Egyre nagyobb bajban a Siófok: a Gyirmót nyerte a gödörben lévő csapatok párharcát

VÖRÖS SÁNDORVÖRÖS SÁNDOR
2024.04.07. 15:50
A fehér mezes gyirmótiak ebben az idényben először jutottak négy gólig (Fotó: Fehér Ádám | gyirmotfc.hu)
Sorozatban ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen a bennmaradásért küzdő BFC Siófok, amely a labdarúgó NB II 27. fordulójában hazai pályán szenvedett 4–2-es vereséget a Gyirmót FC Győrtől. A kisalföldiek zsinórban három vereség után örülhettek ismét három pontnak.

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ
BFC SIÓFOK–GYIRMÓT FC GYŐR 2–4 (0–1)
Siófok, Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kulman Tamás)
SIÓFOK: Winter – Varjas Z., Hegedűs J. (László D., 53.), Vékony – Major G. (Schildkraut, 69.), Gyurkits (Szedlár, 53.), Posztobányi, Kitl M. (Svedjuk, 53.), Varga B. – Dénes, Németh B. Vezetőedző: Dragan Vukmir
GYIRMÓT: Hársfalvi – Lányi, Csörgő V., Hudák D. (Hajdú Á., a szünetben), Szegi – Kovács M., Szőke G. – Kicsun (Kovács D., 76.) Madarász (Erdei M., 90+1.), Medgyes Z. – Adamcsek (Molnár J., 69.). Vezetőedző: Tamási Zsolt
Gólszerző: Dénes (46.), Posztobányi (77.), illetve Madarász (27., 71.), Kicsun (49.), Erdei M. (90+5.p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Az első félidőben sok lehetőséget alakítottunk ki, negyedóra után akár két góllal is vezethettünk volna. Ahogy korábban, most is a semmiből kaptunk gólt, így megint futnunk kellett az eredmény után, és sajnos nagyon sok hibával játszottunk hátul.
Tamási Zsolt: – Az előző fordulókhoz képest, különösen a mérkőzés első negyedében nagyon sok technikai hibával játszott a csapat. Minőségileg gyengébb játékot nyújtottunk, óvodás gólokat kaptunk. Annak viszont örülök, hogy az ellenfél kapuja előtt jó megoldásokat választottunk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az előző hetekben mindkét csapat kisebb-nagyobb hullámvölgybe került: az életükért küzdő balatoniak a fordulót megelőzően sorozatban négy nyeretlen mérkőzést számláltak, míg a gyirmótiak három vereséggel a hátuk mögött érkeztek a Révész Géza utcai Stadionba. Az utóbbi játéknapok sikertelensége miatt a siófokiak ismét hat pontra távolodtak el a még bennmaradást érő 14. helytől, míg a kisalföldiek a 35 napja tartó nyeretlenségük ellenére csupán egyetlen pozíciót vesztettek, így továbbra is a középmezőny biztos tagjai.

A végcélok ismeretében a negatív spirálból való mielőbbi kilépés égetően fontos (lenne) a Balaton-parton. A házigazdák ehhez mérten kezdték a találkozót, veszélyesebben futballoztak, az első negyedórában két komoly lehetőséget is feljegyezhettünk. A kihagyott helyzetek ezúttal is megbosszulták magukat, hiszen a kisalföldiek a 27. percben mindezt Madarász Márk révén góllal büntették (0–1).

Az első félidőben sok technikai hibával, labdaeladásokkal tarkított találkozó a térfélcsere után megélénkült: a balatoniak 21 (!) másodperc leforgása alatt Dénes Csanád Vilmos találatával egyenlítettek (1–1), ám örömük tiszavirág-életűnek bizonyult, hiszen Jevhenyij Kicsun alig három perccel később remek egyéni akció végén visszavette csapatának a vezetést (1–2). Dragan Vukmir azonnal hármat is cserélt, ami egyben szerkezetváltást is jelentett, de a négyvédős rendszer sem hozta magával a szükséges magabiztosságot, így a 71. percben Madarász Márk villanása után kétgólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (1–3).

A hazaiak mindent megtettek a felzárkózás érdekében, amely a hajrára kanyarodva össze is jött, hiszen Schildkraut szögletét követően Posztobányi Patrik fejjel megszerezte első gólját a siófokiak színeiben (2–3). Dénesék mindent egy lapra feltéve próbáltak pontot menteni, ami végül nem jött össze, sőt, az utolsó pillanatokban a négy perccel korábban pályára küldött Erdei Milán bebiztosította a kisalföldiek győzelmét (2–4).

Döntő volt, hogy a tópartiak döntetlen állásnál a meccs elején, illetve a második félidő eleji három percben egyaránt kihagyták a maguk lehetőségeit. A vendégek jól éltek az előttük adódókkal, ráadásul Madarász személyében a mezőny legjobbját is a soraik között tudhatták, aki két gól mellett egy gólpasszt is kiosztott.

 

Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
14 órája

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
22 órája

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
2026.03.17. 14:33

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50
Ezek is érdekelhetik