NB II: Gabala Krisztián távozik a Szentlőrinc SE-től

R. P.R. P.
2022.06.01. 22:06
null
Gabala nem folytatja vezetőedzőként (Fotó: Szentlőrinc SE/Kurdi József)
A következő bajnoki kiírásban már nem Gabala Krisztián irányítja a Szentlőrinc SE-t – jelentette be a labdarúgó NB II-ben szereplő klub honlapja.

 

Gabala az utolsó három fordulóban dolgozott vezetőedzőként, miután megváltak Marián Slukától. A feladata a bennmaradás kiharcolás volt, ezt sikerrel teljesítette, de mégsem maradt a csapatnál.

„Három mérkőzésre szerződtem, tudtam, hogy mit szeretnék elérni – idézi Gabala Krisztiánt a szentlőrinciek honlapja. – Minden támogatást megkaptam a játékosok, vezetők és a csapatért dolgozók részéről, így nagyon boldog vagyok, hogy együttes erővel elértük a kitűzött célt! Utunk most elválik, nagyon sok sikert kívánok a szentlőrinci futballnak!”

„Gabala Krisztiánnak köszönjük, hogy a három bajnokin nyújtott segítségével sikerült elérnünk a célunkat, és benn maradtunk az NB II-ben fogalmazott Fekete Tivadar sportszakmai igazgató. – Mostantól új vezetőedzőt keresünk, s ahogy eddig, most is megvan a határozott elképzelésünk azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú, habitusú szakvezetőt szeretnénk csapatunknál látni. A következő napok tárgyalásai során dől el, hogy ki irányítja majd a következő szezonban a szentlőrinci futballcsapatot.”

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
9 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 11:33

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24
Ezek is érdekelhetik