Ismét felveheti a Videoton nevet a Fehérvár FC

Vágólapra másolva!
2025.05.22. 18:52
null
A Videoton FC 2013 és 2018 között viselt címere (Fotó: vidi.hu)
A Videoton Holding Zrt. hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton nevet használja – amelyet története során a leghosszabb ideig viselt és amellyel a legnagyobb sikereit érte el.

Ezt Sinkó Ottó, a Videoton Holding egyik vezérigazgatója jelentette be azon a csütörtöki ünnepségen, amelyet a klub 40 évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős szereplése apropóján rendeztek.

Mindez azt jelenti, hogy a jelenleg az OTP Bank Ligában a bennmaradásért küzdő, Fehérvár FC néven szereplő együttes hamarosan várhatóan ismét felveszi a Videoton nevet, amit történelme során a leghosszabb ideig viselt: először 1968 és 1993 között , majd több változatban 1995 és 2005, valamint a 2009 és 2018 közötti időszakban. A klub neve a 2018–2019-es idényben Mol Vidi FC volt, 2019 óta pedig Fehérvár FC-ként indul az élvonalban.

A klub legnagyobb sikereit a Videoton nevet viselve érte el: 1985-ben ezen a néven lett UEFA-kupa-ezüstérmes, illetve 2011-ben, 2015-ben és 2018-ban magyar bajnok.

Az ünnepélyes köszöntésen a 40 évvel ezelőtti csapat játékosai, valamint még élő stábtagjai emlékérmet vehettek át. 

„Ahhoz, hogy ez az este még szebb legyen, úgy éreztük, itt van az ideje annak, hogy egy nagyon fontos és kifejezetten jó hírt jelentsünk be” – mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, majd átadta a szót Rotter Balázsnak, a fehérváriak egyik vezérszurkolójának: „Harminc éve ott vagyok a lelátón, s megható, hogy elmondhatom, a Videoton tulajdonosai hozzájárulnak, hogy a jövőben a csapat újra Videoton FC néven indulhasson” – mondta, szavait pedig taps követte.

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: hátrányban a Kecskemét, ismét vesztésre áll a Budafok – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
4 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
6 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
17 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
19 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05
Ezek is érdekelhetik