NB II: két komoly NB I-es múltú játékos is Kozármislenyben folytatja

D. S. B.D. S. B.
2022.06.30. 11:44
null
Bartha László több mint tíz év után tér vissza Kozármislenybe (Fotó: Domonkos Sándor Bálint)
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB II-be veretlenül feljutó HR-Rent Kozármislenynél folytatja pályafutását Bartha László és Kulcsár Kornél is.

A 35 éves Bartha László karrierje elején már játszott Kozármislenyben, hiszen a Ferencvárosban nevelkedő támadó a baranyaiak érintésével került a Paksi FC-hez, ahol több mint tíz évet töltött. Az elmúlt két idényben előbb a Pécset, majd a Kecskemétet erősítette, ahol utóbbiakkal feljutott az NB I-be, de nem maradt a Hírös városiaknál.

Barthához hasonlóan a legutóbbi idényt Budafokon és az ETO FC Győrnél töltő Kulcsár Kornél is Kozármislenyben folytathatja pályafutását. A 30 éves támadó korábban a Kaposvárral, a Szombathellyel és a Budafokkal is szerepelt az NB I-ben.

Bartha és Kulcsár is pályára lépett a Kozármisleny első nyári felkészülési mérkőzésén (4–0) a harmadosztályú Érd ellen, amely után Tóth László, a baranyaiak nemrég kinevezett vezetőedzője lapunknak úgy fogalmazott, a két labdarúgó már több, mint próbajátékos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők:
Távozók: Kozics Barna (III. Kerület), Wittrédi Dávid (III. Kerületi TVE), Horvát Gábor (?), Kiszely Dominik (?), Loch Péter (?), Pacéka Norbert (?), Takács Martin (?)
Kiszemeltek: Bartha László (Kecskemét), Kulcsár Kornél (Budafoki MTE)

 

 

Legfrissebb hírek

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

Tiszakécskén is nyert, zsinórban négy győzelemmel zárta az idényt a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
10 órája

A Vasas az Ajka legyőzése után bajnoki címet ünnepelhetett az NB II-ben

Labdarúgó NB II
11 órája

Nem volt esélye a bajnoki címre a Honvédnak, a BVSC fölényesen verte a kispestieket

Labdarúgó NB II
11 órája

Győzelemmel búcsúzott a szezontól a Kozármisleny, legyőzte az újoncot

Labdarúgó NB II
11 órája

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
11 órája

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
11 órája

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
12 órája
Ezek is érdekelhetik