NB II: Szlovéniából hazatérő támadó Mosonmagyaróváron

F. B.F. B.
2023.07.10. 20:42
null
Szabó Bence Mosonmagyaróváron folytatja (Fotó: Credobus Mosonmagyaróvár)
A 25 esztendős támadó, Szabó Bence a labdarúgó NB II-ben szereplő Credobus Mosonmagyaróvárban folytatja pályafutását – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

 

Szabó Bence Székesfehérváron ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd a Puskás Akadémia korosztályos csapatainál pallérozódott.

A 2017–2018-as idényben a Videoton színeiben bemutatkozott az első osztályban. Ezt követően magára ölthette a DVTK, a DVSC, valamint a ZTE mezét is. Zalaegerszegről a szlovén másodosztályban szereplő lendvai ND Lendava 1903 csapatához került kölcsönbe 2021-ben, s az utóbbi két évben meghatározó játékosa volt az együttesnek.

Szerződése lejártával a Credobus Mosonmagyaróvár mellett kötelezte el magát két esztendőre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők:
Nagy Patrik (Gyirmót), Szegő Imre (Tatabánya – kölcsönből vissza), Szabó Bence (ZTE, legutóbb NK Nafta Lendava– Szlovénia, kölcsönben)
Távozók:
Artner Dávid
(Kecskemét),Debreceni András (?),Mahir Jasarevic (magyar-bosnyák, ?), Mayer Ádám (Gyirmót – kölcsönből vissza), Makszim Puhtjejev (ukrán, Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Nagy Kevin (?), Nagy Zoárd (Csákvár), Végh Bence (MTK Budapest)

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
14 órája

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10