Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk


„A barátaim csábítottak le kajakozni tizenhárom éves koromban, gyorsan megszerettem a sportágat – emlékezett vissza Demeter Irén, a Győri Vízisport Egyesület edzője. – Igazán kiemelkedő eredményeim nem voltak, de a korosztályos válogatottnak végig a tagja voltam. A pályafutásommal kapcsolatban egyáltalán nincsen bennem hiányérzet, jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra”.
Edzői példaképe Kovács Gyula, akitől remek alapokat kapott arról, hogyan kell művelni a szakmát.
„Nagy hatással volt rám, de túlzás lenne azt állítani, hogy a mai napig a tőle tanultakból élek, ugyanis rengeteget fejlődött a sporttudomány. Igaz, Kovács Gyula doktorált sportból, tehát nagyon nagy tudása van, de nem szabad elfelejteni, hogy eltelt negyven év azóta, hogy ő velem foglalkozott.
Én is igyekszem folyamatosan frissen tartani magamat szakmailag.
Óriási lehetőség, hogy részt vehetek a Magyar Edzők Társasága előadásain, amelyeken naprakész tudományos hátteret kaphatok. Olvasok mellé szakirodalmat és a kollégáimmal is sokat beszélgetünk, átadjuk egymásnak a tudást.”

Elmondása szerint soha nem tervezte, hogy edző lesz, földrajz-testnevelés szakos tanárként végzett, négy éven keresztül oktatott az algyői általános iskolában, tehát a pedagógusvéna megvolt.
„A férjem, Kopasz Péter, szintén remek kajakos volt, gondolt egy merészet, és azt mondta, szeretne Algyőn szakosztályt indítani, hogy megszerettessük az itteni gyerekekkel ezt a sportágat. A Tisza adott, mi is néhány száz méterre lakunk a folyótól, úgyhogy lelkesen belevágtunk. A nulláról építette föl, toborzott, fáradhatatlan volt, én pedig segítettem, amiben csak tudtam. Azt éreztem, hogy megérkeztem. Biztosan mindenki életében van egy pillanat, amikor belefog valamilyen új dologba, és rájön, hogy jó helyen van.
Na, én ekkor a jó helyre kerültem.
A páros 2000-től kezdve foglalkozott utánpótlás-neveléssel Algyőn. Demeter Irénéknek sok nehézséggel kellett megküzdeniük, de olyan jó közösség alakult ki a Tisza-parti kajakegyesületben, amiért érdemes volt, akár erőn felül is áldozatokat vállalni. Illetve ott voltak a gyerekek…
„Máté fiam már kajakozott, amikor elindult a szakosztály, így őt beemeltük a csoportba, Bálint hét évvel fiatalabb nála, és tulajdonképpen a telepen nőtt fel, rengeteget játszott a szabadban, velünk táborozott. Nem felejtem el, amikor először beült a hajóba, és láttuk, mennyire ügyes, mennyire tehetséges. Sosem erőltettük, hogy kajakozzanak a gyerekek: megtanítottam őket úszni, kipróbálták a labdajátékokat, de a mi sportágunk mellett kötöttek ki.”
Kopasz Bálint olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyzőnek a kezdetek óta az édesanyja az edzője. Demeter Irén azt mondta, nem váltogatta tudatosan a szerepeket.
„Képtelenség elválasztani ezt, sokszor kérdezik ezt tőlem, de válaszom mindig ugyanaz. Bizonyára szerencsések is vagyunk, vagy inkább valamit jól csináltunk családként, mert fantasztikus harmóniában dolgozunk a mai napig. Az kétségtelen, hogy a gyerekek látták a küzdelmünket a férjemmel, amikor életben kellett tartani az algyői szakosztályt, végignézték, mennyi nehézséggel járt, de mindannyian úgy véljük, maximálisan megérte.
Több száz gyereket megtanítani kajakozni azért szép feladat.
Gyakran megállítanak a ma már felnőtt, korábbi tanítványok, és elmondják, mennyit kaptak azoktól az évektől. Különleges élményeket szereztünk: együtt szilvesztereztünk, sátrat állítottunk, éjjel szánkóztunk, Budapesten kirándultunk.”
A riói olimpiára még algyői „színekben” jutott ki Bálint, de ma már – edzőjével együtt – a Győri Vízisport Egyesületet erősíti.
„Nagyon büszkék vagyok arra, hogy amit annak idején a polgármesternek mondtunk, bejött, ugyanis arról győzködtük, lesz algyői olimpikon.”

Kíváncsiak voltunk, milyen előnyökkel jár az, hogy a saját fiát edzheti.
„Szerintem abból a szempontból nekem van a legjobb dolgom, hogy a születésétől fogva folyamatosan látom őt, minden rezdülését ismerem. Ha beteg, tudom, mennyi idő alatt épül fel, gyerekkora óta láttam, mit eszik, hogyan alszik, mikor terhelhető, mikor kell visszavenni. Ez hatalmas plusz.”
Az utánpótlás-nevelésben eltöltött másfél évtized alatt sok tapasztalat és tudás gyűlt össze.
Szeresse, amit csinál, érezze jól magát és csapatban legyen – ez a legfontosabb a gyereknek.
Az, hogy ki jut el a csúcsra, az másik kérdés. Azt gondolom, az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk. A legszélesebb spektrumú ismeretek itt szükségesek, úgyhogy nagy-nagy tisztelet jár a kollégáknak, akik gyerekekkel foglalkoznak.”
(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)









