NB II: megműtőtték a súlyos sérülést szenvedő győri támadót

Vágólapra másolva!
2023.07.14. 08:56
null
Farkas Balázs visszatérésére még várni kell (Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)
A felkészülés elején szenvedett súlyos sérülést a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr kölcsönből visszatérő játékosa, Farkas Balázs, aki a hét közepén átesett a műtéten, s mostantól csak a visszatérésére koncentrál – számolt be róla a klub honlapja.


A 21 éves Farkas Balázs egy sikeres siófoki kölcsönjáték után a nyár elején visszatért az ETO-hoz, amelynél teljes erőbedobással vetette bele magát a munkába. A közönségkedvenc támadó nagy reményekkel várta az őszi szezon kezdetét, ám már a felkészülés elején, edzés közben súlyos sérülést szenvedett.

Egy ártalmatlan szituációban rosszul támasztottam ki, aminek következtében hallottam egy reccsenő hangot, és kiment a térdem – kezdte a klubhonlapon Farkas Balázs. – Egyből tudtam, hogy nagy baj van, erős fájdalmat éreztem. Kezeléseket kaptam és pihentettem, ami után valamivel jobb lett, de aztán sajnos a vizsgálatok kimutatták a szakadást, ami műtéttel és hosszú kihagyással jár. Az operációt szerda délelőtt el is végezték, nagyjából két és fél óráig tartott a műtét, új ín került a sérült keresztszalagom helyére. Szerencsére már jobban vagyok, aznap a gyógyszerek miatt még kicsit kába voltam, de napról napra jobb lesz. A térdemben érzek fájdalmat, ami a műtét után nyilván normális. Az első egy hétben teljes pihenést írtak elő, jövő kedden kell visszamennem kontrollra, akkor már többet tudnak mondani a jövővel kapcsolatban.”

A műtétet végző dr. Majzik Ernő sikeresnek értékelte az operációt, konkrétumokat azonban csak a következő vizsgálat után lehet mondani.

A beavatkozás jól sikerült, az ín, amit beültettünk a keresztszalag helyére nagyon vastag, véleményem szerint nem lesz vele probléma, Balázs ugyanúgy folytathatja a sportpályafutását, mint a sérülés előtt – mondta dr. Majzik Ernő. – A rehabilitáció megkezdéséről és a várható visszatérésről a jövő heti kontroll után fogunk képet kapni.”

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 09:02

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Ez sima volt! A Honvéd három góllal győzött a Videoton otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 21:53

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik