NB II: Csákvárról érkezett a Szeged első nyári igazolása

B. D. K.B. D. K.
2023.06.07. 12:27
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA szerződtette a Csákvártól Magyar Zsoltot – olvasható a klub közleményében.

Magyar Zsolt 2001. július 11-én született Zircen. Veszprémben kezdett futballozni, majd később a Ferencváros és a Puskás Akadémia utánpótlásában pallérozódott. A felcsúti klub játékosaként 17 évesen debütált a felnőttek között az NB III Nyugati csoportjában. A harmadosztályban 33 találkozón lépett pályára, ezeken hétszer volt eredményes. 2017-ben bemutatkozott az U17-es válogatottban. 2020 júliusában Csákvárra szerződött, ahol három év alatt 60 NB II-es bajnoki mérkőzésen hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott – hívta fel a figyelmet a klub.

„Örülök, hogy itt lehetek Szegeden, első osztályú körülmények fogadtak a Szent Gellért Fórumban. Idővel szeretnék NB I-es labdarúgóvá válni a klub játékosaként. A középpálya tengelyében bármelyik poszton bevethető vagyok. Ott játszok legszívesebben, ahol a vezetőedző számít rám” – idézte a klubhonlap a 21 éves Magyar Zsoltot.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52