NB II: „Nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak a klubok”

F. B.F. B.
2020.05.04. 17:22
Kedden elkezdi a felkészülést a bajnokság folytatására az FC Ajka NB II-es labdarúgócsapata. Először a futballistákat és a szakmai stábot tesztelik le, majd az együttes speciális szabályok szerint és körülmények között végzi a közös munkát – számolt be róla a veol.hu.

Az FC Ajka kedden tart először edzést, de egyelőre csak a felnőttcsapat fog tréningezni, az utánpótlásban még nem lesznek gyakorlások.

„Azzal kezdünk, hogy a játékosokat, valamint a szakmai stábot leteszteljük koronavírusra, a tervek szerint heti két alkalommal végezzük majd el ezeket a teszteket – fogalmazott Geri Gyula, a klub elnöke. – A munka szigorú előírások mellett zajlik, például nincs közös öltözőhasználat, a játékosok edzésszerelésben jönnek a stadionba, és úgy is távoznak. Várjuk az MLSZ pontosítását, a részleteket arról, hogy miként képzelik el a bajnokság újraindítását. Addig is mi, jobb híján, a május 23-ai időpontot lőttük be magunknak, úgy készülünk, hogy akkor folytatódhat a küzdelem.”

Geri Gyula kitért a jelenlegi helyzet nehézségeire és bonyolultságára is.

„Nem könnyű olyan felkészülési programot összerakni, amely nélkülözi a kezdés pontos dátumát. De nem tudunk mit tenni, ez a helyzet senkinek sem könnyű, igyekszünk a legjobb tudásunk szerint dolgozni. A munka megszervezése bonyolult és rengeteg további kérdés vetődik fel a folytatással és az azt érintő szabályozásokkal kapcsolatban. Az anyagi vonzat sem mellékes, az előzetes számítás szerint nekünk csak a tesztelés 10 millió forintot meghaladó összegbe kerül majd. Összességében egyébként elmondható, hogy továbbra is nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak az NB II-es klubok.”

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00