NB II: Boér Gábor a Budafok új vezetőedzője – hivatalos

CS. A., K. ZS.CS. A., K. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 11:18
null
Boér Gábor (Fotó: Árvai Károly)
Helytállónak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: a labdarúgó NB I-től búcsúzó Budafoki MTE kedd délelőtt a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Boér Gábor a csapat új vezetőedzője.

Megszületett a döntés, létrejött a megállapodás: Boér Gábor lesz a Budafoki MTE első csapatának vezetőedzője a 2021–2022-es idényben – tudtuk meg kedden a klub hivatalos honlapjáról.

„Több jelölttel is egyeztettünk az elmúlt hetekben és végül azért esett Gáborra a választás, mert véleményünk szerint Magyarországon ő az egyik legtehetségesebb, legnagyobb potenciállal rendelkező vezetőedző, akinek ráadásul már több évnyi tapasztalata is van. Meggyőződésünk, hogy a megkezdett utunkat vele együtt tudjunk a leghatékonyabban folytatni, és a filozófiánkat, stílusunkat, indentitásunkat nem feladva a bajnokság élmezőnyéhez tartozni. A mostani megállapodásban lévő lehetőség mindkét fél számára előnyös. Nekünk egy lendületes, motivált, együttműködő szakemberre van szükségünk, Gábornak pedig egy olyan nyugodt, tudatos, kiszámítható környezetre, ami klubunkat jellemzi és ahol ezáltal ki tud bontakozni” – idézi a klubhonlap Oláh Lóránt sportigazgatót.

A 38 éves szakember mellett segítője, Makra Zsolt pályaedző is a budafoki szakmai stáb tagja lesz.

Boér Gábor március közepén távozott a ZTE FC-től. Az edző tavaly nyáron vette át a zalaegerszegi együttest, és a 10., bennmaradást érő helyen adta át utódjának, Waltner Róbertnek. Az egerszegiek végül a kilencedik helyen végeztek.

Boér Gábor – akit a Kecskeméti TE is csábított – nagy fába vágja a fejszéjét, hiszen a hírek szerint nagy változás várható az NB I-től búcsúzó együttesnél. Úgy tudjuk, Kulcsár Kornél biztosan búcsút int a klubnak, a 29 esztendős középpályás két és fél év után távozik, miután a felek nem hosszabbították meg a nyáron lejáró megállapodást.

Az edző számára mégis remek esély a budafoki lehetőség, hiszen ha sikerül ütőképes csapatot kialakítania, újra az élvonalban mutathatná meg tudását. Boér a bajnokság végén Csizmadia Csaba örökébe lépő Pacsi Bálint helyét veszi át a kispadon.

Legfrissebb hírek

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Az NB II-es Budafoknál folytatja a korábbi U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 09:18

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 12:55

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06
Ezek is érdekelhetik