Vasas: Kár, hogy más korban születtem, más stadionokban játszhattam – Szanyó

2019.06.26. 08:37
Az NB II-es Vasas FC két csapata egymás ellen mérkőzött meg az új Fáy utcai aréna első, kétszer 30 perces találkozóján. A tesztmérkőzésen ott járt az NSO Tv stábja is, és beszélgetett Domonyai László klubigazgatóval nemcsak az új Illovszky Rudolf Stadionról, hanem az előttünk álló idényről, a klub anyagi lehetőségeiről is. Emellett megnéztük az aréna első sajtótájékoztatóját is, melyet természetesen Szanyó Károly vezetőedző tartott.

Domonyai László klubigazgató elárulta: fantasztikusan érzi magát az új létesítményben.

„A Vasas hatvan év elteltével kap új stadiont, egy új Illovszky Rudolf Stadiont. Ráadásul talán az ország egyik legszebb stadionja épült itt meg, a Vasas-szurkolóknak biztosan a legszebb. Tele olyan emlékkel, hagyományőrzéssel, kultúrával, Vasas-történelemmel, ami csodálatossá teszi ezt a stadiont.”

A sportvezető az NSO Tv videójában elmeséli, hogy miről is szól egy tesztmérkőzés; szóba kerül, hogy már a második stadionavatásnak lehet a részese (az Új Hidegkuti Nándor Stadion átadásánál még az MTK klubigazgatójaként tevékenykedett); s természetesen az előttünk álló idényről, a célokról és az anyagi lehetőségekről is ejt néhány szót.

A tesztmérkőzés után Szanyó Károly vezetőedző sajtótájékoztatót is tartott. Videónkból kiderül, hogyan tetszik neki az új létesítmény, illetve mit vár el a stadionban a játékosaitól.

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38