MK: Egyszer az életben szeretnék egy olyan kerettel dolgozni, amilyen a Fradinak van – Lipcsei

Vágólapra másolva!
2023.09.16. 06:38
A labdarúgó Magyar Kupában a 32 közé jutásért vívott mérkőzésen a KTE 2–1-re győzött az NB II-es Soroksár ellen. A találkozó után a soroksáriak vezetőedzőjével, Lipcsei Péterrel beszélgettünk.

Lipcsei Péter a kiesés ellenére nem volt elégedetlen.

„Gratuláltam a játékosaimnak, hiszen egy nagyon jó csapatot fogadtunk, ebben a bajnokságban és az előzőben is nagyon jól szerepelt. Nem volt kedvező a sorsolás, hiszen szerettünk volna minél tovább jutni. A srácok mindent megtettek ennek érdekében, de természetesen ennyi a különbség az NB I és az NB II között, ennyi volt ebben a mérkőzésben.”

Videónkban beszél arról, mi kellett volna ahhoz, hogy kihúzzák döntetlennel a 90 perc végéig, de szóba kerül a jövője is, hogy Soroksáron mi az elsődleges feladata, mik a kihívások, illetve milyen lenne az álomkeret számára.

ZEKE MÁRIÓ ÍGY LÁTTA A MÉRKŐZÉST

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

SOROKSÁR SC (NB II)–KECSKEMÉTI TE 1–2
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 700 néző.Vezette:Rúsz Márton (Berényi Ákos, Horváth Róbert)
SOROKSÁR: Mergl – Kaján, Kékesi, Valencsik, Vincze Á. – Varga I. (Vass Á. 87.), Katona M., Gálfi, Dragóner (Sipos Z., 69.), Hajdú R.(Korozmán, 87.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
KECSKEMÉT: Kersák – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Májer (Szűcs L., 90+2.), Vágó L. (Meszhi, 90+2.) Szuhodovszki, Zeke (Leoni, 72.) – Horváth K., Zsótér (Tóth B., 72.) – Pálinkás. Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Pálinkás (0–1) az 5., Lovrencsics B. (1–1) a 31., Horváth K. (1–2) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Mérges vagyok! Rögzített helyzetből gólt kaptunk, pedig erre készültünk – hiába. Mégis visszakapaszkodtunk, eltüntettük az osztálykülönbséget, de ez lett a vége. Tűzforró bajnokik várnak ránk, és ebből a meccsből a kiesés ellenére is tudunk majd erőt meríteni.
Szabó István: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert stabil, jó csapat várt ránk. Megküzdöttünk a győzelemért. Horváth Krisztofer villanása kellett, ám mivel többet tettünk a továbbjutásért, szerintem megérdemelten mentünk tovább.

TOVÁBBI PROGRAM
Szeptember 16., szombat
12.45: Nagyecsed RSE (megyei I.)–Ferencvárosi TC
14.00:
Tatabánya (NB III)–Szombathelyi MÁV Haladás VSE (NB III)
15.00: ESMTK (NB III)–Fehérvár FC
15.00: Cigánd (NB III)–ZTE FC
15.00: Mosonmagyaróvár (NB II)–Puskás Akadémia
15.00: BKV Előre (NB III)–Paksi FC
15.00: Eger SE (NB III)–DVSC
15.00: Budaörs (NB III)–BFC Siófok (NB II)
15.00: Dorogi FC (NB III)–Budapest Honvéd (NB II)
15.00: Bajai LC (megyei I.)–Szeged-Csanád GA (NB II)
15.00: Gödöllői SK (megyei I.)–FC Dunaföldvár (NB III)
15.00: Unione FC (BLSZ I.)–Csepel UFC (BLSZ I.)
15.00: Putnok FC (NB III)–Budafoki MTE (NB II)
15.00: DEAC (NB III)–HR-Rent-Kozármisleny (NB II)
15.00: Bicskei TC (NB III)–Tiszakécskei LC (NB II)
15.00: Mezőörs KSE (megyei I.)–FC Nagykanizsa (NB III)
15.00: VLS Veszprém (NB III)–Komárom VSE (NB III)
15.00: Dunaharaszti MTK (megyei I.)–Vasas FC (NB II)
16.45: PMFC (NB II)–Újpest FC
17.00:
FC Ajka (NB II)–Mezőkövesd Zsóry FC
17.00: Békéscsaba 1912 Előre (NB III)–Kolorcity Kazincbarcika (NB II)
17.00: Aqvital FC Csákvár (NB II)–Szombathelyi Haladás (NB II)
Szeptember 17., vasárnap
13.00:
Gesztely FC (megyei I.)–MTK Budapest
15.00:
III. Kerületi TVE (NB III)–DVTK
15.00: Pilisi LK (megyei I.)–Kisvárda
15.00: Körösladányi MSK (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
15.00:
Zsámbéki SK (megyei I.)–ETO FC Győr (NB II)
15.00: Szentlőrinc SE (NB III)–BVSC-Zugló (NB II)
15.00:
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
15.00: PTE-PEAC (NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III)
15.00: Kelen SC (NB III)–Majos (NB III)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik