Bennmaradást ért a Siófok idei első győzelme hazai pályán

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 16:50
null
A kék mezes siófokiak száznegyven nap után, idén először nyertek hazai pályán bajnokit (Fotó: Németh András)
Száznegyven nap után, 2021-ben először győzött hazai pályán a BFC Siófok, amely a labdarúgó NB II 36. fordulójában Szakály Attila góljával 1–0-ra megverte a Békéscsaba 1912 Előrét.


LABDARÚGÓ NB II

36. FORDULÓ
BFC Siófok–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (1–0)
Siófok, Városi Stadion, 100 néző. Vezette: Kovács Imre (Kovács Gábor, Rózsa Dávid)
SIÓFOK:
Hutvágner – Horváth M., Jagodics B., Izing, Deutsch B. – Tajthy T. (Kecskés T., a szünetben), Szakály A. – Balogh B. (Nikházi, 70.), Gaál B. (Elek B., 62.), Kiss B. (Medgyesi, 90.) – Horváth P. (Cipf, 70.). Szakmai igazgató: Mihalecz István
BÉKÉSCSABA:
Krnács – Farkas M., Fazekas L., Bora – Horváth P., Szabó P., Nagy S. (Hodonicki, 22., Pantovics, 54.), Kovács Á. (Gránicz, 54.), Styecz – Lukács R., Paudits (Ilyés, 76.). Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző:
Szakály A. (13.)
MESTERMÉRLEG
Mihalecz István: – Játékosaim mentalitásban felülmúlták a vendégeket. Az, hogy a csapat ebből a krízishelyzetből felállt, és benn maradt a másodosztályban, csak annak köszönhető, hogy mindenki egy irányba húzta a szekeret.
Preisinger Sándor: – A nap pozitívuma, hogy a csapat jól játszott, és benn maradt a másodosztályban. Szerintem nem adtak meg egy szabályos gólunkat, és szintén nem ítéltek meg egy tizenegyest a javunkra, emiatt vesztettünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Tenisznyelven szólva vasárnap a meccslabdáért lépünk pályára – fogalmazott lapunknak Mihalecz István, miután a siófokiak a hétközi fordulóban egygólos győzelmet arattak a Kazincbarcika SC vendégeként. A Balaton-partiak az utóbbi öt mérkőzésükön szerzett nyolc pontjuknak köszönhetően fellélegezhettek, de nem nyugodhatnak meg, hiszen a fordulót megelőzően matematikailag még nem vált biztossá a bennmaradásuk, ami a legutóbbi öt fordulóban mindössze két pontot gyűjtő békéscsabai együttesre nézve is elmondható volt.

A tények tükrében mindkét csapatnak fontos volt az egymás elleni bajnoki, amely remek lehetőséget kínált arra, hogy a felek kozmetikázzanak a hazai és az idegenbeli mutatójukon. Ezzel kapcsolatban ráadásul párhuzamot vonhattunk, hiszen a BFC Siófok legutóbb akkor nyert pályaválasztóként, amikor a Békéscsaba 1912 Előre vendégként. Az említett győzelmek óta 140 nap telt el, s miután a mutatók is megegyeztek (egy döntetlen, öt vereség), adta magát a kérdés, hogy melyik széria szakad meg?

A közhellyel élve kezdhetnénk azzal, hogy a tét rányomta bélyegét a játékra. Ezt hűen tükrözi, hogy az első félidő egyetlen említésre méltó eseménye gólt eredményezett, amikor a 13. percben Balogh Bence Benitó passzát követően Szakály Attila 16 méterről kilőtte a kapu bal oldalát (1–0). A folytatásban a hazaiak birtokolták többet a labdát, de igazán veszélyes helyzetet sem az egyik, sem a másik oldalon nem jegyezhettünk fel, a szünetig lényegében csendesen csordogált a mérkőzés.

Inkább a küzdelem, mint a szép megoldások domináltak (Fotó: Németh András)
Inkább a küzdelem, mint a szép megoldások domináltak (Fotó: Németh András)

A második félidőben megváltozott a játék képe, a vendégeknél volt többet labda, de inkább a cseréket és a sárga lapokat rögzíthettük, mintsem a komoly helyzeteket. Ami késik, nem múlik alapon a hajrában felpörögtek az események: a 82. percben Nikola Pantovics középre tekert labdáját Farkas Márk három méterről a léc alá fejelte, de Kovács Imre les miatt nem adta meg a lila-fehérek gólját. A szűk létszámú siófoki közönség ereiben hét perccel később ismét meghűlt a vér, amikor Szabó Péter közeli lövése után Kiss Balázs – leszorított – kezéről pattant le a labda az ötösön, de Kovács Imre továbbott intett.

Tenisznyelven szólva a balatoniak kiharcolták a meccslabdát, melyet értékesítettek is, hiszen a hazai pályán száznegyven nap után aratott győzelmüknek köszönhetően felléptek a tabella 13. helyére. Bár a sok problémával küzdő vendégek immár hat bajnoki óta nyeretlenek, mégis örülhetnek, hiszen a forduló eredményeinek köszönhetően – a siófokiakhoz hasonlóan – matematikailag is meghosszabbították másodosztályú tagságukat.

36. FORDULÓ
Május 2.

Debreceni VSC–Aqvital FC Csákvár 4–2
FC Ajka–Soroksár 1–1
Kaposvári Rákóczi FC–Pécsi MFC 1–3
Budaörs–Szentlőrinc 1–0
BFC Siófok–Békéscsaba 1912 Előre 1–0
Szolnoki MÁV FC–Kazincbarcika SC 1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza Spartacus 3–1
Vasas FC–Dorogi FC 3–0
Szombathelyi Haladás–Debreceni EAC 2–2
Gyirmót FC Győr–ETO FC Győr 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC3622 9 562–33+2975
2. Debreceni VSC3622 8 682–37+4574
3. Gyirmót FC Győr3622 6 854–30+2472
4. Pécsi MFC361712 749–29+2063
5. FC Ajka3618 51364–46+1859
6. Budaörs3618 41458–54 +458
7. Szolnoki MÁV FC3614121039–36 +354
8. Nyíregyháza Spartacus3614 91337–31 +651
9. Soroksár SC3614 91346–44 +251
10. Szombathelyi Haladás3613121144–35 +951
11. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3614 81443–54–1150
12. ETO FC Győr3612101453–44 +946
13. BFC Siófok3612 51946–56–1041
14. Szentlőrinc3611 81730–48–1841
15. Békéscsaba 1912 Előre3610111540–54–1441
16. Dorogi FC3610111533–49–1641
17. FC Csákvár36 9111652–62–1038
18. Kazincbarcika SC36 8 91931–57–2633
19. Kaposvári Rákóczi FC36 7121733–61–2833
20. Debreceni EAC36 6 32729–65–3621



PERCRŐL PERCRE

90+5. perc: Véget ért a mérkőzés, a BFC Siófok megőrizte szünetbeli egygólos előnyét, s matematikailag is bebiztosította a bennmaradását. Köszönjük, hogy figyeltek ránk!

90+3. perc: Styecz Bence buktatta hátulról sárga lapot érően Nikházi Márkot.

Kovács Imre öt percet hosszabbít a rendes játékidő letelte után.

90. perc: Az ötödik és egyben utolsó somogyi csere alkalmával Kiss Balázs jött le, Medgyesi Márk be.

89. perc: Styecz Bence középre érkező passza után Szabó Péter nagy helyzetben, 6 méterről lőtt, de labdája Kiss Balázs leszorított kezéről pattant le, így a vendégek hiába reklamáltak büntetőt – a sajtóhelyről úgy tűnt, Kovács Imre jó döntést hozott, a viharsarkiak azonban ezzel aligha értenek egyet.

86. perc: Cipf Dominik a bal oldalról végezte el a hazaiak ötödik szögletét, a labda mindenki mellett elszállt, így Deutsch kerülhetett nagy helyzetbe, ami meg is lepte a siófokiak védőjét, s végül a kapu fölé húzta.

82. perc: Nikola Pantovics a jobb oldalról adta középre a vendégek negyedik szögletét, melyet Elek Bence fejjel tisztázott. A kipattanót Horváth Péter gyűjtötte be, majd kipasszolta a jobb oldalra, ahonnan Nikola Pantovics középre tekerte a labdát – Farkas Márk három méterről a léc alá fejelte, de les miatt érvénytelen a lila-fehérek gólja.

76. perc: Ismét változtatott a vendégek szakmai stábja: Paudits Patrik adta át a helyét Ilyés Tamásnak.

76. perc: Gránicz Patrik műesésért, Preisinger Sándor reklamálásért kapott sárga lapot.

71. perc: Elek – Nikházi – Deutsch volt a labda útja, utóbbi nagyon egyedül maradt, majd egy igazítást követően, mintegy 20 méterről a kapu jobb oldala mellé lőtt. A látottak alapján ebben azért több volt...

70. perc: Kettős csere a balatoniaknál: Horváth Péter és Balogh Bence Benitó le – Cipf Dominik és Nikházi Márk be.

A korábban lejegyzett statisztikai adatokkal kapcsolatban meg kell jelezni, hogy a 16. fordulóban esedékes, Debreceni VSC elleni bajnoki három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a hajdúságiak kapták, miután a békéscsabaiak a koronavírus-járvány miatt nem tudtak kiállni.

62. perc: A második siófoki csere alkalmával Elek Bence váltotta Gaál Bálintot.

59. perc: Kecskés Tamás rántotta le sárga lapot érően a félpályán Nikola Pantovicsot.

57. perc: A siófoki térfél jobb oldalán Farkas Márk és Gaál Bálint harcolt egy labdáért, utóbbi rálépett ellenfele lábára, amiért megkapta évadbeli hatodik sárga lapját.

54. perc: A vendégek szakmai stábja kettős cserét hajtott végre: Hodonicki Márk sérülés miatt adta át a helyét Nikola Pantovicsnak, míg Kovács Ádám Tibort Gránicz Patrik váltotta.

Nézzük a kapott gólokat... A siófokiak neve mellett a forduló előtt 56 állt, melyek közül 21 az első, 35 a második félidőben született (00–30. perc között: 18, 31–59. perc között: 13, 60–90. perc között: 25). A lila-fehérek védelme 53 alkalommal kapitulált, melyek közül az ellenfelek 19-szer az első félidőben, 34 alkalommal pedig a második játékrészben találtak be (00–30. perc között: 13, 31–59. perc között: 15, 60–90. perc között: 22).

51. perc: Bora György szezonbeli kilencedik sárga lapját kapta – a legújabbért Gaál Bálintot buktatta.

A Balaton-partiak az eddig lejátszott 35 forduló alatt 45 gólt szereztek, melyek közül 17 az első félidőben, 28 pedig a második felvonásban született (00–30. perc között: 11, 31–59. perc között: 12, 60–90. perc között: 22). Ezzel szemben a vendégek 40 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, az első játékrészben 12, míg a másodikban 28 gólt jegyezve (00–30. perc között: 5, 31–59. perc között: 12, 60–90. perc között: 23).

Tajthy Tamás (labdával) egy félidőnyi lehetőséget kapott, majd a szünetben lecserélték (Fotó: Németh András)
Tajthy Tamás (labdával) egy félidőnyi lehetőséget kapott, majd a szünetben lecserélték (Fotó: Németh András)

47. perc: Lassan felfejlődő békéscsabai támadás végén Paudits tette vissza a labdát Szabó Péter elé, aki a tizenhatosról lőtt is – Hutvágner magabiztosan védett a jobb alsó sarok előtt.

46. perc: A szünetben cseréltek a siófokiak: a 36. percben sárga lapot kapó Tajthy Tamás helyett Kecskés Tamás jött ki a folytatásra.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész.

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő, a BFC Siófok Szakály Attila góljával 1-0-ra vezet. Hamarosan jövünk a második felvonással!

Ha már szóba kerültek a lapok... Ezen a délutánon a mezőnyben a második és az ötödik legtöbb büntetőlappal rendelkező csapat találkozik egymással: a BFC Siófok játékosai eddig 96 lapot kaptak (90 sárga + 6 piros), míg a Békéscsaba 1912 Előre futballistái 89 kártyával gazdagodtak (85 sárga + 4 piros). Érdekesség, hogy pályaválaszóként a somogyiak kapták a legtöbb sárgát (47).

Öt sárga lap miatt ezúttal csak a siófokiak oldalán van hiányzó a korábban Békéscsabán is futballozó Polényi Gábor személyében. A hazaiaknál Horváth Milán (9 sárga), Balogh Bence Benitó és Varjas Zoltán (4–4 sárga) van egyetlen lapnyira az eltiltástól, míg a vendégeknél Kitl Miklós (9 sárga), Hodoniczki Márk és Nagy Sándor (4–4 sárga) van, illetve utóbbi csak volt veszélyben.

36. perc: Tajthy Tamás húzta vissza sárga lapot érően Paudits Patrikot – a siófokiak középpályása szezonbeli kilencedik sárgáját kapta. A megítélt, mintegy 25 méteres szabadrúgást Szabó Péter végezte el, kísérlete csemege volt Hutvágner számára.

A BFC Siófok a mögöttünk hagyott 35 forduló alatt nyolc mérkőzésen nem szerzett gólt, míg a Békéscsaba 1912 Előre tizennégy alkalommal – ebből kilencszer idegenben – maradt lőtt gól nélkül. A házigazdák eddig öt találkozót hoztak le kapott gól nélkül – ebből kettőt hazai környezetben –, míg a vendégek kilenc alkalommal – ebből hatszor idegenben – tudták nullán tartani az ellenfelet.

22. perc: Kényszerű okok miatt cserélt a Békéscsaba 1912 Előre: Nagy Sándor helyére Hodonicki Márk érkezett.

A másodosztályú pontvadászatot figyelembe véve a két klub egymással szemben ezen a délutánon 15. alkalommal szállt harcba a győzelemért, korábban három siófoki győzelem és egy döntetlen mellett tíz csabai siker született. A lia-fehérek legutóbb 2018. április 1-jén távoztak három ponttal a Balaton fővárosából, ahol akkor 2-1-s győzelmet arattak.

A siófokiak a találkozó elején Szakály Attila idénybeli első góljának örülhettek (Fotó: Németh András)
A siófokiak a találkozó elején Szakály Attila idénybeli első góljának örülhettek (Fotó: Németh András)

13. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! Farkas Márk labdaeladása után Kiss Balázs lódult meg, majd a középen lendületesen előretörő Balogh Bence Benitó elé játszott. A siófokiak házi gólkirálya a tizenhatosig vezette a labdát, majd szép mozdulattal, talppal visszahúzta maga mögé, az üresen érkező Szakály Attila pedig 16 méterről kilőtte a kapu bal oldalát. 1–0!

A két együttest három pont és két hely választotta el egymástól. A BFC Siófok a megszerzett 38 pontjából húszat szerzett pályaválasztóként, míg a Békéscsaba 1912 Előre 41 pontjából huszonkettőt zsebelt be vendégként. Ha csak az első félidőket vesszük figyelembe, akkor a tópartiak neve mellett 43 pont szerepel, míg a vendégek az első 45 percek alapján 37 egységet tudnak felmutatni.

A mérkőzés játékvezetője Kovács Imre, munkáját Kovács Gábor és Rózsa Dávid segíti. A 31 esztendős budapesti játékvezető pályafutása 9. másodosztályú bajnokiján működik közre vezetőbíróként, 33 sárga mellett egy piros lap a mérlege. Kovács a viharsarkiaknak egyszer vezetett mérkőzést, melyet tavaly decemberben hazai pályán 4–1-re megnyertek a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen. A Balaton-partiak találkozóin ugyanakkor eddig nem fújta a sípot.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a siófokiak indították útjára a labdát!

Érkeznek a csapatok! A somogyiak tiszta kékben szerepelnek, Hutvágner Gergely zöld dresszben véd. A vendégek tiszta fehérben játszanak, Krnács Richárd pedig citromsárga felsőben és fekete nadrágban áll a gólvonal elé.

A hazaiak összeállítása ezúttal is Hutvágner Gergely nevével kezdődött (Fotó: Németh András)
A hazaiak összeállítása ezúttal is Hutvágner Gergely nevével kezdődött (Fotó: Németh András)

A mögöttünk hagyott napokban a Balaton-parton is igazi tavaszi arcát mutatta az időjárás, a mérkőzésnap délelőttjén viszont megérkeztek a felhők és a záporok, a délnyugati szelet viharos széllökések kísérik – utóbbi alaposan megnehezítheti a csapatok dolgát. A pálya talajára azonban nem lehet panaszunk, ellenben az alig 13 Celsius-fokra annál inkább...

Az őszi szezonban a fehér mezes siófokiak egy utolsó perces góllal nyertek Békéscsabán (Fotó: Imre György)
Az őszi szezonban a fehér mezes siófokiak egy utolsó perces góllal nyertek Békéscsabán (Fotó: Imre György)

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig harmincnyolc pontot gyűjtő, a tabella 16. helyén álló BFC Siófok a negyvenegy egységgel a 14. pozícióban állomásozó Békéscsaba 1912 Előre együttesével találkozik. Meglátjuk, mire megy a kilenc bajnokin át tartó nyeretlensége után az előző három fordulóban hét pontot gyűjtött Siófok a legutóbb a Loki ellen ikszelő, ám az előző öt meccsén nyerni képtelen lila-fehérek ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik