70 évvel ezelőtt volt a melbourne-i olimpia, 1. rész: Papp Lacit jól állon vágták

Első aranyérmünket november 30-án az Urányi János, Fábián László kettős szerezte a K–2 10 000 méteres versenyszámban. Az öreg harcos és a fiatal titán (ebben a sorrendben foglaltak helyet a kajakban is) egy évvel a játékok előtt ült össze, ahogyan fél évszázaddal később Fábián emlékezett: „Ma is előttem van, amikor Jancsi felvetette a lehetőséget.” Fábián Öcsinek azt kellett eldöntenie, feladja-e egyéniben szövögetett álmait, mert nem ment neki rosszul az egyeshajó: a svédek elleni viadalon 10 000 méteren (Hatlaczky Ferenccel együtt) legyőzte a kajakkirály Gert Fredrikssont. Az egyéniről lemondott, a párosról nem: „Szörnyű lett volna, ha nem nyerünk aranyat.” Ugyanakkor előrelátón hozzátette, a ballarati Wendouree-tavon a nagy hullámok miatt vigyázniuk kellett, nehogy eltörjön a lapátjuk. „Végül simán nyertünk, csupán lelki teher volt rajtunk, mert ugyan a csapatból másnak is volt addig esélye az aranyéremre, mégis nekünk sikerült megtörnünk a jeget, és megszereztük Magyarország első melbourne-i aranyát.”

Urányit addig balszerencsésnek tartották, mert „csak” a harmadik olimpiáján jutott csúcsra, ehhez persze kellett Fábián, akivel aztán az 1957-es gandi Eb-t, majd az 1958-as prágai vb-t is megnyerte. Az 1956-ban párosban bronzérmes kenus, Mohácsi Imre a Magyarok Melbourne-ben 1957-es kiadványban így emlékezett: „Szorgalmasan melegítettek. Egyszer csak szócsövön Urányiékat hívták. »Jancsi! Azonnal gyertek ki a partra!« Urányiék a kikötőtutajhoz eveztek. »Távirat jött hazulról!« – mondta az egyik vezető, kezében kis papírlapot lobogtatva. Urányi és Fábián meghatódottan olvasta az első hazai hírt: »A család jól van, nincsen semmi baj, sikeres versenyzést!« Fábián akkorát ugrott örömében, hogy majdnem leszakadt alatta a tutaj deszkája. Boldogan összeölelkezett Urányival…” Mielőtt azt hinnénk, ennyire idilli volt a helyzet, idézzük Fábián Öcsit: „A táviratok tartalmáról nem mindig lehetett személyesen meggyőződni. Például azt a táviratot, amelyben az állt, hogy mindenki jól van, én nem is láttam. Tény viszont, hogy az aranyéremhez gratuláló üzeneteket megkaptam.” Az ötkarikás sikerért kapott 10 ezer forintból a 2018-ban 82 évesen meghalt Fábián egy 125 köbcentis Danuvia motorkerékpárt vett, Urányi – aki nem volt 40 éves, amikor elhunyt 1964-ben – egy használt Austinra költötte.

A forradalom 50. évfordulójára megjelent Vér és aranyak című könyvben Fábián Öcsi egy érdekes megjegyzést tett 1956-ról: „Sokan felhasználják ötvenhatot, főleg mostanság. Ha akkor annyi ember vesz részt benne, ahányan most a mellüket verik, az oroszokat bunkósbottal is ki lehetett volna kergetni az országból…”
December elsejét Papp Laci aranyozta be – sorrendben harmadszor. Nem volt könnyű dolga, mert a döntőig vezető úton találkozott Zbigniew Pietrzykowskival, akitől az olimpia előtt Varsóban kikapott, ráadásul döntő fölénnyel. „Görbe” utólag így kommentálta a vereségét: „Átvillant az agyamon, a bunyó sem megy, a bíró is ellenem van, valami belső düh motoszkált bennem és felelőtlenül mentem előre. Állon vágott! Seggre estem. Nagy zúgást hallottam magam körül. Te kaporszakállú… Hirtelen azt sem tudtam, merre járok. Nyolc körül felálltam, és kettős fedezékbe vonultam. A bíró intett, hogy tovább, aztán jogos volt a leléptetés…” Varsói győzelmének köszönhetően a lengyel nagyváltósúlyú bokszoló duzzadt az önbizalomtól, biztosra vette a sikerét. De a küzdelmük másképpen alakult. A harmadik menet előtt Papp jobban állt, aztán – de idézzük őt: „Több ponttal vezethettem, amikor a lengyel az utolsó menetben nagy hajrába kezdett. Megpróbált mindent. Ekkor én is kaptam néhány kemény ütést, de a legerősebbek elől sikerült kitérnem. Ebben a menetben jobbára kiegyenlített harc folyt. Amikor megszólalt a gong, már tudtam, hogy győztem. Pietrzykowski nagyon sportszerűen, már az eredményhirdetés előtt felemelte a kezem.”

A döntőt az amerikai José Torres ellen vívta, aki 41 veretlen mérkőzéssel a háta mögött állt ki Laci ellen, igaz, tartott tőle. Papp így emlékezett a fináléra: „Távolról ütögetett, de belharcban is jó volt. Néhányszor hagytam, hogy megüssön. Ettől bátrabb lett, aztán egy jobbhorogtól megingott. Majd ballal is betaláltam. A második menetben egy gyomorütéssel kaptam el, ekkor lefogott. A harmadik menetben már végig az történt, amit én akartam. Az öltözőben azt mondta: ő már régóta bokszol, de ilyen nagy ütést még sohasem kapott. Mondtam neki, ha minőségi pofont akarsz, kiskomám, gyere csak Magyarországra!” A „Barna bombázó”, a profi nehézsúlyú világbajnok, Joe Louis így kommentálta Papp László elsőségét: „Három olimpiai aranyérem. Ez még senki másnak nem sikerült. Személyesen sohasem találkoztam Papp Lászlóval, de mindig nagyra becsültem őt.” Bajnokunk mestere, Adler Zsigmond nem tagadta: „Minden edzőnek olyan tanítványt kívánok, mint Laci volt. Kötelességérzetével, szorgalmával mindig példát mutatott. Sohasem csalódtam benn, mindig egyenes úton járt.” Füzesy Zoltán és Peterdi Pál Gong című könyve plasztikusan írt a sikerről: „A döntőket jó negyedórára félbe kellett szakítani. A St. Kilda Town Hall valósággal megőrült. Kézről kézre adták Papp Lacit, boldog volt, aki hozzáérhetett. A riporterek egymás kezéből tépték ki a kagylót, forgószél söpört végig a sajtóközponton. A telefonos kislányok csutkafrizurája égnek állt, s a kábelek kitüzesedtek. Papp László világcsúcsot ért el, megnyerte harmadik olimpiai bajnokságát.” A magyar küldöttségnek pedig Ausztráliában a másodikat.
S most folytassuk az utolsóval, a kilencedikkel! A vízilabdázókéval. Bizton állítható, 1956 jelképe a lyukas zászló és pesti srácok mellett Zádor Ervin felrepedt és erősen vérző szemhéja – az arcáról készült fotó bejárta az egész világot. Gyarmati Dezső Aranykor című könyvében írta: „Nem volt az nagy sérülés, meg nem is borult annyira vérbe, mint azt utólag a legendák alapján hinnénk, de elég volt, hogy megőrüljön a tömeg.” A szövetségi kapitány, Rajki Béla az Olimpiai arcképcsarnok kiadványban ugyancsak a részletekről beszélt: „Mondanom sem kell, a fotóriporterek mindig a szenzációra várnak. Ott voltak, fényképezték Zádort. Amikor az orvos letörölte szeméről a vért, és látszott, hogy csak egy kis hasadás van ott, azt már nem fotózták le.”

Az ausztrál sajtóban olyasmiket írtak, hogy a szovjetek nemcsak tankokkal lövik Budapestet, hanem a béke olimpiáján még véresre is verik a magyar nép egyik fiát… Ezzel szemben Megan Raney és Colin Gray A szabadság vihara című amerikai dokumentumfilmjében – amely az események 50. évfordulójára készült – az ellenfél egyik játékosa, Borisz Markarov így emlékezett: „Annak idején a szovjet emberek tényleg hittek benne, hogy a magyaroknak, a cseheknek és a lengyeleknek hálásaknak kellene lenniük, mert felszabadítottuk őket a fasizmus alól. Én is a Szovjetunió fia voltam és támogattam a politikáját.”
Hogy a vízben sportszerűek legyünk: a mieink Nagy-Britannia (6:1), az Egyesült Államok (6:2), Olaszország (4:0), az NSZK (4:0) legyőzése után a szovjeteket is 4:0-ra verték meg, ám a mivel nem klasszikus döntőt rendeztek, le kellett győzni a jugoszlávokat, ami Mayer Mihály és Kárpáti György góljával sikerült is (2:1). Az olimpiai bajnok csapattag, Hevesi István így örökítette meg az eredményhirdetés pillanatait: „A második Jugoszlávia, és a másik oldalon a harmadikak, a ruszkik. A mi meccsünkön eljátszották magukat. Amíg jöttek a dobogóhoz, a közönség pfujolt és köpködött. Gyilkosok és hasonló kiabálások hangzottak. Vége a Himnusznak, és ekkor ismerősök és ismeretlenek, magyarok és külföldiek karján-vállán jutottunk be az öltözőbe. Drága jó szüleim, ha ezt láttátok volna! Istenem, de szép is elérni a legnagyobbat, amit lehet a sportban.”
(A következő részben: Keleti Ágnes elvarázsolta a világot)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. november 21-i lapszámában jelent meg.)

Ügyvéd úr, irány a jég! – Hosszú kávé Elek Györggyel

KS-ajánló: sötét idők Hercegszántón






