NB III: mi lesz a PMFC-vel? Még nincs igazolt felnőttjátékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.18. 07:25
A labdarúgó NB III Közép-csoportjába beosztott PMFC-nél továbbra is hatalmas baj van, nincs felnőttcsapat, sőt pontosan fogalmazva egy árva igazolt felnőttjátékosuk sincs a piros-feketéknek – írja a bama.hu.

A regionális portál azt írja: „…(L)assan a felkészülés közepén kellene járni, ehhez képest mást sem hallani a csapatot működtető PSN Zrt.-től, miszerint majd pénteken, majd jövő hétfőn, majd jövő héten… A napok repülnek, játékost pedig úgy nem lehet szerződtetni, ha nincs, aki keressen, és nincs, aki érdemben tárgyaljon velük.”„…(L)assan a felkészülés közepén kellene járni, ehhez képest mást sem hallani a csapatot működtető PSN Zrt.-től, miszerint majd pénteken, majd jövő hétfőn, majd jövő héten… A napok repülnek, játékost pedig úgy nem lehet szerződtetni, ha nincs, aki keressen, és nincs, aki érdemben tárgyaljon velük.”

A bama.hu beszámolója szerint ugyanakkor az utánpótlásban folyik a munka, az akadémia vezetője, Kulcsár Árpád és az edzői kar teszi a dolgát, sőt a lap ottjártakor Márton Gábor, a felnőttek vezetőedzője is bent volt a klubházban – „aki ugyebár jelenleg olyan vezetőedző, akinek nincs csapata”.

A PMFC-nél várható változásokról három hete ezt írtuk.

Az NB III-as bajnokság három hét múlva kezdődik, Baranyát a pécsiek mellett a Szentlőrinc és a Kozármisleny képviseli.

Legfrissebb hírek

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Megyeri Károly sohasem feledi a gólt megelőző beadását

Európa-liga
2026.10.04. 11:18

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 18:42