NB II: rutinos védővel erősített az előző idény meglepetéscsapata

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.15. 23:49
Rácz László Kozármislenyben folytatja pályafutását (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben érdekelt HR-Rent Kozármisleny kölcsönvette a 29 éves védőt, Rácz Lászlót a Pécsi MFC-től.

 

Tovább erősíti keretét a másodosztály előző idényének meglepetéscsapata, a 2023–24-es kiírásban ötödik helyen végző Kozármisleny, amely ezúttal belső védő posztra szerződtett játékost: Rácz László a következő idényt tölti a kék-fehéreknél – közölte a klub honlapja.

A 29 éves hátvéd a SZEOL és a PMFC játékosaként összesen 147 NB II-es mérkőzésen lépett már pályára. Pécsre 2019-ben került, amikor az együttes még a harmadosztályban szerepelt, és a futballista azóta a gárda csapatkapitányaként irányította a védelmet. Utolsó második vonalbeli meccsét április 21-én a Budapest Honvéd otthonában vívta, ekkor megsérült, és meg is kellett műteni a vállát. Rácz jelenleg még a rehabilitációját végzi, így egyelőre nincs bevethető állapotban. A Pinezits Máté vezette szakmai stáb várhatóan augusztusban számolhat majd vele.

„Ez egy nagyszerű lehetőség számomra! Alig várom, hogy találkozzak a csapattársaimmal, és közösen érjünk el nagyszerű eredményeket. Készen állok arra, hogy a legjobbamat nyújtsam, és hozzájáruljak a csapat sikereihez” – nyilatkozta a kozármislenyi klub honlapjának a vajdasági származású védő.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HR-RENT KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezett: Kiss Balázs (Tiszakécske), Rácz László (Pécsi MFC – kölcsönbe)
Távozott: Bor Dávid (?), Füredi Szabolcs (?), Hegedűs Márk (Pécsi MFC), Kósa Marcell (?), Molnár Ádin (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Nagy Máté (Paksi FC II – kölcsönből vissza), Szabó Bálint (Újpest FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Tóth Zoltán (?)

 

 

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Nem tudott nyerni a Csákvár, lecsúszott a dobogóról a téli szünetre

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:51

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Bravúr a javából: története során először győzte le hazai pályán az Ajka a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 16:51

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Kétszer villant a piros lap Karcagon, már nem hibátlan hazai pályán az újonc

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:50
Ezek is érdekelhetik