Futsal NB I: kiütéses sikerrel egyenlített a döntős párharcban a Nyíregyháza az Újpest ellen

2026.06.01. 22:09
null
A fehér mezes Nyíregyháza nagyon simán nyert hazai pályán (Fotó: ujpestfc.hu)
A Nyíregyháza fölényes, 7–2-es győzelmet aratott a vendég Újpest felett hétfőn a férfi futsal NB I döntőjének második felvonásán, így Lovas Norbert vezetőedző együttese egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában.

Pörgősen indult a második meccs a nyíregyházi Continental Arénában, ahol az előző találkozón is betaláló Hadnagy István kezdte meg a gólgyártást, majd két perccel később Maneca duplázta meg a hazai előnyt – a brazil légiósnak minden sorozatot tekintve ez volt az 50. gólja az idényben. Nem sokkal később ugyan Vas Ádám révén szépített az Újpest, amelyre továbbra is komoly nyomást helyeztek a vendéglátók, akik sorra dolgozták ki a helyzeteket, Vatamaniuc-Bartha Dávid a 14. percben például nem talált az üres kapuba. A szünethez közeledve viszont Maneca volt eredményes, aki sarokkal juttatta a labdát Gémesi Gergő kapujába.

A fordulás után sem esett vissza a tempó, Hadnagynak több próbálkozása is volt, de nem sikerült tovább növelnie a különbséget. A 27. percben Vatamaniuc-Bartha Dávid szerzett labdát a vendégek térfelén, majd elindult a kapu felé, középre adását pedig az újpesti kapus véletlenül a hálóba húzta. A tetemes hátrányban öt a négy elleni játékra váltottak a lila-fehérek, azonban kétszer is belehibáztak, előbb Hadnagy István, majd Maneca fejezte be eredményesen a kontratámadást. A hátralévő időben szétesett az Újpest védekezése, a 34. percben Rafinha már 7–1-re módosította az állást. A végeredményt az újpesti Czerman Márk állította be.

A párharc csütörtökön a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban folytatódik.

FÉRFI FUTSAL NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Nyíregyháza–Újpest FC 7–2 (3–1)
Gólszerző: Hadnagy (2., 29.), Maneca (4., 19., 30.), Vatamaniuc-Bartha (27.), Rafinha (34.), ill. Vas Á. (5.), Czerman (35.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
DEAC–Veszprém 5–4 (2–2, 4–4, 4–4) – hosszabbítás után
Gólszerző: Krajnyák (7., 50.), Erdei K. (20.), Dorogi (35. – öngól), Caique (39.), ill. Fellembek (11., 21.), Lipl (20.), Hadházi (32.)
Kiállítva: Lipl (33.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 20:31

Futsal NB I: a hosszabbítás végén ollózós góllal egyenlített a DEAC a bronzcsatában – videó

Kilencgólos mérkőzésen maradt alul a címvédő Veszprém Debrecenben.

 

 

Legfrissebb hírek

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Tizenegy gólos meccsen nyert a Veszprém és a H.O.P.E. is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 22:47

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 13:04

Görög csapattal vált teljessé az Újpest csoportja a futsal BL-ben

Minden más foci
2026.08.29. 20:15

Harmadik meccsét is megnyerte az Újpest, továbbjutott a futsal BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.08.28. 19:44

Az Újpest kiütéses sikerrel kezdett a futsal BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.08.25. 20:45

Futsal NB I: kétgólos előnyről ikszelt az előző idény ezüstérmese

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 22:57

Kiütötte a Veszprém az újoncot a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 22:07