NB II: hétfőtől újra közös edzésekkel készül az MTK is

K. T. I.K. T. I.
2020.04.26. 15:00
null
Kantáék hétfőtől ismét edzésben (Fotó: Balogh László)
Szigorú előírások mellett, de újrakezdi a közös tréningeket a labdarúgó másodosztály élén álló MTK Budapest is – számolt be a fővárosi klub hivatalos honlapja. A csapat és a szakmai stáb tagjait a héten tesztelték koronavírusra és minden eredmény negatív lett.

 

A futballisták a tervek szerint a jövő héten három alkalommal edzenek majd közösen a Lantos Mihály Sportközpontban. Egy pályán egyszerre legfeljebb 10 fő tartózkodhat majd, ebben az edzést vezénylő stábtagok létszáma is benne van. A labdarúgók így kiscsoportokban, legfeljebb 6 játékos egyidejű részvételével edzenek Michael Boris vezetőedző instrukciói alapján, kerülve a fizikai kontaktust – írja az mtkbudapest.hu.

Továbbá a játékosoknak és a stábtagoknak külön-külön kell érkezniük a sportközpontba, lehetőség szerint gépjárművel, és maszkot viselve. A klub közleménye hozzáteszi, a csapattagok maguk felelnek a felszerelésük tisztaságáért. Emellett mindenkire szigorú házi karantén vonatkozik: „lehetőség szerint az edzéseken kívül minden egyéb közösségi tevékenységtől, programtól szigorúan tartózkodniuk kell.”

„Fontos előírás, hogy a labdarúgóknak az edzésre indulás előtt kötelező odahaza is a testhőmérséklet mérése, ezt megtesszük egyenként az edzőközpontba érkezéskor is, természetesen úgy, hogy a játékosok ne érintkezzenek egymással. Amennyiben a testhőmérséklet már az otthoni mérés esetén magasabb, akkor a játékosoknak természetesen azonnal kötelező kapcsolatba lépni klubunk orvosaival, igaz ez azokra az esetekre is, amikor bármi szokatlant éreznek az egészségi állapotukkal kapcsolatosan” – idézi a klubhonlap Dreissiger Imre csapatorvost.

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26