MTK: szerződést hosszabbított az U-válogatott játékos

2020.05.22. 16:27
null
Katona Máté (balra) marad az MTK-nál (Fotó: Török Attila)
Szerződést hosszabbított Katona Mátéval az MTK Budapest labdarúgócsapata, a saját nevelésű, U21-es válogatott játékos jövő nyárig érvényes megállapodását további két évvel toldották meg – számolt be róla a klub honlapja.

 

A több poszton bevethető Katona Máté az idei szezonban összesen 32 tétmérkőzésen lépett pályára, gólt szerzett a Budafok és Vasas elleni bajnoki rangadókon, de a kupában is eredményes volt, emellett a két sorozatban öt gólpasszt is kiosztott.

Polyák Balázs sportigazgató az mtkbudapest.hu-n elmondta, a 22 éves játékosnak sok olyan tulajdonsága van, amivel értéke a keretnek.

„Mátéval kapcsolatban tavaly nyáron rendszeresen nemzetközi kupában szereplő csapat ajánlatát utasította vissza a klub – ecsetelte Polyák. – Sokoldalú játékos, aki több poszton is komoly értéke a csapatnak, úgy, hogy legerősebb pozíciójában, belső középpályásként ráadásul keveset is tudott szerepelni. A teljes keretnek ő volt a legtöbbet foglalkoztatott játékosa az idei bajnokságban. Örülök, hogy korábbi akadémistánk, aki korosztályának csapatkapitánya volt, továbbra is kék-fehérben futballozik.”

Az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező játékos elmondta, örül a szerződéshosszabbításnak, és hogy ennyi játéklehetőséget kapott, de ő saját magától még többet vár a folytatásban.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00