Edzősors: Véber György a megyei II. osztályban vállalt munkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.21. 06:58
Véber György lett a Pest megyei másodosztályban induló Duna-Tisza Aszfalt Törteli KSK új vezetőedzője – számolt be róla a cegledinfo.hu.

Véber Györgyöt először bő egy hónappal ezelőtt kereste meg a törteli polgármester azzal, hogy nagy tervei vannak a csapattal és szeretné, ha a korábbi háromszoros válogatott labdarúgó segítene a megvalósításban. Az együttes elsődleges célja az, hogy megnyerje a Pest megyei másodosztályú bajnokságot, majd két év alatt két osztályt ugorva az NB III-ba kerüljön.Véber Györgyöt először bő egy hónappal ezelőtt kereste meg a törteli polgármester azzal, hogy nagy tervei vannak a csapattal és szeretné, ha a korábbi háromszoros válogatott labdarúgó segítene a megvalósításban. Az együttes elsődleges célja az, hogy megnyerje a Pest megyei másodosztályú bajnokságot, majd két év alatt két osztályt ugorva az NB III-ba kerüljön.

„Nagy feladat, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a csapatból úgy, hogy heti három tréning van, illetve a játékosok a szabadidejüket áldozzák a futballra – mondta a városi portálnak a tréner. – Eredményt produkálni bármely osztályban csak munkával lehet, a cél tehát, hogy jól felkészüljünk és a bajnokságot »csont nélkül« megnyerjük.”

Véber György edzői pályafutása során dolgozott többek között Pápán, Mezőkövesden és Nyíregyházán is – a szabolcsi klubtól idén áprilisban menesztették –, de a megyei bajnokság sem ismeretlen számára, mivel korábban a Pest megyei első osztályú Nagykőrösnél is edzősködött. A tréner szerződése – első körben – 2018. június 30-ig szól a törteli klubnál.

Legfrissebb hírek

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

Menesztették az indiai futballválogatott spanyol kapitányát

Minden más foci
2025.07.05. 10:23

Magyarország futballszemmel

Hátsó füves
2025.07.02. 11:24

Hátsó füves a Facebookon

Hátsó füves
2025.07.02. 11:08

Hátsó füves-könyv

Hátsó füves
2025.07.02. 10:52

Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
2025.07.02. 10:35

Amatőr profik, profi amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 00:09

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02
Ezek is érdekelhetik