Siófoki sikerével öt pont az éllovas Szpari előnye, az iksznek is örülhet a Honvéd

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 16:50
null
A kispestieknek a Csákvár ellen is be kellett érniük a döntetlennel (Fotó: Koncz Márton)
A téliesre fordult, zord időjárás miatt csonka előre hozott tavaszi fordulót rendeztek vasárnap a labdarúgó NB II-ben. A 18. kör programjából mindössze négy találkozót játszottak le, a többi ötöt elhalasztották. Kora délután a listavezető Nyíregyháza több mint egy félidőt emberelőnyben töltve is csak az utolsó percekben tudta kiharcolni a győzelmet a kiesésre álló Siófok otthonában, így öt ponttal vezet az eggyel kevesebb meccset játszó ETO előtt. A Pécsi MFC szintén egy hajrában esett góllal nyert a sereghajtó Mosonmagyaróvár vendégeként. Az esti folytatásban a Bp. Honvéd hazai pályán kétgólos hátrányból a mérkőzés utolsó negyedében egyenlítve ért el döntetlent a Csákvár ellen, míg a Szeged fölényes győzelmet aratott a Kazincbarcika felett.    

LABDARÚGÓ NB II
18. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Bozsik Aréna, 1075 néző.Vezette: Takács Tamás (ifj. Varga Gábor, Nagy Viktor)
HONVÉD: Dúzs – Nyitrai B. (Kovács N., 67.), Kocsis G., Szabó A., Benczenleitner – Bocskay (Pekár I., 62.), Lőrinczy, Eördögh – Kerezsi, Kundrák (Bobál G., 67.), Krajcsovics (Kocsis D., 62.). Vezetőedző: Csertői Aurél
CSÁKVÁR: Pécsi Á. – Babós, Karacs, Murka, Baracskai – Szakály D. (Papucsek, 80.), László N., Gazdag V. (Mészáros D., 90.), Tamás N. (Juhász L., 73.) – Farkas A., Simon A. Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző:Babós (0–1) a 13., Tamás N. (0–2) az 56., Karacs (öngól, 1–2) a 69., Bobál G. (2–2) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Cserői Aurél:– Próbálom megfejteni, hogyan tudja ennyi arcát mutatni a csapatunk egy meccsen belül is. Óriási hibák előzték meg a kapott góljainkat, futnunk kellett az eredmény után. Örvendetes, hogy egyenlítettünk, de a győzelemhez több kell.
Tóth Balázs:– Mondhatnám, hogy az eredmény miatt csalódottak vagyunk, de nem... Az első félidőben a Honvédnak nem is volt lehetősége. Büszke vagyok a csapatra azért, hogy egy pontot hazaviszünk.

BFC SIÓFOK–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 1–3 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, Városi Stadion, 150 néző. Vezette: Pillók Ádám (Baghy Csaba, Ország Péter)
SIÓFOK: Hutvágner – Major G., Varjas Z., Varga B. – Girsik Á. (Vékony, 61.), Kovács B. (Nemes M., 89.), Kitl M., Schildkraut (Tóth T., 90+1.) – György N. (László D., 61.), Szedlár (Menyhárt, 89.) – Dénes. Vezetőedző: Dragan Vukmir
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Rjaskó M., Alaxai, Gengeliczki – Farkas B., Sigér Á., Kesztyűs B. (Gresó, 83.), Kovácsréti (Nagy B., 63.) – Nagy Dominik (Herjeczki, 63.), Géresi (Németh B., 83.) – Novák Cs. (M. Ramos, a szünetben). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Kitl M. (1–0) a 38., Géresi (1–1) a 40, Varjas Z. (öngól, 1–2) a 87., Németh B. (1–3) a 90+3. percben
Kiállítva: Dénes (43.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir:
– Nagyon sajnálom a fiúkat, végig remekül küzdöttek, és tíz emberrel játszva az egy pontot megérdemeltük volna, de nem volt szerencsénk. Nem értem, hogy ami nálunk kiállítás, az az ellenfélnél miért nem az – érdemtelen, hogy ismét tíz emberrel kellett befejeznünk a mérkőzést.
Tímár Krisztián: – Ma nem sok látszott a jó formánkból, tompábbak voltunk a kelleténél, és nem titkolom, hogy szerencsénk is volt, mivel a Siófok vezető gólja utána gyorsan tudtunk egyenlíteni. A kiállítás után rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, s a cserék sokat lendítettek a játékunkon, de be kell vallanom, hogy a döntetlen közelebb állt az összképhez. Ettől függetlenül úgy érzem, a remek őszi szezonunk miatt megérdemeltük a mai, „kierőszakolt" sikert.

A Siófokkal kapcsolatos hír, hogy a keretből korábban kitett Nagy Richárd mellett a jobbhátvéd Polényi Gábor sem játszott a Nyíregyháza elleni mérkőzésen, ő most fegyelmi okok miatt került ki a csapatból – információink szerint a Kozármisleny elleni 7–0-s vereség után hárman is a klubvezetőség bizalmát továbbra is élvező Dragan Vukmir vezetőedző ellen fordultak, sőt, Nikházi Márk másodedzőt is felmentették a napokban a munkavégzés alól. (F. B.)

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 3–0 (2–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum,516 néző. Vezette: Katona Balázs (Rózsa Dávid, Ring Kevin) SZEGED:Molnár-Farkas – Gera N. (Fábiánkovits,90.), Szilágyi Z.,Nagy Zs., Kővári (Tóth B.,90.) – Haris,Márkvárt – Papp Á. (Pataki,85.), Nyári P. (Radics,80.), Palincsár – Borvető (Könczey,90.). Vezetőedző:Alekszandar Sztevanovics
KAZINCBARCIKA:Bánhegyi – Ternován (Ádám F.,63.), Szekszárdi M.,Heil,Papp M.,Kotula M. (Süttő,78.) – Csatári (Csilus,63.), Kártik,Pekár – Kurdics (Gyurkó,a szünetben), Szabó B. (Szemere,63.). Vezetőedző:Csábi József
Gólszerző:Haris (1–0) a 44., Papp Á. (2–0) a 45+1, Borvető (11-esből, 3–0) a 64. percben
Kiállítva:Palincsár a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Sztevanovics:– Az első negyedórában nem találtuk a ritmust, a folytatásban viszont igen, és megérdemelten nyertünk.
Csábi József.– Amit elterveztünk, negyvennégy percig megvalósítottuk, aztán tulajdonképpen kivégeztük magunkat.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–PÉCSI MFC 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mosonmagyaróvár, 200 néző. Vezette: Jakab Árpád (Szalai Dániel, Vörös Dániel)
MOSONMAGYARÓVÁR: Slakta – Simita, Tullner, Czingráber, Horváth K. – Végső, Szabó B. – Vukaszovics, Illés D. (Papp L., 83.), Szalka (Takács T., 65.) – Puhtyejev (Korbély, 76.). Megbízott vezetőedző: Király József
PÉCSI MFC: Helesfay – Terbe, Rácz L., Pejovics, Majnovics (Hadaró V., 84.) – Krausz, Szeles T. (Gera Z., 79.) – Harsányi, Gyurkits (Szabó M., 69.), Bukovics (Bachesz, 79.) – Tóth-Gábor (Takács Zs., 79.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád
Gólszerző: Gera Z. (0–1) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Király József:– Mindkét csapat nagyon küzdött, bár az egy pontra rászolgáltunk volna, és ehhez megvoltak a helyzeteink is, de ezeket, ugye, be is kell rúgni...
Kulcsár Árpád:– Irreális talajon játszottunk, ám mentálisan erősek voltunk, ennek is köszönhetjük a győzelmünket.

Budafoki MTE–Vasas FC – elhalasztva
Szombathelyi Haladás–BVSC-Zugló – elhalasztva
Soroksár SC–FC Ajka – elhalasztva
ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr – elhalasztva
Tiszakécskei LC–HR-Rent Kozármisleny – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13 +8 33
4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
6. Pécsi MFC 18 6 7 5 7–10 –3 25
7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24 –4 23
8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22 +1 23
9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21 –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20 –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22 –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18 –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27 –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21 –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10

A 18. forduló öt mérkőzését elhalasztották, az új időontok még nem ismertek.


 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik