Visszatér a Videoton név – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.07.04. 09:22
A székesfehérvári labdarúgócsapat a hivatalos honlapján bejelentette, hogy péntektől a Videoton FC Fehérvár nevet veszi fel.
Megújították a 2018-ig használt címert is (Fotó: vidi.hu)

Csütörtökön megtörtént a sokak által várt aláírás a névhasználatról, péntektől pedig Videoton FC Fehérvár néven szerepel a csapat – közölte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a hivatalos Facebook-oldalán. Nem sokkal később megjelent az erről szóló közlemény a klub honlapján, ahol nyilvánosságra hozták az új címert is, amely színárnyalataiban, vastagabb vonalvezetésében és betűtípusában tér el a 2013 és 2018 között használttól (az utolsó, Videoton-feliratos emblémától).

Sinkó Ottó, a klubot már hosszú évek óta nem szponzoráló Videoton Holding egyik vezérigazgatója májusban jelentette be, cége hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a nevüket használja.

A fehérvári polgármester támogatta a történelmi név ismételt felvételét. A most bejelentett névváltozatról először június közepén a Feolnak beszélt, hozzátéve, hogy a jövőbeli klubtulajdonossal is szeretnék megértetni a történelmi név fontosságát.

Az egykori „gyári” klub neve az 1941-es alapítás óta sokszor változott, a leghosszabb ideig viszont Videoton volt, először 1968 és 1993 között, majd több változatban 1995 és 2005, valamint a 2009 és 2018 közötti időszakban. A csapat legnagyobb sikereit is ezen a néven érte el: 1985-ben Videoton SC-ként lett UEFA-kupa-ezüstérmes, illetve 2011-ben, 2015-ben és 2018-ban Videoton FC-ként magyar bajnok. A Videoton FC Fehérvár változatot legutóbb 1996. július 30. és 2004. szeptember 11 között használták. 

A változtatások ellenére a szurkolók, valamint a magyar futball számos képviselője is évtizedek óta Videotonként hivatkozott a piros-kék együttesre. Amikor 2018-ban a klubot Mol Vidi FC-re nevezték, jelentős szurkolói tiltakozás kezdődött – ennek, valamint a helyi politikai erők nyomásgyakorlásának eredményeképp egy év múlva a Mol Fehérvár elnevezés lett a kompromisszum, majd 2023 nyarától az olaj- és gázipari óriáscég kiszállásával Fehérvár FC néven szerepelt a csapat.


A klub hivatalos felületein egy '70-es és '80-as években gyártott Videoton Super Star típusú televíziókészüléken „keresztül” is bejelentették a hírt.

Mint ismert, a Vidi az előző idény végén kiesett az NB I-ből. A búcsút követően a korábbi klubtulajdonos, Garancsi István lényegében megzsarolta Székesfehérvárt, hogy ha a megyei jogú város önkormányzata nem veszi át a klubot, akkor bedönti azt. A helyi közgyűlés úgy döntött, ideiglenesen a város lesz a klub tulajdonosa, amelynek egy éven belül szeretnének új befektetőt találni.

A Videoton FC július 29-én vasárnap a Budapest Honvéd FC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg az NB II-es idényt.

 

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Nem tudott nyerni a Csákvár, lecsúszott a dobogóról a téli szünetre

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:51

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Bravúr a javából: története során először győzte le hazai pályán az Ajka a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 16:51

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Kétszer villant a piros lap Karcagon, már nem hibátlan hazai pályán az újonc

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:50
Ezek is érdekelhetik