NB II: fiatalokat igazolt a Siófok, már 14 érkező van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 08:18
Két fiatal játékos megszerzése után már 14 érkezője van a nyári átigazolási időszakban az NB I-től a legutóbbi szezon végén búcsúzó FGSZ-Siófok labdarúgócsapatának.

A 21 éves Futó Zsombor a Budapest Honvéd akadémiájáról, a 19 esztendős Mosberger Mihály pedig Veszprémből érkezett.

A két ifjú futballistával immár 14 fős az érkezési oldal Siófokon, igaz, ez a 17 fős távozási oldalt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő.

Ahogy arról hírt adtunk, Futó és Mosberger előtt érkezett két kapus, Tajti Norbert (DVTK) és Kiss Máté (Paks), valamint Papp Szilárd, Nagy Dániel (mindkettő Puskás Akadémia), Novák Alexisz, Vólent Roland (mindkettő Bp. Honvéd), Peszmeg Viktor, Papp Máté, Vass Máté (mindhárom Ferencváros), Kiss Tamás (Cegléd), Varga László (Gyirmót) és az amerikai Branden Stelmak (Mosonmagyaróvár).

Horváth Károly szakmai igazgató a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy az érkezők közül egyedül Vólent került kölcsönbe Siófokra, a többiek játékjogát végleg megszerezte a klub.

Horváth hozzátette, a keret még most sem teljes, egy jobbhátvédet mindenképpen szeretnének szerződtetni, és egy újabb csatár érkezése sem kizárt az NB II augusztus 17-i rajtjára készülő Siófoknál.

A felkészülés továbbra is a Horváth Károly, Vass László páros irányításával zajlik Siófokon. Mint ismeretes, Vass László az elmúlt bajnokságot még az Ajka edzőjeként fejezte be, de a bakonyiak a továbbiakban nem tartottak igényt a munkájára, Siófokon viszont pályaedzőként számítanak rá a jövőben.

FGSZ-SIÓFOK
Maradt vagy hosszabbított:
Tímár Krisztián, Fehér Zsolt, Kiss Zsolt, Jusuf Dajic, Fülöp Noel, Menyhárt Attila, Mokánszki Norbert, Horváth Bence, Pécseli Szilárd.
Érkezett:
Tajti Norbert (DVTK), Kiss Máté (Paks), Papp Szilárd, Nagy Dániel (mindkettő Puskás Akadémia), Novák Alexisz, Vólent Roland (mindkettő Bp. Honvéd – utóbbi kölcsönbe), Peszmeg Viktor, Papp Máté, Vass Máté (mindhárom Ferencváros), Kiss Tamás (Cegléd), Varga László (Gyirmót), Branden Stelmak (amerikai, Mosonmagyaróvár), Futó Zsombor (Bp. Honvéd), Mosberger Mihály (Veszprém).
Távozott:
Kurucz Péter, Heinrich Márk, Fodor Marcell, Deák István, Kiss Zoltán, Kiss Máté, Windecker József, Fejes András, Takács Zoltán, Nyári Tibor, Melczer Vilmos, Kecskés Tamás, Gál András, Pál Szabolcs, Nagy Tamás, Máté János, Márkus Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik