NB II: utánpótlás-válogatott belső védőt igazolt a Kazincbarcika

B. D. K.B. D. K.
2024.06.26. 15:55
null
Fotó: kbsc.hu
Szujó Attila a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcikában folytatja a pályafutását – jelentette be a klub.

A 20 éves belső védő Kecskeméten ismerkedett meg a labdarúgással, majd a Puskás Akadémián pallérozódott. A 2021–2022-es idényben a Debrecen játékosaként az élvonalban is bemutatkozott, majd az ETO FC Győrhöz igazolt – írja a klub.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, régebbi tapasztalataim alapján azt mondom, hogy egy jól összerakott csapathoz tudtam kerülni. Nagyon remélem, hogy én is fogom tudni segíteni a Kolorcity Kazincbarcikát a céljai elérésében, hogy stabil NB II-es gárdaként, minél jobb pozícióban tudjunk végezni a bajnokságban. Nem vagyok a szavak embere, sokkal inkább a pályán szeretnék bizonyítani a klubnak, magamnak és a szurkolóknak egyaránt” – idézte a Kazincbarcika az utánpótlás-válogatott Szujó Attilát.

„Attilát a védelem megerősítése érdekében igazoltuk, itt jelenleg még vannak hiányaink. Vagyis fontos egy agilis, tehetséges, képzett játékos csapatba építése, aki meg tudja majd oldani azokat a feladatokat, amelyeket neki szánunk. Komoly lehetőségeket látunk ebben a fiatalemberben is, s örülünk, hogy más ajánlatok helyett a mi klubunkat választotta” – mondta Koszta Péter sportigazgató.

Labdarúgó NB I
2024.06.26. 11:25

NB I, NB II: gyakorlatilag támadót cserélt a Nyíregyháza és a Kazincbarcika

Pinte Patrik a borsodiaktól Nyíregyházára igazolt, Herjeczki Kristóf viszont a Szparitól Kazincbarcikára került.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezett: Herjeczki Kristóf (Nyíregyháza), Lucas Marcolini (Kisvárda), Szujó Attila (ETO FC Győr)
Távozott: Csatári Gergő, Vincze Dániel (mindketten Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Dobozi Krisztián (román-magyar, Sepsi OSK – Románia – kölcsönből vissza), Kotula Máté (Mezőkövesd Zsóry FC – kölcsönből vissza, onnan Kecskeméti TE), Papp Milán (Kecskeméti TE), Pinte Patrik (Nyíregyháza), Szekszárdi Milán (Paksi FC – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
5 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
19 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
19 órája

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
19 órája

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
19 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26