Sportrádió: Ez minden idők legerősebb NB II-es mezőnye – Nagy Miklós

2023.07.28. 19:01
null
A Sportrádióban L. Pap István a Vasas sportigazgatójával, Nagy Miklóssal beszélgetett
Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója exkluzív interjút adott a Sportrádiónak. A szakember a bérek alakulásáról, a keretet érintő változásokról és az új idényről is beszélt L. Pap Istvánnak.

A labdarúgó NB II-be kieső klubtól a nyáron 11 játékos távozott. „Rettenetesen nehéz időszak volt. Nem csak a kiesésnek köszönhetően, de rendkívül nehéz helyzetben volt a klub. Két fő eszköz állt a rendelkezésemre, egyik a létszámleépítés, másik a bércsökkentés” – mondta Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója. A klub kerete tehát jelentősen leszűkült, ami Nagy szerint akár az erőssége is lehet a Vasasnak.

Nagy Miklós elmondta, hogy tavaly sem prognosztizált dobogó közeli teljesítményt, a cél az volt, hogy bennmaradjanak, ami a játékoskeretet figyelembe véve reális célkitűzés volt. „Nem éreztem azt, hogy minket lefociztak volna bármelyik mérkőzésen. A legnagyobb problémánk a sok döntetlen volt” – mondta a Vasas sportigazgatója.

„Örülök annak, hogy Desits Szilárd maradni tudott. Ő végigjárta a ranglétrát, vele szervezettebb lett a csapat. Nagyon nehéz helyzetben is összetartotta a játékosokat és motivál. Más utat kezdtünk el járni. Desits nem vesztette el az öltözőt” – mondta a júniusban vezetőedzőként kinevezett Desits Szilárdról Nagy Miklós.

A következő idényről a Vasas sportigazgatója így nyilatkozott: „Szeretnénk feljutni, nem lehet más a cél, valamint ezzel összefüggésben szeretnénk a csapatkohéziót erősíteni és a szurkolókat visszacsalogatni. Ez egy rettenetesen nehéz feladat, ugyanis szerintem ez lesz minden idők legerősebb NB II-es mezőnye.”

A teljes beszélgetést az alábbi linkre kattintva hallgathatja meg!

LABDARÚGÓ NB II, 2023–2024
1. FORDULÓ (július 30.)
17.30:
Nyíregyháza–Siófok
17.30: BVSC-Zugló–Szombathelyi Haladás
17.30: Gyirmót FC Győr–ETO FC Győr
19.00: Kozármisleny–Tiszakécske
19.00: Csákvár–Budapest Honvéd
19.00: Ajka–Soroksár
19.00: Vasas–Budafok
19.00: Kazincbarcika–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
19.00: PMFC–Mosonmagyaróvár

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bakti Balázs
(Puskás Akadémia – kölcsönbe), Girsik Attila, Kovács Patrik, Lukács Máté, Molnár Csaba (mindannyian Vasas Kubala Akadémia– profi szerződést kaptak), Papp Csongor (ZTE– kölcsönbe), Szabó Benjámin (Ajka)
Távozók: Balogh Norbert (DAC 1904 – kölcsönből vissza, onnan Kisvárda – kölcsönbe), Birtalan Botond (Budaörs), Bobál Gergely (?), Cipf Dominik (Tiszakécske), Dombó Dávid (?), Feczesin Róbert (?), Géresi Krisztián (szegedi kölcsön után Nyíregyháza), Hegedűs János (Paks), Hidi Patrik (BVSC-Zugló), Iyinbor Patrick (FTC – kölcsönből vissza), Márkvárt Dávid (?), Pátkai Máté (?), Puska Péter (KFC Komárno – Komárom, Szlovákia – kölcsönbe), Silye Erik (Paks)

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52