Sportrádió: Nincs még fix jelölt az edzői pozícióra – Kisteleki István, a BVSC szakmai igazgatója

2023.09.06. 09:50
null
Már nem Urbán Flórián irányítja a BVSC-t (Fotó: bvsc.hu)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB II-be a harmadosztályból egyedüliként feljutó BVSC-Zugló kedden bejelentette, hogy felmentette a vezetőedzői feladatok alól Urbán Flóriánt. Kisteleki István szakmai igazgató a Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélt a döntés okáról.

 

A BVSC felmentette Urbán Flóriánt a vezetőedzői feladatok alól

„A labdarúgásban sajnos az eredményesség fontos szempont – kezdte Kisteleki István, hozzátéve, hogy kicsit nehezen indult számukra az új idény. – Flóri ragyogó munkát végzett az NB III-ban. Csak köszönettel tartozhat neki a klub. De most úgy éreztük, hogy egy kis frissítésre van szükség.”

A Nemzeti Sport – a csakfoci.hu-hoz hasonlóan – kedden úgy értesült, hogy a BVSC irányítását a legutóbb Nyíregyházán, korábban a DVTK-nál, az MTK-nál és Balmazújvárosban is dolgozó Feczkó Tamás veheti át. A szakmai igazgató azonban ezt cáfolta.

„Nem, nem fedi a valóságot az információ – jelentette ki, majd hozzáfűzte, hogy még lázasan folynak a beszélgetések az új edző kiléte kapcsán. – Most a pályaedzőkön a sor. Az elkövetkezendő egy hétben nem tervezzük, hogy még lesz új ember. Ha a típust szeretnénk megjelölni, akkor sikeres edzőt szeretnénk. Nincs még fix jelölt.”

„Nagy változások már nem lesznek, hiszen azok már megtörténtek a nyáron – szögezte le Kisteleki. – Egy játékos érkezik még hozzánk, Mucsányi Márk az Újpest első csapatának keretéből jön. Más játékosra már nem számítunk.”

„A futballisták minősége bizakodásra ad okot. Ha összeszoknak, akkor stabil tagjai tudunk maradni az NB II-nek, amely jó erős bajnokság. Nem lehet összehasonlítani az NB III-mal – árulta el Kisteleki. – Itt minden mérkőzés kiélezett. Eddig amilyen meccseket játszottunk, kis szerencsével akár több pontunk is lehetne, de ahhoz, hogy ez így legyen, nagyobb figyelem szükséges, még nagyobb koncentráció és nagyobb elszántság. Itt aztán tényleg mindent bele kell adnunk ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

AZ NB II ÁLLÁSA
1. ETO FC Győr75–216–9+715
2. Nyíregyháza Spartacus743–11–5+615
3. Kozármisleny741211–8+313
4. Budafoki MTE74128–5+313
5. Pécsi MFC734–4–0+413
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia73318–7+112
7. Vasas FC732216–9+711
8. Soroksár SC73138–7+110
9. Budapest Honvéd73139–9010
10. Kazincbarcika72419–6+310
11. FC Csákvár73–410–9+19
12. Tiszakécske72238–10–28
13. Szombathelyi Haladás72239–12–38
14. BFC Siófok71335–11–66
15. FC Ajka71244–8–45
16. BVSC-Zugló71245–12–75
17. Gyirmót FC Győr7–528–10–25
18. Mosonmagyaróvár7–256–18–122
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53