a szünetben) – Zuigeber (Medgyes Z., a szünetben), Kántor K. (Pinte, 68.), Gyurcsó (Földi D, 74.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Csontos D. (11-esből, 0–1) a 12., Törőcsik (1–1) a 31., Vérten (2–1) a 33., Dénes A. (3–1) a 48., Dénes A. (4–1) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Büszke vagyok a csapat teljesítményére, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Jól játszottunk, szerintem a kilátogató nézők is élvezték a meccset. Nyáron kezdtünk építkezni, majd télen kicsit frissítettünk a kereten, bár hullámzó volt a teljesítményünk, szépen sikerült zárnunk a szezont.
Feczkó Tamás: – Örülünk a feljutásnak, és gratulálunk a BVSC-nek a mai teljesítményéhez!

SOROKSÁR SC–KECSKEMÉTI TE 3–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Vígh-Tarsonyi Gergő, Dobos Dominik)
SOROKSÁR: Holczer – Lukács D., Bora, Lakatos Cs. (Korozmán, 85.), Nagy O. – Kundrák, Köböl (Németh E., 67.), Madarász Á. (Kokovai, 53.), Gálfi (Gágyor, 53.) – Gólik (Roskó, 67.), Bagi. Vezetőedző: Korolovszky Gábor
KECSKEMÉT: Varga B. – Horváth A., Szabó A., Debreceni Á. – Berki (Eördögh, 56.), Nistor (Beke, a szünetben), Haris, Szabó B. (Czékus, 82.), Bolgár (Győrfi, 56.) – Bolyki (Bocskay, a szünetben), Pálinkás G. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Bagi (1–0) a 19., Lakatos Cs. (2–0) az 50., Bagi (3–0) az 55. percben
Kiállítva: Kokovai (89.)
MESTERMÉRLEG
Korolovszky Gábor: – Időnként szépen játszottunk, élvezték a futballt a srácok.
Tímár Krisztián: – Tudunk harcosabban és jobban is futballozni. A Soroksár szervezettebb és élesebb volt.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–KARCAGI SC 2–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kozármisleny, 600 néző. Vezette: Bana Gergely (Máyer Gábor, Mohos Milán)
KOZÁRMISLENY: Oroszi (Kátai-Urbán, 90+2.) – Horváth D. (Babinszky, a szünetben), Gajág, Vajda R. – Bíró M. (Kozics, a szünetben), Dóra (Kocsis D., a szünetben), Herczeg B., Turi – Zsóri (Gazdag V., 85.), Zamostny, Csucsánszky. Vezetőedző: Czuczi Mátyás
KARCAG: Gergely R. – Szűcs K., Győri Á., Sághy, Pap Zs. – Osztrovka (Egri, 83.), Györgye (Vida, 83.) – Kovalovszki (Hidi P., 83.), Sain (Mona, 73.), Girsik Á. (Görög, 73.) – Fekete O. Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Fekete O. (0–1) a 10., Babinszky (1–1) az 51., Zsóri (2–1) a 69. percben
Kiállítva: Sághy (21.)
MESTERMÉRLEG
Czuczi Mátyás: – Nem erről a találkozóról beszélnék elsőként, hanem a tavaszi tizenötről. Télen éreztük, mi lehetünk a mezőnyben a meglepetésalakulat, a fiúk mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében. A mostani kilencven percről annyit: gyorsan kaptuk a gólt, aztán jött a kiállítás, de nagyon harcoltunk, s fordítani tudtunk.
Varga Attila: – Elismerésem a hazaiaknak, de mélységesen feldúlt vagyok. Ilyen kritikán aluli játékvezetést már régen láttam. Az edzőknek milliókat kell befektetniük, tanulniuk, hogy leülhessenek egy-egy kispadra. A bírók közül meg néhányan egy jobb talpalót követően bármit ítélhetnek. A kiállítás egyszerűen nevetséges volt, az egyik kapott gólunk pedig lesről indult. Nehéz ezek után bármit is mondani…

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–AQVITAL FC CSÁKVÁR 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 635 néző. Vezette: Farkas Tibor (Vad Anita, László István Sándor)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Rjaskó (Kurdics, 88.), Szilágyi, Kalmár – Vágó L. (Tóth-Gábor, 77.), Zvekanov (Rabatin, 65.) – Miskolczi (Bodnár, 77.), Márkvárt, Suljic (Halmai, 65.) – Borvető. Vezetőedző:  Laczkó Zsolt
Csákvár: Perczel – Radics, Pál, Karacs (Gregor, a szünetben), Tifán-Péter – Denczinger (Simon A., 83.), Mészáros, Szakály D. (Krupa, a szünetben) – Haragos (Baracskai, 77.), Bányai, Mondovics (Fejős, 61.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Bányai (11-esből, 0–1) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Laczkó Zsolt: – Sajnálom, hogy a szurkolók előtt nem tudtunk győzni, köszönet az egész szezonbeli kitartásukért. Az első félidőben sok helyzetünk, pontrúgásunk volt, érett a gól, amely nem született meg. A végén mindent megtettünk, de a dominanciát nem tudtuk végigvinni, egy figyelmetlenség pedig megbosszulta magát.
Tóth Balázs: – Örülök, hogy jó meccset játszottunk az utolsó fordulóban, mindkét csapat akarta a sikert. A Szeged mindent megtett a meccs elején, de jól kivédekeztük a helyzeteket. A szünet után rendezettebbek voltunk, ügyesen játszottunk, majd amikor a Szeged nagyon nyomott, kockáztatott, jött a hiba és a tizenegyes, amelyet értékesítettünk. Büszke vagyok a srácokra, a szezon megmutatta, mennyire tudott dominálni az együttesünk. Az elmúlt időszakban, az itt töltött négy és fél évem alatt folyamatosan fejlődtünk, de a klubnál új célok lesznek a jövőben. A stáb és jómagam nem folytatjuk a munkát, más irány következik mindkét fél számára. Köszönet a klubnak, a vezetésnek, a stábom minden tagjának az eredményekért, a lehetőségért, a munkáért, illetve a családomnak is a támogatásért.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mezőkövesd, 400 néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Halmai Kristóf, Holpár Gergely)
MEZŐKÖVESD: Winter – Csatári, Csörgő V., Keresztes B., Ternován – Zachán – Vörös B. (Saja, 61.), Vidnyánszky M., Lőrinczy (Szalai J., 61.), Bertus (Merényi, 61.) – Varjas Z. (Lajcsik, 61.). Vezetőedző: Csertői Aurél
BÉKÉSCSABA: Takács J. – Major G., Kuzma, Kelemen D., Kotula M. (Sármány, 78.) – Papp Á. (Szabó B., 89.), Nagy G. (Daru, 89.), Pintér B. (Hursán, 78.), Balla K. (Avramucz, 22.) – Zsolnai R., Kóródi. Vezetőedző: Balog Zsolt
Gólszerző: Papp Á. (0–1) az 55. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Nagyon vissza kell fognom magam… A mi csapatunk játéka ma értékelhetetlen volt. Felfelé senki, lefelé pedig mindenki. Sejtem, hogy miért, de nem akarom fejtegetni. Nem tudjuk, hogy mi a helyzet, mi jön, de ez nem menti fel a játékosokat, azt, hogy egy kieső csapat motiváltabb. Egyénileg nem tudtunk semmit hozzátenni, jobban játszott az ellenfél, gratulálok nekik. Gyengék voltunk nagyon.
Balog Zsolt: – Gratulálok a csapatnak, hogy ilyen körülmények között, hátrányos helyzetben, hiszen egy már kieső csapatot kellett felrázni, jó meccset tudtunk játszani. Azzal együtt is, hogy sérülés miatt korán változtatnunk kellett. Megmutatták a játékosok, hogy egyénileg, és, ami még fontosabb, csapatként is képesek a sikerre, tudtak minőséget mutatni. Fájó, hogy ez csak most történt meg. A Mezőkövesdet nagyon kevés lehetőségen tartottuk, gólszerzési lehetőségük sem igazán volt, mi pedig szereztünk egy szép találatot, és megvolt az esélyünk arra, hogy megduplázzuk az előnyünket. Ez a siker a csapat érdeme.

VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–BUDAFOKI MTE 1–3 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 1564 néző. Vezette: Sipos Tamás (Sinkovicz Dániel, Dobos Dávid)
VIDEOTON FC: Kemenes B. – Hesz, Kocsis G., Virágh (Simut, 59.) – Kovács K. (Geiger, 27.), Bedi, Zsótér – Somogyi Á., Murka (Kovács P., 66.) – Rideg (Bartusz, 59.), Berekméri-Szigeti (Köllő, a szünetben). Vezetőedző: Pető Tamás
BUDAFOKI MTE: Ecseri – Selyem, Kálnoki-Kis D. (Jagodics, a szünetben), Horgosi, Lapu – Posztobányi, Németh M. (Miszlai, 90.)  – Varga B., Kovács D. (Gyurkó, 81.), Kun B. (Stumpf, 81.) – Vasvári (Korponai, 86.). Vezetőedző: Nikházi Márk
Gólszerző: Németh M. (0–1) a 10., Bedi (1–1) a 12., Vasvári (1–2) a 68., Vasvári (11-esből, 1–3) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Pető Tamás: – Nincs mit értékelnem, ez elfogadhatatlan teljesítmény volt, szégyellem magam a csapat helyett.
Nikházi Márk: – Emelt fővel hagyjuk el a másodosztályt, büszke vagyok a srácokra, hogy ilyen helyzetben szívüket-lelküket kitették a pályára.

TISZAKÉCSKEI LC–SZENTLŐRINC 1–2 (0–2) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Szilágyi Norbert, Balla Levente)
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Balázs B., Szekér B., Varga J., Körmendi – Kócs-Washburn, Géringer (Sós B., 65.), Lucas, Pataki B. – Takács T., Zámbó. Vezetőedző: Pintér Csaba
SZENTLŐRINC: Auerbach – Rac, Poór, Bolla G., Milovanovics – Szolgai, Kiss-Szemán (Nyári P., 69.) – Lakatos M. (Harsányi I., a szünetben), Samson (Weisz, 69.), Tollár (Jung, 90+2.) – Mascoe (Zeravica, 87.). Sportigazgató: Márton Gábor
Gólszerző: Mascoe (0–1) a 10., Mascoe (0–2) a 15., Lucas (1–2) az 57. percben
MESTERMÉRLEG
Pintér Csaba: – Szerettük volna jobb eredménnyel lezárni az idényt. Korán kétgólos hátrányba kerültünk, majd futottunk az eredmény után, de megvoltak a helyzeteink az egyenlítésre. Az utolsó megoldásoknál sajnos hiányzott belőlünk a minőség, így nem sikerült pontot szereznünk.
Szolga Gorán másodedző: – Jól kezdtünk, korán megszereztük a vezetést, és gyorsan rá is rúgtuk a második gólt. A Tiszakécske a szünet után bizonyította, hogy szervezett csapat, amely remek játékosokból áll. A második félidőben a hazaiak jobban futballoztak, mégis meg tudtuk nyerni a találkozót. Az utolsó öt meccsünkön tizenhárom pontot szereztünk, azt gondolom, megérdemelten maradtunk bent a másodosztályban.

AZ NB II VÉGEREDMÉNYE
1. Vasas FC30204659–26+33 64 
2. Budapest Honvéd30185749–26+23 59 
3. Kecskeméti TE301631149–39+10 51 
4. Kozármisleny30139838–40–2 48 
5. Mezőkövesd301371037–34+3 46 
6. Csákvári TK301210843–37+6 46 
7. BVSC Zugló301251336–30+6 41 
8. Videoton FC Fehérvár301091137–33+4 39 
9. Szeged-Csanád Grosics Akadémia30991229–34–5 36 
10. Tiszakécske301091137–44–7 35 
11. Karcagi SC30981329–41–12 35 
12. FC Ajka301031723–40–17 33 
13. Soroksár SC30891341–45–4 33 
14. Szentlőrinc SE307121135–42–7 33 
15. Budafoki MTE30781533–49–16 29 
16. Békéscsaba306101427–42–15 28 
A Tiszakécskétől 4 pont levonva.
Az NB II versenykiírása szerint egyenlő pontszám esetén előbb a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség, a több rúgott gól és az egymás elleni eredmények rangsorolnak a csapatok között. Ha ez mind egyezik, a sportszerűségi versenyben elért jobb helyezés, legvégső esetben pedig sorsolás dönti el a sorrendet.

 

 

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
12 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
12 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
12 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
12 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
12 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
12 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
12 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28