NB II: megműtötték a Honvéd védőjét, két-három hónap múlva játszhat

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 07:56
A Szeged–Budapest Honvéd NB II-es bajnoki 5. percében bokasérülést szenvedett Ivan Lovric, s már akkor látszott, hogy nagy a baj – a társak és az egészségügyi stáb is egyből jelezte, hogy cserélni kell, a kispesti csapatkapitány hordágyon hagyta el a stadiont és rögtön kórházba szállították. A műtét jól sikerült, de csak két-három hónap múlva játszhat újra – számolt be róla a klub honlapja.


Még várnia kell arra Ivan Lovricnak, hogy újra pacsizhasson a szurkolókkal (Fotó: Árvai Károly)

Még várnia kell arra Ivan Lovricnak, hogy újra pacsizhasson a szurkolókkal (Fotó: Árvai Károly)
Még várnia kell arra Ivan Lovricnak, hogy újra pacsizhasson a szurkolókkal (Fotó: Árvai Károly)

 

A kórházi vizsgálatok megállapították, hogy a horvát Ivan Lovricnak eltörött a bokája, a 38 esztendős védőt hétfő este a csapatorvos, dr. Lestár Péter megoperálta, szerdán pedig hazatérhet a kórházból.

„A helyzethez képest jól vagyok – kezdte a klubhonlapon Ivan Lovric. – Szerencsére a műtét rendben lezajlott, most már arra figyelek, hogy minél hamarabb felépüljek, de azért ez egy súlyos sérülés, kitartásra, türelemre, időre és sok munkára lesz szükség. Fáj és bosszant, hogy kiestem, hiszen szeretnék segíteni a csapatnak, így viszont egyelőre csak kívülről tudom támogatni a társakat. Ami a sérülést illeti, nem tudom felidézni, nem emlékszem a történtekre, azonban nem is szeretném látni, inkább előretekintek, hogy még erősebben térjek vissza.”

Ami a visszatérést illeti, Lestár Péter elmondta, az átlagember számára 4-5 hónapos kihagyással jár egy ilyen törés, viszont ha minden jól alakul, akkor 2-3 hónap már újra számíthat a Honvéd a csapatkapitányra, aki jelen állás szerint maradéktalanul felépülhet a sérülésből.

Ivan Lovric külbokatörést szenvedett, ami után egy lemezes, csavaros csontegyesítő műtétet végeztünk el, a beavatkozás jól sikerült és szerdán haza is térhet a kórházból – mondta Lestár Péter. – Gyakorlatilag innentől már el is kezdődik a rehabilitáció, elsőként felsőtest-, illetve törzsizom-erősítő gyakorlatokat végezhet és eközben majd meglátjuk, hogy mikor lehet elkezdeni a boka mozgatását, milyen ütemben terhelhetjük majd. A fém implantátumokat később el lehet távolítani, de úgy helyeztük el őket, hogy addig se zavarják a játékban és komfortosan tudja felvenni a futballcipőt is.“

Ivan Lovric még 2011 telén érkezett Kispestre és egyesztendőnyi kecskeméti kitérőt leszámítva több mint egy évtizede erősíti a Honvédot, bajnok és kupagyőztes volt piros-feketében, 270 NB I-es találkozón lépett pályára, s ezeken 13 gólt jegyzett. Az NB II most futó idényében kilenc bajnokin játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik