NB II: edzőváltás Békéscsabán is, Brlázs helyett Pásztor irányít

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 12:44
Újabb edzőváltás történt ma a labdarúgó NB II-ben, Supka Attila Mosonmagyaróvárról történő távozása után a kieső helyre visszacsúszó Békéscsabánál Brlázs István Gábor helyett Pásztor József szakmai tanácsadó veszi át a csapat irányítását – számolt be róla a klub honlapja.  



Pásztor József irányítja a tavaszi szezon hátralévő részében a Békéscsabát (Fotó: Árvai Károly)
Pásztor József irányítja a tavaszi szezon hátralévő részében a Békéscsabát (Fotó: Árvai Károly)


Az elmúlt időszak sikertelenségei, valamint a tegnapi Csákvár elleni vereség (1–2) után a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa úgy határozott, hogy Pásztor József szakmai tanácsadót kéri fel a megbízott vezetőedzői poszt betöltésére, amit ő el is fogadott.

A klub úgy érezte, hogy mindenképpen szükség van egy új impulzusra annak érdekében, hogy az együttes ki tudja harcolni a bennmaradást, vagy minimálisan az osztályozós pozíciót az NB II-ben. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy a Békéscsaba 1912 Előre a jelenlegi szakmai tanácsadót, Pásztor Józsefet helyezi át vezetőedzői pozícióba.

A stáb többi tagja, így Brlázs István Gábor eddigi vezetőedző is marad a tavaszi szezon végéig és együtt mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az idény hátralévő időszakában a Békéscsaba minél jobban szerepeljen.

A lila-fehérek 31 forduló elteltével 29 ponttal a 19., kieső helyen állnak a másodosztályban és vasárnap a szintén a kiesés ellen harcoló Nyíregyháza vendégei lesznek.

Egészen elképesztő, de ez már a 20. edzőváltás volt az NB II most futó kiírásában! Március 22-én tartottunk 17-nél, azóta Visinka Ede távozott a Szparitól, ma pedig Mosonmagyaróváron és Békéscsabán történt meg a váltás.

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK30221762–28+3467
2. MTK Budapest30206480–39+4166
3. FC Ajka31167846–32+1455
4. Gyirmót FC Győr31157955–39+1652
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia31149838–31+751
6. Pécsi MFC311213632–27+549
7. Soroksár SC311111946–45+144
8. Szombathelyi Haladás301181143–46–341
9. ETO FC Győr301091131–32–139
10. BFC Siófok311091233–45–1239
11. Budafoki MTE301081234–40–638
12. Kazincbarcika311081338–51–1338
13. Tiszakécske311071431–41–1037
14. FC Csákvár318131034–36–237
15. Mosonmagyaróvár31981428–37–935
16. Nyíregyháza Spartacus31881540–47–732
17. Szentlőrinc SE307101336–47–1131
18. Kozármisleny31781634–52–1829
19. Békéscsaba 1912 Előre316111438–47–929
20. Dorogi FC31691627–44–1727

 

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Nem tudott nyerni a Csákvár, lecsúszott a dobogóról a téli szünetre

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:51

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Bravúr a javából: története során először győzte le hazai pályán az Ajka a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 16:51

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Kétszer villant a piros lap Karcagon, már nem hibátlan hazai pályán az újonc

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:50
Ezek is érdekelhetik