NB II: 3 piros; döntetlennel hangolt az SZTK a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.19. 19:27
A labdarúgó NB II 24. fordulójának záró mérkőzésén a Szigetszentmiklós idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Balmazújvárossal. A találkozón három játékos is piros lapot kapott.

Parázs mérkőzést játszottak egymással a felek, hiszen a 24. perctől már csak tíz-tíz emberrel futballoztak a csapatok. A hazaiaktól Kiss Lászlót, a vendégektől Szepessy Róbertet állította ki Lovas László játékvezető.

Ezt követően nemcsak piros lap, hanem gól is került a jegyzőkönyvbe, a 38. percben Batizi-Pócsi Balázs révén szerezte meg a vezetést a sereghajtó Balmazújváros (1–0).

Horváth Ferenc együttese a 65. percben tudott egyenlíteni, ekkor Póti Krisztián talált be (1–1). A hátralévő időben újabb gól nem esett, ám Pollák Zoltánt a 90. percben még kiállította a bíró.

A Szigetszentmiklós így döntetlennel hangolt a keddi, Ferencváros elleni Ligakupa-negyeddöntő visszavágójára, amelynek 1–7-es hátrányból fut neki.

LABDARÚGÓ NB II

24. FORDULÓ
BALMAZÚJVÁROS–SZIGETSZENTMIKLÓS 1–1 (1–0)

Balmazújváros,
800 néző, Vezette: Lovas László (Demeter János, Galán Roland)
BALMAZÚJVÁROS:
Radosevics – Németh Á., Papp F. Kiss L., Virág – Popovics (Chonka, 70.), Kónya, Pintér (Rishko, 58.), Batarello, Vachtler (Tóth L., 74.) – Batizi-Pócsi
SZIGETSZENTMIKLÓS:
Horváth L.Sós, Tóth F., Póti,Pollák – Szepessy, Barna, Kállai (Osváth, 39.), Domokos (Mészáros L., 55.), Kollega – Szabó B. (Weitner, 67.)
Gólszerző: Batizi-Pócsi (1–0) a 38., Póti (1–1) a 66. percben
Kiállítva:
Kiss L. (rátartott Szepessy lábára), ill. Szepessy (le akarta fejelni Kiss Lászlót) mindkettő a 24., Pollák (második sárga lap után) a 89. percben

KORÁBBAN
Sopron–ZTE FC 3–2
Csákvár–Siófok 1–0
Vasas–Szeged 2011 2–1
Ajka–Szolnoki MÁV FC 3–0
Kaposvár–Békéscsaba Előre 1–1
Mezőkövesd–Ceglédi VSE 4–1
Gyirmót FC Győr–Soroksár 1–0

Az állás
1. Vasas FC 24 16 2 6 48–24 +24 50
2. Gyirmót FC Győr 24 13 9 2 39–20 +19 48
3. Békéscsaba Előre 24 13 6 5 32–23 +9 45
4. Mezőkövesd Zsóry FC 24 12 8 4 47–25 +22 44
5. Szolnoki MÁV FC 24 10 7 7 40–39 +1 37
6. Soproni VSE-GYSEV 24 9 9 6 36–32 +4 36
7. Szeged 2011 24 10 4 10 28–27 +1 34
8. ZTE FC 24 7 8 9 31–37 –6 29
9. Szigetszentmiklósi TK 24 6 11 7 19–26 –7 29
10. Aqvital FC Csákvár 24 7 7 10 35–38 –3 28
11. FGSZ Siófok 24 6 9 9 34–38 –4 27
12. FC Ajka 24 6 7 11 33–37 –4 25
13. Soroksár SC 24 6 6 12 23–32 –9 24
14. Ceglédi VSE 24 5 9 10 28–37 –9 24
15. Kaposvári Rákóczi FC 24 4 7 13 21–35 –14 19
16. Balmazújváros 24 4 7 13 23–47 –24 19

 

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
14 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
15 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
16 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
17 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik