NB II: tapasztalt belső védőt igazolt a Kozármisleny

R. Z.R. Z.
2022.07.14. 15:56
null
Gál Szabolcs (balra) lehet a védelem oszlopa a Kozármislenynél (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Gál Szabolcs személyében tapasztalt belső védővel bővült a Kozármisleny kerete – adta hírül a baranyai klub honlapja.

 

Gál Szabolcs Fehérváron nevelkedett, majd változatos pályafutást tudhatott maga mögött, hiszen közel 20 csapatban megfordult az elmúlt 20 évben. Viselte a Videoton, a Ferencváros, a Diósgyőr és a Nyíregyháza mezét is. Alacsonyabb osztályban is játszott a SZEOL, az Ózd, az Érd és többek között az SBTC csapatában is. 2020 nyarán igazolt Kecskemétre, ahol az NB III-ban és az NB II-ben is ezüstérmet szerzett. A legutóbbi bajnokságban 13 másodosztályú és 3 kupamérkőzésen kapott szerepet az élvonalba feljutó lila-fehéreknél.

„Remek felépítésű belső védőről van szó, aki sok nagy csatát megélt már a másod- és a harmadosztályban egyaránt, így a rutinjával komoly erősítést jelent számunkra. Ráadásul a mentalitása, elkötelezettsége és emberi kvalitásai is illeszkednek az egyesület értékeihez, ezért biztos vagyok benne, hogy Szabolcs sokat tud majd segíteni a csapatunknak a másodosztályban” – mondta el Magyar Márk, a HR-Rent Kozármisleny klubigazgatója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők:Bartha László(Kecskemét),Clinton Osei(MTK – kölcsönbe), Gál Szabolcs (Kecskemét),Guth Ádám(MTK II),Kulcsár Kornél(Budafok),Vogyicska Balázs(FTC II)
Távozók:Kozics Barna(III. Kerület),Wittrédi Dávid(III. Kerületi TVE),Horvát Gábor(?),Keresztes Barna(?),Kiszely Dominik(?),Kónya Kornél(?),Loch Péter(?),Pacéka Norbert(?),Takács Martin(?),Tóth Péter(?)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48