NB II: a szünetben, az öltözőben balhéztak össze a tiszakécskei játékosok

D. S. B.D. S. B.
2024.02.27. 12:50
A Tiszakécske két játékosa összebalhézott egymással a Haladás elleni meccs szünetében (Fotó: Földi Imre)
A Vas vármegyei hírportál, a vaol.hu értesülései szerint a Tiszakécske két labdarúgója összebalhézott egymással a csapat, hétvégi, szombathelyi bajnokijának szünetében.

A házigazda Haladás a 41. percben Horváth Rajmund góljával szerzett vezetést a Tiszakécske ellen a labdarúgó NB II 22. fordulójában.

A vaol.hu beszámolója szerint a lelátón is hallani lehetett, ahogy az első félidőben néhány tiszakécskei játékos egymást szidta, majd a szünetben fokozódott a feszültség a Bács-Kiskun vármegyei csapatnál.

A lap úgy tudja, hogy a félidőben az öltözőfolyosótól ajtóval elválasztott sajtórészen is jól hallható volt, hogy két tiszakécskei játékos maximális hangerővel üvöltözött egymással a vendégöltözőben, s mivel az ajtó nyitva volt, az egész folyosó visszhangzott.

A vaol.hu úgy értesült, hogy a két játékos először csak szidta a másikat, aztán ölre is mentek.

Kis Károly, a Tiszakécske vezetőedzője egyébként a szünetben hármat is cserélt, Cipf Dominikot Vajda Roland, Torvund Alexandert Takács Tamás, Bertus Lajost Viczián Ádám váltotta, és a csapat  bő tíz perc elteltével egyenlített is, de 2–1-re kikapott Szombathelyen.

Labdarúgó NB II
2024.02.25. 16:51

A Haladás 12 meccsesre növelte a Tiszakécske nyeretlenségi sorozatát

A vasiak nehezen bár, de megérdemelten győztek.

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
11 órája

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26